|
A szexuális mágia, azaz az Astrum Argentinum
Az utókor Aleister Crowleyt a 20-dik század legnagyobb mágusának tartja. Valószinüleg azért,mert az apátságában rendezett kicsapongó rendezvények előre jelezték a szexuális forradalmat.
Egy meggyötört férfi 1947-ben arra kéri orvosát, hogy adjon neki morfiumot, türhetetlen fájdalmai elviselésére.
Bár az orvos visszautasitja kérését,a haldoklónak még marad annyi ereje, hogy megátkozza.
És az orvos néhány órával betege halála után, szintén kilép az élők sorából.
Talán ez volt az utolsó átka annak a személynek, aki egész életében az ördöggel cimborált.
ALEISTER CROWLEY meghalt, de üzenete tovább élt.
Napjainkban is számos énekes , mint például Mick Jagger, Ozzy Osboume, vagy éppen az Iron Maiden együttes feljezte ki tiszteletét Crowley iránt, vagy állitott dalban emléket Crowley tevékenységének.
A férfi valóban jogosan kelti fel az érdeklődésünket, sőt vivja ki bámulatunkat.
1875- ben született jómódu angol családban, tanulmányait egy vallásos intézményben kezdte,ami egy életre szembeforditotta a vallással,mielőtt a tiszteletreméltó cambridge-i egyetemre került volna.
Gazdag örökösként azonban félbeszakitja tanulmányait, és az aranyifjak életét éli,ami azt erdeményezi, hogy ismeretségbe kerül az ezoterikus London jelentős személyiségeivel.
1898-ban tagja lessz a Golden Dawn rendnek,itt találkozik Bram Stokerrel, a Drakula szerzőjével,akihez hosszú ideig barátság füzi
A rend tagjaira azonnal olyan mély benyomást tett, hogy azonnal az Adeptus exemptus legfelsőbb fokozatát ruházták rá.
Ezekben az években állitja, hogy egy prófétai, jövőbe utaló üzenetet kapott : egy jelenés azt közölte vele,hogy egyszer majd egy szent könnyvet diktál neki.
Az, akit addig Edward Alexander Crowleynak hivtak , ekkor átalakul a mágus Aleister Crowleyvá , más néven a
"Vadállat"-tá ; ezt az ördögi nevet adta magának, amivel arra utalt, hogy a fekete mágiát űzi.
A következő években bejárja az egész világot : elmegy Indiába , ahol megismeri a tantrizmust--amelynek célja a szexuális energia feletti uralom, hogy az ember megismerhesse az eszmélés érzését.
Oroszországban kapcsolatba kerül a "hlisztij" (önostorozó ) szektával,amelynek a hirhedt Raszputyin is tagja.
Ekkor ismerkedik meg az orgiasztikus szertartásokkal, amelyek révén aztán hirnevet szerez.
Amikor visszatér Európába , Skóciában vesz egy kastélyt .
Itt alkalmazza aztán a Golden Dawn szertartásain megtanult mágiát.
Igy születik meg 1909-ben az ASTRUM ARGENTINUM (latinul Ezüst Csillag )
Szertartási közel allnak a Golden Dawn rituáléihoz. Férfiakat és nőket toboroz abból a célból, hogy beavassa őket a varázsszertartásokba , amelyeken felfedezhetik " felsőbbrendű énjüket".
De Crowley szexuális tartalommal is megtölti a szertartásokat, ami az eredeti társaságtól idegen volt.
A siker azonnali.
Crowley karizmatikus egyénisége , a férfiakra és nőkre gyakorolt varázsa számos újonc belépését eredményezi.
Ennek ellenére kevesen akadnak, akik kibirják a mester zsarnokságát, aki a kicsapongásokkal töltött éjszakák után hosszas sanyargatásokkal kinozza őket.
1919-ben Crowley maroknyi hű emberével Sziciliában egy régi farmon telepedik le, amelyet a " thélémei apátság " néven illet.
Itt tartja végletes SZEXUÁLIS--MÁGIKUS szertartásait, közösségét a kolektiv őrületbe kergeti többek között olyan kábitószerek fogyasztásával ,amelyek állitólag felébresztik az érzékeket.
