Október...

Elmúlt egy újabb nyár
Még ragyog a napsugár...
Pedig ez, az ősz már.
Haldoklik a természet,
De ez nem az enyészet…
A lombok, sárgulnak,
a színek lágyulnak.
Az élet itt-ott még,
felüti elalvó fejét.
Álmos már, virított,
sok szépet mutatott.
Nem halhat még meg,
csak elalszik a természet.
A szépségét, addig is ontja,
Csodáit, ez legfőbb gondja.
Szép a sárguló falevél.
Bíbor színeit előveszi,
a jövőt előre megtervezi.
Mielőtt álomra hajtja fejét,
megmutatja szín készletét.
Viszi színes leveleit a szél,
fehér paplannal, betakarja a tél
Majd ha újra jön a kikelet,
Várjatok rám emberek.
Eljövök, újra szeretek,
boldog leszek, és nevetek.

Álmodozok én...

A semmi közepén,

egy ember vagyok én!

Ne bántsatok engemet,

szívemet tapossa, ki kinevet!

Élek? A semmi közepén,

itt semmi nincs a helyén.

De én itt vagyok,

vágyakozok, de hallgatok.

Csendesen kitartok,

várom a pillanatot,

mikor majd elmúlok!

A semmi közepén,

ki is vagyok én?

Bodor László

Budapest.2017.11.11.

Késő bánat...

Nem látod a pillanatot

Elvesztegeted a napot…

Egy kólás dobozt rugdosol

Nem látsz, nem hallasz,

nem gondolkozol.

Vársz valakire, valamire?

Eljöjjön, a te idődre?

Alszol mikor ragyog a nap.

Ezzel fárasztod magadat.

Otthon ülsz mert esik az eső,

Hiszed, ez igazán menő…

Még fiatal vagy, minek a tanulás

hiszed az élet unalmasan hosszú,

nem kell a kapkodás, éljen a bulizás.

Tíz évek elszállnak feletted,

Majd ráébredsz, nem volt életed.

Akkor már hiába futsz az idő után,

Eltékozoltad fiatalságod, bután.

Az elmúláshoz, egyre közelebb leszel.

Mire felébredsz, késő megöregszel,

A Nap ragyog fenn az égen,

Mint ifjú korodban, régen.

Csak már te nem látod,

szemeid befedi az öregkori hályog.

Lábaid egymás után, csoszogva teszed

Zihálsz, el - elakad a lélegzeted.

Csendesen ücsörögsz, egy szobában,

ahol mindig csak, szürke homály van.

Elméd még nagy ritkán kitisztul,

eltékozoltad életed botorul!

Oda kint szivárvány fénylik,

minden élőlény reménykedik,

néha talán még neked is felrémlik.

Napjaid száma egyre rövidebb.

Álmodnak, egy reggel vége lett…

Bodor László

Budapest. 2017.11.13.

Csak nézem a fényképed…

Csendesen ülök a konyha asztalnál,

Várom csengjen a telefon. Hívjál.

Felidézek sok szép emléket.

Ábrándozok. Nézem a fényképed.

Boldog mégis szomorkás mosolyodra,

Emlékezek, Párkányra, Esztergomra.

Mikor a hajón kedvesen tapsikoltál,

Önfeledten csak boldog voltál.

Felsétáltunk, a jó öreg Gellért hegyre,

Rácsodálkozva a látványra, a ragyogó Napsütésre.

Nyílott nekünk sok-sok virág,

Hittük, csak miénk a világ!

Csak nézem a fényképed,

Gyönyörű, múlt idő, emlékek.

Felvillannak, vad tobzódó fények,

Mily nagyon, örültél a Lord koncertjének.

Addig helyezkedtél míg, Ott térdeltél az első sorban.

Fiaddal össze néztünk: Ennek így kell lenni. Jól van!

De van egy, nagy hazugságom,

Mit elárult Neked a családom.

Úgy vágytál: A Hobó koncertre,

Nekem semmi nem jutott eszembe.

Kivágtam, nincs éjszakai járat.

Ez a koncert, a lelkemen szárad.

Ugrálnak előttem a képek,

Jönnek elő az emlékek.

Mesélted még soha nem ültél hajón.

Én meg itt, a Duna-mellett lakom;

Közben huncutul nevettél,

Egy évvel később egy csónakban eveztél.

Sokat voltunk a szabad levegőn,

Utaztunk, fogaskerekűn, és a libegőn.

Bejártuk keresztül – kasul a várost,

Bebarangoltuk a hegyet a Jánost.

A Hősök-terén csodáltuk a szobrokat,

Sorba jártuk a múzeumokat.

Hirtelen szétfoszlik a sok emlék,

A telefon rezeg, majd a várt csengés.

Te vagy a vonal másik végén,

A csillagok felragyognak, az éj sötét egén.

