|
Bölcsesség....
Bölcsesség?
Talán csak reménység...
Nem adom fel,
Nem egyezik a hitemmel!
Cikáznak a gondolatok,
talán, csak egy ember vagyok.
Érzem a szeretetet,
Tudom, hogy szeretek,
Tollamból, szívemből,
ez ontja, a rímeket.
Szeretem életem, és magamat,
tudom, egyszer majd jön az alkonyat.
De örülök a percnek,
Jó nekem, szeretnek!
Érzések, melyek feltörnek,
Ellenállnak az időnek.
Alkotják az életet...
Szeretnék egy szebb jövőt,
De elfogadom a jelent, s az időt!
Van egy Angyalom,
Rímeimet, csak érte írom.
Tudom eljön a pirkadat,
Mely egyben lesz az alkonyat,
De ez a jelenem,
Most kell éljem, az életem!
Semmi vagyok, tán minden leszek,
Emberek, hiszem ezt teszi a szeretet!
Bodor László
2017.04.27.
Lenti 1973 -2017
Tegnap egy kisvárosban jártam,
Mit már negyvennégy éve nem láttam.
Érdekes volt a sok élmény,
Rám tört a múlt, és ott voltam én,
Nem éreztem a koromat,
Újra láttam ifjú önmagamat.
Ismeretlen volt minden,
Mégis, mindent újra éltem.
Láttam az emlékeket,
Mit a sok-sok év, már eltemetett.
Találkoztam, egy idős emberrel,
Ki szembesült, a régmúlt emlékeivel.
Láttam a változást, a sok új csodát,
Az élménnyel, ami csak rám várt.
Fiatal voltam megint,
Aki a múltra, csak legyint.
Nem tudtam, hogy hol vagyok,
Mégis, átéltem a tegnapot.
Egyszer csak jött a dejavu érzés:
Megszólított valaki, az elmélet az elmés,
De az mégsem úgy volt.
Majd a városka fejlődéséről papolt.
Elmondta ő is hetvenháromban szerelt,
Ahogy ő látta a két év, katona sors, gyorsan eltelt.
Majd ő a városba telepedett,
Itt kezdte újra az életet.
Sokat mesélt a fejlődésről,
Az összefogásról, az építkezésekről.
Érdekes volt, tanulságos a története,
Egy pillanatra nem gondoltam, ez csak mese.
Éreztem a múltat, jelent, s tán a jövőt,
Tudtam megállítani, nem lehet az időt.
Azután még jött, egy felséges vacsora,
Szarvas pörkölt, dödöllével,
Jó magyar soproni söröcskével...
Azután? Elindultunk újra az utunkra!
Mint két rég leszerelt katona,
Kiknek a múlt, nem is volt oly mostoha.
Most itt ülök a papír előtt,
Gondolkozok, igen, a múlt építi a jövőt!
Bodor László
2017.04.30.
Két Állomás között...
A piros inges, újra úton van,
A lelke, zaklatott és nyugtalan
Elhagyta a szívét, elhagyta kedvesét,
Utálja a magányt, de mégis, újra kezdi életét...
Várja a messzeség, ahol a magány van...
Élt, nyugodtan boldogan, gondtalan,
Most mégis megy, az úton van...
Próbálja kihúzni, tartani magát,
De érzi, cipeli az élete súlyát.
Várja a messzeség, ahol a magány van...
Nézi az ablakból az elsuhanó tájat,
Nem akarja hinni! Ez még mindig, fájhat?
Csak az utazások hossza változik,
Remélte; a fájdalom majd elmúlik.
Tudja, várja a messzeség, ahol a magány van...
Gyűlöli, mert kell, mindig újra kezdeni életét,
Elhagyta szívét, reményét, Kedvesét-
a piros inges, már megint úton van,
A lelke zaklatott és nyugtalan...
Várja a messzeség, ahol csak a magány van!
Lehet csak rossz a hangulatom,
Az utazást én így múlatom,
Beléptem, a kis házikómba,
Kezd vissza térni lelkem nyugalma...
Ez a messzi hely, hol a magány van...
Bodor László
Budapest. 2017.05.02.
A lélek rejtelmei...
Szíved, lelked csak arra vár.
Ragyog már, fénylik a napsugár?
Amit nem láthat, már a szem,
Helyébe lép a szív, az érzelem.
Az érzelmi kötődés, maga az élet,
Mi előre visz, megtart, az a lélek
Szívünkben, valahol talán nem is mélyen,
Ott él, és szabadságra vágyik, az érzelem.
Elfelejtünk egy csodás illatot
De, ha felidézzük a pillanatot,
Újra valósnak, tisztán érezzük.
Ezt is a lelkünknek köszönjük.
Mindenkinek meg van a társa,
Mintha a két lélek, csak egy volna.
Fizikailag valakitől lehetsz messze,
Ha hiányzik, csak nézz a szívedbe.
Gondolataid szállhatnak, csillagról csillagra
Mint ahogy a méh száll, virágról virágra,
Álmodj amit akarsz, tégy mit szeretnél
Lelkedre figyelj, érzéketlen ne legyél.
Néha azért ülj le, egyedül csendben
Ami hiányzik, keresd a szívedben.
Mert nem csak a madárnak van fészke,
Szárnyaló lelkednek is meg van a helye.
Ahol a lelkünk biztonságban lehet,
Társunk szívéből, lelkéből áradó szeretet
Merj a társad szemébe mélyen belenézni,
Lelkének rezdüléseit, megfogod érezni.
Az élet csodájával, a szeretettel szemben,
Az emberi rossz, a gonoszság tehetetlen.
Bodor László
Budapest. 2017.07.04.
AZ EMBER!
Egy szál őszvégi sárga rózsa
a természettel, hideggel dacolva.
Elhozta, a nyár üzenetét,
melengetve az ember lelkét.
Olyan vagy, mint a szál rózsa,
ontod a jót, kedvesen, ragyogva.
Fel adtad a vágyaid, álmaidat,
Újra építed, hittel önmagadat.
Határozottan, biztos jellemmel.
Csak jót, és kedveset cselekszel.
Visz előre a hit, az akarat.
Óvod, véded a kis Húgodat,
Mint az őszvégi sárga rózsa
a természettel, hideggel dacolva.
Elhoztad a nyár üzenetét,
Melengetve az emberek lelkét.
Szó nem bírja a tetteidet,
Vezérel a testvéri szeretet.
Megmentesz egy emberi lelket,
Áldás kísérje lépteidet, életedet!
Bodor László
Budapest. 2017.09.30.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