Az orgiákat olyan termekben tartják , amelyeknek a falaira félelmetes alakok és ördögi penntagrammák vannak festve.
A misztikus pecséten, amit az Astrum Argentinum templomaiban használtak, forditott pentagramm látható, és a varázskönyven is.
De az egyik ilyen fekete mise tragédiába torkollik : egy nő zavaros körülmények között életét veszti.
Ettől kezdve az Astrum Argentnum hanyatlásnak indul és Cromwel maga is elhagyja Sziciliát.
Amikor 1947-ben meghal, az ezoterikus rend már régóta nem létezik.
Crowley Theleme-i Apátsága közvetlenül - legalábbis ami a nevét illeti- Francois Fabelais Gagantoua (1535) cimü regényéből vett intézmény; ez eredetileg az ideális közösség képe, amelyben a fiatal fiúk és lányok boldogan élnek a jelszavuk: "Tégy ahogyan akarsz" szerint.
De Crowley thelemája (görögül önkéntesség) messze esik Rabelais humanista utópizmusától. A "Törvény könyve" cimü munkájában a mágus kijelenti, hogy "minen férfi és minden nő egy csillag" amivel azt akarja mondani, hogy az emberi akaratnak is meg kell találnia a saját útját úgy, mint ahogy a csillag változtatja a helyét az égen.
És itt lép be a szexuális mágia: a szerelem által átlényegült ellentétek egyesülése. Crowley szerint lehetővé teszi mindenki számára , hogy felfedezze és megvalósitsa önmagát. Ezzel próbálja igazolni a sziciliai apátságban történt kicsapongásokat...
De ALEISTER CROWLEY emléke sokáig hatott még a 20-dik század folyamán a MÁGIA hiveire.
kemalka
 Astrum Argentinum - pentagram
Életem utolsó napja - mert ki tudhatja - lehet, hogy olyan lesz majd, mint egy "last minute" utazás. Rohanás az utolsó pillanatban az utazási irodába, beszerezni a helyet és a jegyet az utolsó repülőjáratra. Aztán borravaló, és még egy utolsó mosoly. A taxisofőrnek: "A repülőtérre. Siessen kérem, feltétlenül el kell érnem a gépet. Gyorsabban kérem! Last minute!"
A repülőtéren tömeg, zürzavar...Vámvizsgálat: "Kérem az útleveleket!" Aztán át a biztonsági vizsgálaton. Csomag nélkül. Nem hagyom magam, próbálkozom. "Nem, nem viheti a koffert! A retikült sem!" Ellenkezem hevesen. "Kérem hölgyem, ahova most megy ott nem lesz szüksége sminkre. Parfümre se. Pénzre se." Aha....Kezdem megérteni.
Szóll a hangosbemondó: "Figyelem! Utolsó figyelmeztetés! Kérjük a 374-es járat utasait....Siessen kérem! Last minute!"
Sietni...Közben eldobni az útlevelet, tudva azt, hogy azon a helyen, ahol én landolok, már teljesen más törvények érvényesek. Ott már nincsenek határok. Ott már nincs útlevélvizsgálat.
Megtorpanok. Jó lenne még valakit felhívni. Hallani a hangját még utoljára és elmondani neki, hogy....Mit is?...Azt, hogy én most elmegyek innen. Örökre..."Hölgyem, ezzel már elkésett! Igyekezzék kérem! Itt az idő!"
Az utolsó hang, amit még hallani fogok, az talán az utaskisérő hangja lesz: "Felszállunk. Kérem, hogy kapcsolják be a biztonsági öveket!" Minek is?...
Bekapcsolni a biztonsági övet, tudva azt, hogy eljött az idő. Hogy semmi sem tud már ittartani engem. Semmiféle öv. Semmiféle biztonság.
Aztán, nem marad más dolgom, csak még egy utolsó nagy levegőt venni, hátradőlni és kinézni az ablakon. Lenézni még egyszer a szülőföldemre, visszanézni még egyszer az ittmaradottakra...Visszanézni még egyszer utoljára a magasból a Földre.
S, ahogyan lassan távolodom, az egyetlen dolog amire még gondolni fogok majd - életem utolsó napján, az utolsó percben - talán az lesz, hogy vajon milyen lesz az a hely ahol majd landolni fogok?