Vissza térek szaporán a mába

Rajta, kezdjünk tervezni a holnapra

Nyílik nekünk, még sok-sok virág,

Hisszük, csak miénk lesz a világ!

Bodor László

Budapest. 2019. 05. 07.

Kora reggeli gondolatok.

Csodálkozz a Napra,

Tekints magadba.

A ragyogó lényre,

Mely szemeid fénye.

Ne zárd be a lelked.

Keresd az igazi arcod,

Soha ne add fel a harcot.

Lényed aurája,

Csodáknak világa.

Ne zárd be a lelked.

Ráncokat gyűrhet arcodra,

Az élet sok sok vihara.

Te gondolj a holnapra.

Hálás vagyok, mond mosolyogva.

Ne zárd be a lelked.

Jó Atya mit reád mért,

Légy hálás az életért.

Tisztítsanak könnyeid,

Ragyogjanak szemeid.

Ne zárd be a lelked.

A Mindenható adott lelket,

Köréje gyarló testet.

Te magad vagy, a lelked,

Ezt soha ne feledd.

Ne zárd be a lelked.

Őszihangulat kép…

Őszi napon, sárga falevél

Méltósággal, lassan földet ér.

Átölelném a világot a lelkemmel,

De csak csodálom, vénülő szemeimmel.

Lesem a csodát, remélem a meséket.

Sétálok a városban, keresem a szépet.

Nem nagy hévvel, kicsit bágyadtan már.

Hátam melengeti, az őszi Napsugár.

Nézd már, ott dong egy fáradt méh,

Vajon itt a városban mit remél?

Majd egy piros bokor leveleire száll,

Csupán henyél? Vagy feladta már?

Egy kis gyermek sikongva lépeget,

Élvezi a Napot, az életet!

Boldogan, büszkén, körbe nézeget,

Lát-e vajon elég mosolygó felnőttet.

A nagy folyó csendben, lustán hömpölyög,

Cipelve a hátán, egy korhadt farönköt.

El kél a nyugalom, végre már,

Ezt hagyta itt a nyári ár.

Békésen elhagyva, az álmos rakpartot,

Szépen, lassan én is hazaindulok.

Közben egy újabb színes falevél

Méltósággal, szépen földet ér…

Bodor László

Budapest. 2019. 10. 15.

Egy múló gondolat…

Minden élet, egy tabu.

A mennyországra nyíló kapu.

Egy újszülött lelke,

Tiéd, a belépés lehetősége.

Az életed semmire nem jogosít,

A jó Atya így okosít.

Tegyél érte, keresd a boldogságot,

Te választod a formát, a távolságot.

Csak egy álom csupán,

Bizony tetteket kíván.

A cselekvés elmarad,

Az élet nem vár, tova halad.

Az életed törvényt bont,

Eljön az életben majd ez a pont,

Nem marad más csak az alkohol,

Akkor majd, talán gondolkodol.

Többé nem kell a közös akol,

Vár már rád a tüzes pokol.

Hitted, megváltod a világot.

Lelked már sokat látott,

Már vágysz a nyugalomra,

Egy csendes békés otthonra.

Küzdök még amíg élek,

Ne álmodj már te naiv lélek.

Lelkem, lassan törvényt bont,

Tudom közel már az a pont, és pont.

Itt már nem lesz számomra hely,

Egy hulló fehér hópehely.

Hátra hagyva, beteljesületlen álmokat,

Az élet csupán egy múló gondolat.

Egy hulló sárga falevél,

Mit felkapott a viharos szél…

Bodor László

2020. 01. 29.

Budapest.

Az élet élni akarása

Az a csodálatos természet

példát mutat az embernek.

Az ember nézi, mégsem érti

ennek pedig így kell lenni.

A sárga rózsa bimbója

hogyan szökken virágba.

Nem törődik bele

ez már November közepe.

Illatot lehel azért is a szürke ködbe

nyarat idéz smaragdzöld levele.

Példát mutatva az embernek

mostoha körülmények

meg nem törhetnek.

Rányílik az ablakom

önfeledten, állok és csodálom.

Lehet karantén, bezártság

mindig győz az élni vágyás, akarás.

Te magányos, szépséges sárga-rózsa

lelkem gyönyörűséges támogatója.

Csodára nyitja a szememet

tiszteljem, óvjam az életet.

Bámulom a természetet

nevelőjét az embernek.

Lehet karantén vagy fagy

lelkünk szépséges, mert szabad.

A dicsőséges természet

példát mutat az embernek.

Bodor László

Budapest. 2020. 11. 15.

Várakozás

A napra a fényre vágyok én

kezd elhagyni, az egyetlen a remény.

Sötét árnyék kerített hatalmába.

Lassan nem tudok hinni a mában.

Nem várom a a holnapot,

magamnak köszönök jó napot

Hiányzik a természet, a fény.

