Tested, lelked dermeszti a fagy,
Agyadban meg a fájdalom vonyít.
Ha végképp, mindenki elhagy,
Ne add fel! Hallgasd szíved hangjait.
Bodor László
Budapest. 2008. 10. 15
Öregkor
Rögös út, mit életüknek hívtak régen
Elszalasztott álmaik, mint vihar az égen
Fájdalom s magány mardossa lényüket
Megnyugszanak, mikor a föld befogadja testüket.
Bodor László
Budapest. 2008-10-16
A Születés pillanata.
Sejtelmes idegen neszek,
Simogató óvó kezek,
Sírok, mélylevegőt veszek.
Mostantól, leszek.
Bodor László
Budapest. 2008-10-18
Az élet körforgása.
Félelmetes idegen neszek,
Sejtelmes, furcsa lények
Vakító fények. Félek!
Sírok, mélylevegőt veszek,
Végre ismerős hangok. Mohón eszek.
Majd serdülő leszek. Leszek?
Erre nagy ívben teszek.
Felnőtt kor, utódokat nemzek
Gyermekeket nevelek.
Jól, rosszul, de létezek.
Megöregedek.
Ismét a fények, már nem félek
Viszont nem is élek
Elköltözött belőlem a lélek.
Bodor László
Budapest. 2008-10-18
A látogató Olvastam egy Bruno Ferrero történetet
Miért tagadjam megihletett.
Felkavarta lelkemet, szellememet,
És megírtam ezt a versemet.
A kisvárosban élt egy fiatalember csendesen
Nap, mint nap dolgozni járt, rendesen.
Ruházata: mint a többi fiatalnak
Mit lázadásból, maguknak kiagyalnak.
Színes póló, kopott, szakadt farmer,
Amit a mai fiatalság oly annyira kedvel.
Nem volt ő semmiben sem különleges,
Talán csak túlságosan is csendes.
Minden délben bekukkantott a Templomba,
Pár másodperc, és már elhagyta
Kint a parkban lekuporodott a fűbe,
Papírzacskójából két zsemléjét elmajszolta ülve.
S rohant tovább az építkezésre, ahol dolgozott.
Nem volt Ő csavargó, nem lopta a napot
Egyszer a pap szerét ejtette,
Megállítsa a fiút, kis faggatásra, csak egy percre
Mivel manapság a templomból is lopnak,
Megtudakolja, napi látogatásának okát, a fiúnak.
Válasza a fiúnak: milyen meglepő!
Imádkozni jár a templomba, mondja Ő:
„Szervusz, Jézus. Józsi vagyok”
Azután már rohanok.
Azért ilyen rövidet, mert nagy az Isteni szeretet,
Tudom. Jézus így is megértett.
Pár nappal később történt egy súlyos baleset,
Egy vasgerenda a fiatalemberre ráesett.
A fiút beszállították a kórházba,
Bizony nem magán szobába, hanem egy több ágyas hodályba.
Érkezése felborította a kórházi rendet,
Ha Ő szólt azonnal csend lett,
Mindenkihez volt egy kedves szava,
Egy fájdalmas, de biztató mosolya.
A híre a plébánoshoz is eljutott. Egy kicsit elgondolkodott,
Azután a fiúhoz a kórházba látogatott.
Ott, csak körbe pillantott, és kérdezett:
Tested péppé törve, mégis honnan veszed e-csodálatos erődet?
Hangjában, fájdalomtól gyötörten
A fiú így válaszolt röviden,
Ezt attól az embertől kapom,
Aki minden délben a látogatóm.
Az ápolónő félbeszakította,
Ide nem jöhet délben látogató – sipította
A fiú szólt újra csendesen,
Illemtudón, és végtelenül kedvesen
Pedig egy férfi minden délben bekopog,
S annyit mond: „Szervusz Józsi, Jézus vagyok.”
Bodor László Budapest. 2008-10-29
A fájdalom éjszakája.
Sírnék, ordítanék, de csak némán esdeklek,
Egy pillanatnyi békéért, elgyötört testemnek.
Összpontosul bennem a feszültség,
Tovatűnt, hová lett, a férfiúi büszkeség.
Lassan kúszik fel testemben a fájdalom,
Kéjelegve, úrrá legyen agyamon
Véresen szétrágjon mindent mi bomlandó,
Mint egy tébolyult eszét vesztett, brutális kommandó.
Sírnék, ordítanék, de csak némán esdeklek,
Egy pillanatnyi békéért, elgyötört testemnek.
Szédülök, görcsökben fetrengek, agyamban egy háromágú horog,
Kések hasítanak tarkómba, álkapcsom csikorog.
Istenem kérlek, csak egy pillanatnyi szünet,
Ereimben a vér rángatódzva lüktet
A kín testemet, lelkemet rágja,
A görcs az arcomat torz vigyorrá rántja.
Sírnék, ordítanék, de csak némán esdeklek,
Egy pillanatnyi békéért, elgyötört testemnek.