"Nyugi..." - nyugtatom magam. Lehet, hogy olyan lesz, mert ki tudhatja, mint...
Rio de Janeiro, Spanyolország, Hawaii.
Graz 2012 április 21
Európáról azt mondják, hogy civilizációja az értelemre épít. De erről a civilizációról éppúgy mondhatnánk azt is, hogy az érzelem civilizációja; teremtett egy embertípust, akit érzelmes embernek, "homo sentimentalis"-nak nevezünk.
A zsidó vallás törvényeket ír elő hívőinek. Ezek a törvények közérthetőségre törekszenek, és nem követelnek különösebb érzéket a természetfölötti iránt, nem követelnek különösebb lelkesedést vagy misztikus lángot, mely a lélekben lobog. A jó és a rossz kritériuma tárgyilagos: a lényeg az, hogy a hívő értse és betartsa az írott törvényt.
A kereszténység ezt a kritériumot a feje tetejére állította: Szeresd Istent, és tégy, amit akarsz!, mondta Szent Ágoston. A jó és a rossz kritériuma az egyén lelkébe helyezett, és szubjektív lett. Ha valakinek a lelkét szeretet tölti el, minden rendben van: ez az ember jó, és mindaz, amit cselekszik, szintén jó.
Még az európai törvényszék is figyelembe veszi a vádlott érzelmeit.: ha valaki hidegvérüen pénzért gyilkol, akkor nincs bocsánat, de ha azért mert megsértették, akkor már érthetővé válik a dühe, és van esélye az enyhébb ítéletre. Ha pedig valaki szerelmi bánatból, vagy féltékenységből öl, akkor talán még az esküdtek szimpátiájára is számíthat.
A homo sentimentalis értékké emelte az érzést, és abban a pillanatban amikor egy érzés értékké válík mindanyian érezni akarjuk, s mivel mindannyian szívesen dicsekszünk az értékeinkkel, hajlamosak vagyunk kimutatni az érzéseinket.
Az érzelem értékre emelése még a 12-dik században elkezdődött Európában, amikor a trubadurok elkezdték megénekelni és ezáltal bizonyitani a határtalan szerelmüket, egy-egy számukra többnyire elérhetetlen, nemes hölgy iránt. Olyan csodálatos volt ez, hogy akik ezt hallották, irigyelték és azonnal ők is érezni akarták, sőt ki is akarták mutatni azt, hogy ők ezt érzik..
Senki sem írta le olyan jól a homo sentimentalis embertípúst mint Cervantes.
Don Quijote elhatározza, hogy szerelmes lesz Dulcineába, akit valójában nem is ismer személyesen.
(Sajnos sokan ismerjük ezt a jelenséget manapság is ebben az internetes világunkban. Gyakran megtörténik, hogy az ember megismer valakit a neten, az ember lánya mondjuk egy Lacit, Ferit, Józsit....Vagy éppen egy Zolit...Kicsit beszélgetnek, irogatnak...Az ember lánya képzeletben felruházza őt mindenféle jó tulajdonságokkal, és egy idő után azt érzi, hogy szereti... Igazi szerelmet érez iránta...Sőt mi több, reménykedik benne és titokban elvárja, hogy Laci, Feri, Sanyi viszontszeresse őt!... Aztán amikor kiderül, hogy nem így van, mert szegény Péternek, Pálnak, Tibornak vagy Zolinak fogalma sincs semmiről, hogy az nem érez semmit, akkor az ember lánya igazi fájdalmat, csalódást érez és persze rettenetesen szenved. )
Nos, Cervantes első regényében Don Quijote elvonul "fegyverhordozójával" Sanchoval a hegyekbe, mert be szeretné neki valahogyan bizonyitani a Dulcinea iránti mérhetetlenül nagy szerelmét. De hogyan tudja egy ember a másiknak bebizonyitani, hogy milyen heves lángok lobognak a lelkében?...És hogyan lehet ez bebizonyitani egy olyan együgyü és buta embernek mint Sancho?....