Ne hagyj el, csak te ne remény.

Hatalmas maszkkal az arcomon

csoszogok, csendesen az utamon.

Kihúzom magam, érzem a reményt.

Csodálom az életet, élvezem a fényt.

Bárhogy szeretnék, nem félek.

Amíg élek, mindig remélek.

Újra, nagyon várom a holnapot.

Élvezem az életet, mit jó Atyám adott.

Bodor László

Budapest. 2020. 12. o3.

Hit és szeretet

Sötét, borús, szürke napok.

Hiszem felhők felett, a nap ragyog.

Hiszünk, titokban reméljük

a holnapot is megérjük.

Maszkok alól kinéző fénytelen szemek,

fáradt, beteg, szomorú emberek.

Betegek, mert nagyon félnek

csak a lelkük mélyén remélnek

Legnagyobb erényünk Hit és szeretet,

ezért így éljük, mindennap az életet.

A szebb holnap így biztosan eljön

a boldogság vele együtt ránk köszön.

Mikor szívünk, lelkünk szeretetben él

az ember is remél, s nem fél.

Töltse el szellemünk a végtelen szeretet.

Eljött, itt vannak a gyertya fényes ünnepek.

Bodor László

Budapest. 2020. 12. 15.

Aranyvasárnap

A 2020-as év félelmetesen különleges

az emberiség figyelmeztetve lett.

Kaptunk vírust, gazdasági válságot,

emberiség értsd, óvd a körülötted élő világot.

Szeress, és legyen minél több barátod.

Olyan lesz életed, amilyennek kívánod.

Szeretet nélkül semmi sem létezhet,

a Jó Atya erre hívja fel a figyelmet.

Lelkünket, szívünket ajánljuk az Atyának

elérkezett, itt van az Aranyvasárnap.

Csodás békét, nyugalmat hozott ránk

a Szentgyermek születésére várván.

Odakint hideg, borzongós szürke idő.

A szeretet fénye, lelkünkben egyre csak nő.

Még pár hideg decemberi éjszaka

s megszületik, megváltónk a kis Jézuska.

Bodor László

Budapest. 2020 12. 20.

A szeretet ereje

Fenn a kék égen, a messzeségben,

ember nézd a napot, hogy ragyog.

Ébredezik a természet, fürdik a fényben.

Mosolyogva integetnek az angyalok.

Ezt nem láthatod, de érted,

felmosolygok az égre, végre.

Szívemből szeretet sugárzik.

Körbe pillantok, nem félve.

Maszk fedi még arcod és arcom,

viszont nyugodt, békével telve vagyok.

Megvívtam már, magammal a harcom.

Simogat a napsugár, mily szépen ragyog.

Nyissuk meg szívünk ajtaját,

szeretetet küldjünk, szebb lesz a világ.

Alkossunk egy újabb emberi csodát,

legyőzi a vírust a szívből áradó jóság.

Bodor László

Budapest. 2021. 01. 26.

Várom a holnapot

Sötét éjjel,

szél lökéssel,

szenvedéllyel.

Hull a hó.

Kéz a kézben Hold világnál

sétálni volna jó.

Bizony azt nem lehet.

Van kijárási rendelet.

Csendesek az emberek

lesunyják a szemüket,

életüket védik

a vírusokat félik.

Szemem nyitva tartom

én vagyok csak talpon.

Nyitott szemmel álmodok.

Lassan – lassan fáradok.

Várom a holnapot,

lássam a felkelő napot.

Várom a holnapot

ábrándozok:

egy szebb jövőről

sétáló emberekről,

szikrázó napsütésről

újra éledő szeretetről.

Bodor László

Budapest. 2021. 01. 27 éjjel.

Éjszakai gondolatok

Eltelt életem több mint fele.

Megyek az úton lefele.

Eljutottam meddig is?

Nevetve várom, akármi is.

Nem várok már túl sokat,

remélem holnap is süt a nap.

Napi gond nem nagyon fáraszt.

Láthatom még az új Tavaszt,

Jön amit várok nevetve,

sok szépséget mi még jöhetne.

Számvetés? Talán csak ébredés,

tovatűnik a sok szenvedés.

Érzem már a jövőmet.

Eltöltöttem az időmet.

Szép békés Tavaszt várok,

nyíljanak a színes virágok.

Boldogan sokat nevetve,

az életről vidáman csevegve.

Ki van már ásva félig az árok,

nem sok amit még várok.

Most még szépen hull a hó,

sok Tavasz ami még volna jó.

Nem mondok már több panaszt,

nagyon várom az új Tavaszt.

Oda már az élet felelőtlen ifjúsága,

bekopogott az életem alkonya,

én csak csendesen mosolygok.

Remélem holnap is itt vagyok.

Bodor László

Budapest. 2021. 02. 19.