Lélegzetem elakad, tüdőm hörög,
A kín az agyamban kajánul, kéjelegve röhög.
Két szemem izzó tűzgolyó, hányják, szórják a csillagokat.
Pedig az éjszakát lassan felváltja a pirkadat.
Vágyom a halált, a megváltó hidegszemű kaszást,
Helyette a fájdalom ad még egy ráadást
Sírnék, ordítanék, de csak némán esdeklek,
Egy pillanatnyi békéért, elgyötört testemnek.
Bodor László
Budapest. 2008-12-03
Karácsonyköszöntő.
Nagy pelyhekben hull a hó, jégvirág szikrázik az ablakon,
Fagyos szánon érkezik Télapó, közeleg Karácsony
Siklik a szán a havon, az égen hófelhők gyűlnek.
Csillogó ruhában, érkezik az ünnep.
A konyhában, ínycsiklandó illatok lengnek,
A szobában a gyermekek, boldogan énekelnek.
Szeretet lángja lobog szobánkban, jöjj be hát Karácsony
Melegedj fel nálunk, gyújtsál világot, szép kis fenyőfánkon
Mesélünk gyermekeinknek, Jézus születése napján,
Hogy változott a világ, Karácsony szent éjszakáján.
A jászolban nem volt radiátor, sem jó meleg paplan,
A kis Jézus mégsem fázott, szeretettől sugárzott, a kis ártatlan.
Erre emlékezünk ma, örvendjünk, és vigadjunk,
Szentkarácsony éjszakáján, megszületett Jézusunk!
Bodor László
Budapest. 2008-12-17
Barátaimnak.
Mikor még gyermek voltam, nem tudtam mi vár rám.
Csavargó leszek, és egy időre elhagyom, szép Hazám.
Nem tudtam, lesz –e szerelem, barátság az életemben
Hosszú éveket töltök egy számként, nyomorban, félelemben.
De aztán szívem útján mégis csak haza keveredtem,
Hamarosan kaján, kárörvendő arcokat nézhettem.
De én csak csevegtem, próbáltam barátkozni,
Egyre többen akarták, az életem meghatározni.
Nem engedtem, míg rátok nem találtam,
Ti nem hittétek, hogy rongy ember vagyok, és póruljártam.
Volt itt minden, móka-kacagás az elmúlt években.
De ami a lényeg, beszélgettünk, sokat voltunk együtt lélekben
Persze voltak és lesznek viták, és veszekedések.
Szerintem ettől csak, a barátságunk lesz erősebb.
Kedvesek vagytok nekem és azok is maradtok,
Míg szét nem zúgják álmaimat a harangok.
Köszönöm, barátaim, köszönöm, hogy barátotok lehetek
Fiúk, lányok szeretlek benneteket!
Bodor László
Budapest. 2008-12-19
Gondolatok.
Félreértések, rossz napjai mindenkinek lehetnek.
Pedig szeretünk és tudjuk, hogy szeretnek.
Hányszor félreértjük egymást, életünkben,
Ezek mind fájdalmas sebekké válnak szívünkben.
Sokáig ne haragudj senkire, haragod oka, nem az ő hibájuk.
A megbocsátást, a magunk részére is elvárjuk
Miért szégyelljük mondani, ez fáj? Erről csak mi tehetünk!
Legyőzni a dölyfös büszkeséget, és éreztetni, mi is szeretünk.
Gyanakvásod minél hamarabb eloszlatod, előbb tűnik el haragod,
Hamarabb tisztul lelked, és jobb lesz tőle közérzeted, napod.
Csendesen, nyugodtan mindég mondd el, szíved bánatát,
Meg fogja érteni, aki szeret téged, aki barát.
Legyünk őszinték, tiszteljük egymást, hadd múljon a bánat,
Rövid az életünk, a sírban nem kell már bocsánat.
Ne szégyelljük kimondani, szeretlek, Megkönnyebbül lelkünk
Legyőzni a dölyfös büszkeséget, tudatni mi is szeretünk.
Bodor László
Budapest. 2008-12-20
Sötétség és fény
A sötétség csendesen ráterült a városra.
A koszos tetőkön, megpihent mintha fáradna
Majd magabiztosan tovább osont
Egy kis időre mindent, sötét leple alá vont.
Az éj sötétje tovább nyomul, hangtalanúl lopakodva
Sikátorok mélyén behatolva minden zugba,
A mellékutca csendjét, halk gyermeksírás töri meg.
A sötét zugokban, rongyaikba burkolt emberek fekszenek
Aztán felgyúlnak az esti fények, sárgák, pirosak, kékek.
Sziporkáznak, csillognak, villognak, mint akik tudják milyen szépek
Az utcákat, álmos szajhák, és turisták hada lepi el,
Az Andrássy úton újra emelkedni kezd a decibel
Az öreg paloták fényárban úsznak, milyen szépek előkelőek,
Kattognak a drága fényképezőgépek,
A sötétség és a fény párharca új dimenzióba lépett
Budapest más ritmusban, de újra éledt.