"Jól figyeld meg Sancho mindazt amit a hölgyemért teszek!... Figyelj, hogy mindenről beszámolhass majd neki!...Nekem még le kell tépnem a ruháimat, fejjel kell rohannom a kősziklának,el kell szórnom a fegyvereimet, és még sok hasonló dolgot kell müvelnem, ami csodába ejti majd..."
Az érzelem definíciójához tartozik, hogy akaratunkon kívül születik meg bennünk, sőt gyakran az akaratunk ellenére. Abban a pillanatban viszont, amikor érezni akarunk (eldöntjük, hogy érezni akarunk, mint ahogyan Don Quijote eldöntötte, hogy szerelmes lesz ), az érzés már nem érzés, hanem annak imitálása, szinlelése, bemutatása. Amit általában hisztériának nevezünk. Ezért a homo sentimentalis (vagyis az ember, aki az érzelmet az érték rangjára emelte) valójában ugyanaz, mint a homo hystericus.
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy az olyan ember aki imitálja az érzelmet az nem érez semmit. A szinész, aki mondjuk az öreg Lear királyt játsza, a szinpadon a nézők előtt valóban átérzi az elhagyott és elárult ember gyászos érzelmeit. De ez a gyász, ezek a szomorú érzelmek azonnal eltünnek amikor véget ér az előadás.
Ezért ne lepődjünk meg azon, ha azt látjuk, hogy a "homo sentimentalis", az olyan ember aki nem szégyenli állandóan az óriási érzelmeit (embertársai iránti szeretetét) hangoztatni, nagyon gyakran éles helyzetben megmagyarázhatatlanul közönyösen viselkedik.
( Alapgondolat Milan Kundera "Halhatatlanság" cimü könyvében.)
kemalka
.
Kamilla csillagutazása
Kemenes Hajnalka. 2017.05.29.
Egy este, a picike kamillavirág, a tavaszi rét kellős közepén üldögélve vágyakozóan nézett fel a csillagos égre, ahol a Hold éppen szokásos körútjára indult. "Semmit sem kívánok jobban, csak azt, hogy bárcsak megtalálnám a csillagomat", mondta a kis növény a Holdnak. "Ez a Föld, az összes gondjával és vesződségével nem lehet az én hazám - kérlek Hold vezess el engem a csillagomhoz. Ott csillog magasan a világ felett és ha meglát biztosan ad valami jelt nekem." De a Hold néma maradt, nem válaszolt. Akkor megkérdezte az erdő állatait, és az összes gyógynövényt akikben megbízott, de a válasz csak ennyi volt: "Ne keresd máshol a csillagodat, mert a csillagod benned van. Világít majd, amikor szükség lesz rád, amikor teljesítened kell azt a feladatot, amire teremtettél." A kis Kamillát nem elégítette ki a válasz. Álmában felment a magas hegyre, ahol a nagy fehér sas tanyázott: "Levegő királya, röpíts fel engem az égbe, hogy megtaláljam a csillagomat", kérte. A hatalmas madár leereszkedett a földre: "Nos, mert olyan bátor növény vagy, teljesítem a kívánságodat! Gyere, ülj fel a hátamra."
A vihar zúgott és villámokat szórt, amikor a nagy fehér sas, hátán a kis Kamillával felrepült a levegőbe. Hosszú ideig szelték a levegőt, átrepültek hegyeken, völgyeken, tengereken, de csillagot sehol sem láttak. A kisvirág kapaszkodott erősen, de már kezdte elveszíteni az erejét. Félni kezdett: "Fordulj vissza fehér sas", akarta kiáltani, amikor a Hold kinézett a fellegek mögül. Mellette ragyogott egy kis csillag. "Röpülj arra fehér sas!!", ujjongott a kis növény, "az biztosan az én csillagom!" Ahogy lassan közeledtek, egyszer csak egy hangos pattanás hallatszott és a csillag zuhanni kezdett lefele, a Föld fele. Pontosan oda esett le, Kamilla nagy ámulatára, az Ő rétjére, annak is a kellős közepére.
Amikor a kis gyógynövény felébredt az álmából, már a Nap az ég közepén tanyázott. Csodálkozva nézett körül. A mező körülötte teles-tele volt kamillavirággal. Mint sok-sok ragyogó csillag a zöld fűtengerben. Kamilla megdörzsölte a szemét. Ahogy nézte ezt a virágcsodát, felismerte a természet rejtett üzenetének az értelmét: "Ne keresd máshol a csillagodat, mert a csillagod benned van. Világít majd, amikor szükség lesz rád, amikor teljesítened kell azt a feladatot, amire teremtettél."
Így történt, hogy akkor néhány Ember is, aki odafigyelt, meghallotta a természet üzenetét és elkezdte megérteni a növények nyelvét. "A Mennyország itt és most van, de csak ha megtanulod, hogy hogyan kell megtalálni a nyugalmat és az elégedettséget...", hangzott tovább az éterben az üzenet. Sok ember akkor kezdte gyanítani, hogy néhány kiválasztott növény nemcsak a lelket, hanem a testet is meg tudja gyógyítani. Csinálják ezt óvatosan, türelmesen, pénz és boldogság hajhászás nélkül. Egyszerűen csak úgy.
Graz 2017
Az emberrel nemcsak úgy történnek a dolgok. Az ember csinálja is azt, ami vele történik.
Vincidorf a neve a gráci hajléktalan menedékhelynek, ahova néha bejárok tolmácsolni, vagy segíteni a személyzetnek. Néhány évvel ezelőtt alapította egy katolikus plébános, akit a szegények papjának is neveznek, mert nem tudta elnézni, hogy néhány szegény szerencsétlen helyi, vagy külföldről idekeveredett ember, nincs, ahol éjszakánként lehajtsa a fejét.
A szálló este 20 órától reggel 8 óráig ad szállást a bekérezkedőknek, az egyetlen feltétel az, hogy drogos vagy ittas állapotban lévő embereket nem fogadnak be. Reggel el kell hagyni a szállót, de délben be lehet térni egy meleg levesre, és este 20 órakor a kint rekedteknek a Vincidorf kocsi meghatározott helyeken forró teát és szendvicseket osztogat.
Helyiek ritkán látogatnak ide, de annál többen vannak a közeli kelet-európai országokból ide vándorolt emberek, akik alkalmi munkákból, de főleg koldulásból tartják el magukat.
A házirendet nagyon nehéz itt betartani, főleg ilyenkor, téli időszakban, mert az egész nap utcán üldögélő, kolduló emberek pálinkával melegítik fel magukat, ami aztán estére nagyon is megteszi a hatását, és bizony már nem melegít, legfeljebb csak szédít.
A személyzet örök harcban áll velük, és engem az a "megtiszteltetés" ért, hogy amikor bent vagyok, azonnal hozzájuk irányítanak, mert: "téged szeretnek, és hallgatnak rád!" Hogy ez mennyire igaz, azt nem tudom, de valóban elég jól megegyezek velük, talán azért is, mert értem a nyelvüket, és engem is közéjük tartozónak könyveltek el, azonkívül tudják, hogy ha kell, akkor minden tőlem telhetőt megteszek értük.
Nos, hála alkoholista barátaimnak (akik között amúgy nagyon intelligens emberek is vannak), gyakran fordulok meg a Sigmund Freund klinika ambulanciáján, ahova szükség esetén szállítjuk be az utcáról, buszmegállókból, parki padokról összeszedett, félig megfagyott, alkoholos mámorban szendergő embereket. Itt a klinika alagsorában van a józanító, avagy az Akvárium, ahol a behozottak az e célra kihelyezett matracokon, meleg takaró és videomegfigyelés alatt kialudhatják alkoholmámorukat.
Az Akvárium a világ legszomorúbb helye.
Régi ismerős arcok bukkannak fel itt újra és újra, szerencsétlen lecsúszott, reményvesztett emberek, de jól öltözött férfiak és nők is, akikről sohasem gondolná senki, hogy belülről ismerik ezt a helyet.
Általában mindig, de télen és a téli ünnepek alatt különösen nagy itt a forgalom, szinte mindig teltház van.
Bunyóst az újesztendő hajnalán találtuk meg egy villamosmegállóban, ahol békésen szunyókált, üres vodkásüvegét szorongatva. Farkasordító hideg lévén, nem mertük otthagyni, ezért megmozgattam a vodkásüvegét, mert tudtam, hogy ha még egy csepp élet van benne, akkor ez életre kelti.