Bodor László
Budapest. 2008-12-27
Fohász
Bűneim átszövik életem, belém folyva, mélyen a lelkemig,
Vértől mocskos keresztjeim itt hagynám, és szárnyalnék, az egekig.
De félelem tölti ki az életem, testet, lelket éget.
Agyam elönti a fájdalom, Idegrendszerem tépett.
Mikor megszülettem, Te egészen mást igértél,
Hazudtál, pedig jól tudtad mily világba, küldtél.
Aztán magamra hagytál, Te meghoztad döntésedet.
Rám bíztad, éljem, ahogy tudom, ezt a gyötrelmes életet.
Nem panaszképpen, de nem értelek, sőt, nagyon fáj.
Próbáltam Emberként élni, Te mégis, magamra hagytál.
A hitem mely kitartott, és még mindég összeköt Veled,
Nem emged lázadni, még most sem ellened.
Az életem lassan elfogy, mint az orsóról a fonál,
Vár a nagy semmi, a jégszívű halál.
Szeretetben fogant érintésed emléke, még mélyen bennem él,
Kárhozatra szánt lelkem, még kegyelmet remél.
Fájdalommal átszőve életem, megalázva, meggyötörten Emberi,
Véres keresztjeim itt hagynám, és remélem, lelkem kegyelmed elnyeri.
Bodor László
Budapest. 2009-01-16
Hideg fejjel
Ha nagyon fáj is, örülj az életnek, minden percének
Ne hagyd, hogy elragadjanak a félelmek
Mikor azt hiszed, nincs több remény
De még lelked mélyén pislákol az erény.
Azt hiszed a magányt tovább, már nem bírod,
A világ összes bűne, csak a Te kínod.
Harcolj, s a reményt soha ne add fel
Hunyd le szemed, és láss inkább a szíveddel
Te lelkileg, sosem voltál szegény
Nem érted, az élet veled, miért mostoha, miért kemény,
Álmaikat vesztett, szürke emberek,
Megrongálták, majd ellopták a hitedet.
Neked, most az élet minden színe fekete,
Néma bosszúvágy, és fájdalom költözött, megfagyott lelkedbe
Egy nap majd felszárad, minden könnycsepp.
De neked ettől még, nem lesz könnyebb.
Le kell majd győznöd a jelen gyötrő keserveit,
Akkor jön valaki, szeretettel, felemel, és földerít.
Ne hagyd, hogy elragadjanak a félelmek
Mikor nagyon fáj, akkor is, örülj az életnek.
Bodor László
Budapest. 2009-01-19
Zoli fiamnak.
Megszülettél, gyorsan nőttél,
Sok kinőtt, elhasznált babaruha,
Óvoda, majd Iskola,
Mire észre vettem, már megnősültél.
Elrepültek, hosszú évek,
Családod lett, unokáim nagyon szépek
Ragyog a nap fent az égen,
E napon születtél, egyszer régen.
Azt kérdezed: Most akkor mi van?
40 éves lett, az elsőszülött Fiam!
Lelkemből árad, a sok szóvirág,
Sok szeretettel, gondolok Rád.
Ma Téged ünnepeljenek, kicsik, és nagyok.
Nagyon boldog születésnapot!
Bodor László
Budapest. 2009-02-02
Miért is írok…
A szavakkal sután, önfeledten játszva.
Az életemre gondolok, mélázok, ihletre várva,
Minden ember vérben, mocsokban születik,
De vajon megtisztul-e mire temetik?
Valóra váltja-e, Világmegváltó álmait
Tisztelte, betartotta-e, másoknak a jogait
Kinek, miről? Minek, és kiről írok?
Mit szeretek, és mi az, amitől irtózok.
Csábította-e a gazdagság, csillogó világa,
Vagy megmaradt szegénynek, s nyugodt volt álma.
Tiszta maradt lelke, vagy ellepte a mocsok,
Utólag aztán már, hiába zokog.
Mannon istenének eladta-e lelkét,
Vagy a kísértés elől, szemlesütve kitért.
Kinek, miről? Minek, és kiről írok,
Mi az, mit szeretek, és miért sírok?
Írom a verseim, születésem jogán.
Pedig csak egy halandó vagyok, csupán,
Sokszor mondom, nem érdekel rólam, ki mit gondol,
De bensőmben, irtóztató indulat, tombol.
Senkit sem érdekel, egy egyszerű ember élete,
Élete, és verseinek értelme.
Kinek, miről? Minek, és kiről írok,
Ki az kit, szeretek, miért hiszek, miért bízok?
Büntetik, bántják, amiért szeret, amit szeret,
Ki könnyeit látja, csak kajánul nevet.
Lelkét, érzéseit, gúnyolják, sárba tapossák.
Csak kevesen értékelik, önfeláldozását
De eljön az idő, mikor ott járok előttetek, emberek,
De akkor már, hiába várjátok, érzékeny lelkemet.
Kinek, miről? Minek, és miért is írok,
Csak azért is szeretek, hiszek, és azért is bízok!
AJÁNLOM AZ OLDALT