Sok rábeszélés és harcok árán, végül sikerült meggyőznöm, hogy jöjjön velünk az Akváriumba, olyan jó helyet szerzek ott neki, amilyen senkinek sem lesz.
Az ügyeletes orvos már régi ismerősként üdvözöl minket, engem és a Bunyóst, és miután biztosítottuk neki a "jó helyet", az orvos meghív engem egy kávéra a rendelőjébe. Már épp indulóba vagyok, amikor halkan kopognak az ajtón:
- Doktor úr, elmehetek? - dugja be az ajtón a fejét egy elegáns gyapjúkosztümbe öltözött hölgy.
- Igen, elmehet Frau S., ha jobban érzi magát.
- De ugye nem szólnak a férjemnek? Kérem... - kéri szemlesütve a szoknyáját igazgató hölgy.
- Nem Frau S., ön egy felnőtt nő, azt csinál az életével, amit akar - mondja fáradtan az orvos.
- Köszönöm doktor. Boldog újévet!
Együtt hagyjuk el a klinikát, és úgy alakul, hogy egy irányba indulunk el, mert a taxiállomás a villamosmegálló mellett van.
Frau S. nem néz fel, látszik, hogy zavarban van, szégyelli magát. Látásból jól ismerjük egymást, mert többször összefutottunk a klinikán.
ő egy 50 év körüli, feltűnően elegáns és ápolt hölgy, akit nem lehet nem észrevenni.
- Az utóbbi évben mind gyakrabban hozzák be - mesélte a múltkorában az orvos. - Amikor a férje üzleti ügyekben elutazik, a hölgy mindig kómásra issza magát, és az utcán kóborol, sírva keresi a férjét.
A csend kezd kínossá válni...
Hosszú, nehéz éjszaka van mögöttem, nagyon fáradt vagyok, s talán ezért történik meg, hogy megkérdezem:
- Mondja Frau S., minek csinálja ön ezt újra és újra?
Ahogy kimondom, már meg is bánom, mert tudom a szabályt, hogy soha ne kérdezz, csak végezd a dolgod! A kérdezgetés amúgy sem segít, mert az alkoholisták mindig találnak valami mentséget és igazolást a tetteikre.
Frau S-t láthatóan megdöbbenti a kérdésem, és hirtelen vörösebb lesz mint a kabátomon a vörös kereszt.
- Azért mert - dadogja - a férjem...
És mondja... Csak mondja, egyre jobban nekihevülve.
Előbb enyhén, aztán egyre jobban kezdek szédülni a halottaktól. Nézem azt a szerencsétlen Chanel kosztümbe öltözött elegáns asszonyt, és végül már nem látok mást, csak a a krokodilbőr táskáján a Gucci feliratot.
- Istenem küldj már egy taxit, hogy legyen már vége - könyörgöm gondolatban, amikor a nő hirtelen elhallgat.
Nem tudok felnézni, nem tudok megszólalni, de érzem, hogy néz, és tudom, hogy válaszra vár.
Hirtelen egy taxi fékez le mellettünk, de az asszony nem mozdul, csak néz.
- Mondja Frau S., ön szerint milyen életet, és milyen férfit érdemel egy olyan nő, aki ilyen szörnyűségeket már évek óta eltűr? - kérdezem, csak hogy mondjak valamit.
Frau S. néz még egy ideig, aztán nem szól egy szót sem, csak kihúzza magát, és méltóságteljesen beül a taxiba.
Két nap múlva váratlan telefonhívást kapok:
- Nézz be Hajnika, amikor erre jársz - mondja a klinika orvosa titokzatos hangon -, van valamim a számodra.
Kíváncsian veszem át másnap a klinika címére érkezett csomagot, amin név helyett csak ennyi áll: "A szilveszter éjszakai hölgynek".
A csomagban egy üveg finom konyak, és rajta egy cédula a következő írással:
"Nem találkozunk többé.
Az utolsó üveg konyakot elküldöm önnek. Köszönöm kedves, hogy meghallgatott.
Frau S."
Prosit Neujahr!
/kemalka/
Hallgatom a rádiót, olvasom az újságot, nézem a szörnyű képeket a Haitiben történt földrengésről, és vitatkozom. Nem a párommal, sem a gyerekeimmel (ők távol vannak), és nem is a pácienseimmel (mert minek?), hanem magával a Jóistennel. Bár szavam pusztába, azaz szobába kiáltó szó, vitatkozom körömszakadtáig. Mert nem értem. Miért éppen ők? Miért mindig a legnyomorultabbak?
"Deye mon gen mon" - mondja egy Haitiben született közmondás. A hegy mögött is hegyek vannak. Vagy "A szegény embert az ág is húzza" - mondanánk magyarosan.
Jobb időkről már régóta nem is álmodott már senki Haitiben. A szegénység Amerika szegényházában évszázadok óta h?séges társa az embereknek. Az erőszak, a korrupció, a kilátástalanság már több mint ötszáz évvel ezelőtt elkezdődött náluk, akkor, amikor 1492-ben Kolumbus Kristóf "felfedezte" a vidéket.
A tízmillió lakosú Haitinek hetven százaléka munkanélküli. A lakosság nagy részének nincs áram a lakásában, nincs tiszta ivóvíz, nincs egészségügyi szolgáltatás. Minden második lakos analfabéta, és a legmagasabb életkorhatár ötvenkét év.
"Itt nemcsak szegénység van" - mondja egy brazil katona, "ez maga a pokol!".
Keserűség, éhség, erőszak, korrupció. Évszázadok óta ebből álltak a hétköznapok Haitiben. De most a nyugati világ legszegényebb országa még szegényebb lett.
"Itt a világ vége. Segítsetek nekünk..." - írta kétségbeesetten Neil, egy kislány, a Twitteren.
Kétszáz év óta a legnagyobb földrengés (7-es, a Richter skála szerint). Csak egy percig tartott, de lett több utórezgés. Az épületek úgy dőltek össze, mint a kártyavárak, maguk alá temetve a szerencsétlen embereket. A halottak száma több tízezer, a sebesültekről nem is beszélve. Hárommillió ember maradt fedél nélkül.
A Pokol melett ott a Paradicsom! Ott nem is érezték a földrengést.
Nehéz elképzelni,de csak néhány kilométer távolságra ettől a rémálomba illő helytől található a kedvelt turistaparadicsom a Dominikai Köztársaságban. Több mint hárommillió látogató az Egyesült Államokból és Nyugat-Európából bizonyítja, hogy ellentétben Haitivel, ez egy nagyon biztonságos hely, igazi paradicsom az idelátogatóknak.
Persze, itt sem csak paradicsomi állapotok uralkodnak. A turistagettón kívül itt is virágzik a korrupció, és a szegénység. De ellentétben Haitivel, az ország helyzete politikailag stabil, iskolakötelezettség, szabad sajtó, és alapfokú egészségügyi ellátás is van. Legalábbis a turisták által látogatott helyeken. Biztonságból. Erről a Haitiben élő emberek csak álmodhattak. És a keddi katasztrófa óta a mindennapi harc a túlélésért még kilátástalanabbá vált. Most eluralkodott a káosz, a kétségbeesés, és a pánik...
Szóba hozom itt-ott a történteket, idegen vagyok itt, "más a mentalitásod" - szokták rólam mondogatni, ezért kíváncsi vagyok a véleményekre.
"Szörnyű" - mondja az egyik nyugdíjas bankigazgató -, "hogy az ember már a saját pénzén sehol sem nyaralhat biztonságosan". Ismeri a vidéket, valamikor széltében hosszában keresztülutazta a világot.
"Nem ott történt, Rittmüller bácsi" - magyarázom neki -, "hanem a szomszédos Haitiben."
"Na, hála Istennek" - mondja elégedetten.
"Melyik Istennek hála?" - kérdezem csodálkozva. - "Hát nem azt magyarázta nekem múlthéten, hogy nem létezik semmiféle Isten?"
"Á" - legyint bosszúsan -, "persze, hogy nincs Isten , kislány, hát még mindig nem látod? Csak úgy szokták mondani!"
"Aha" - erőltetek mosolyt az arcomra. - "Értem már. Nincs Isten. Melyik menüt kéri ebédre a három közül, Rittmüller úr?"
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
