Örömben-bánatban, mindig veled,
S ha nincs itt hiányzik mint a testvéred.
Mikor küzdöd az élet sok-sok viharát,
Ki mindig veled van az a barát!
The Friend.
In happiness or sorrow, his always there,
If his absent, the loss feels like, of a brother.
When you fight with the storms of life to the end,
Your friend is the one who stands beside you.
by, Laszlo Bodor
Egy csillag az égről lehullott.
Szerelmedet nem kértem, de te mégis adtad,
Hogy szeresselek, talán csak hagytad.
Nem kutatom, az enyém volt a remény
Hittem boldogan, a világ újra az enyém!
De egy csillag az égrõl lehullott,
S egy szerelem fájdalmasan elmúlott.
Épitettem a fellegekbe várat,
Nem számoltam, de az éveim bizony elszálltak.
Szerelmem, s vele vágyam újra éledt,
Testem, s lelkem nem kivánt mást csak téged.
De egy csillag az égrõl lehullott,
S a szerelem mintha nem lett volna elmúlott.
Ráébredtem, nem enyém más csak a vágy,
Megöregedtem, ez az igazság.
Probálom ezt most hangosan is kimondani,
A legkegyetlenebb dolog, magunkat ámitani.
Egy csillag az égrõl lehullott,
És egy rövid szerelem csak elmúlott.
Nem hagytál mást csak a valóságot,
Elvetted érte, amim volt, az álmot.
Kutató szemem nem függesztem már az égre,
A földön járok újra, talán!? Vagy végre?
Egy csillag az égrõl lehullott,
S egy szerelem, fájdalmasan elmúlott.
Érzem a koromat, s tudom, hogy ki vagyok,
Ez a szerelem sem hagyott mást, csak egy hulló csillagot
De a szerelmed, még ha más se volt csak álom,
Megtartom, s szívem legmélyére zárom.
A szerelem nekem, csak fájdalmat hozott
A csillag egyet villant, és lehullott.
by, Bodor Laszlo
Emlékeid mindig veled.
Magas falak szürke kövek,
Emlékeid mindig veled....
Sétálgatsz a falak között,
S lelked bizony gúzsba kötött.
Magasra vágyol szállni
De örülsz, ha a lábadon megtudsz állni.
Erõsnek érzed akaratodat,
Talán ostromlod a csillagokat...
Lelked mégis földhöz ragadt.
Nem csalhatod meg önmagad.
Magasra vágyol, szállni.
De örülsz, ha a lábadon megtudsz állni.
Vágyaid beteljesülését reméled,
De csak pillanatokig örülsz , ha megéred.
Gyenge vagy, mégis mily erõs,
Egy senki, és álmaiért halni kész hõs.
Magasra vágyol, szállni.
De örülsz, ha a lábadon megtudsz állni.
Emlékeid mindig veled...
Tékozlod az életedet.
Álmaid a csillagokban járnak,
Testedre mégis a sirgödrök várnak.
Magasra vágyol, repülni, szállni:
De jó, ha megtanulsz a lábadon járni!
GONDOLATOK.....
Van idõszak, mikor mindegy mihez fogsz,
Jót akarsz, és a vége mégis rossz!
Szeretnéd az embereket,
De valahogy , az nem jó neked.
Élni látszol s néha mosolyogsz,
Rosszá fordul mégis, amihez csak fogsz!
Szeretnél, de nem tudod mutatni,
De tudsz mindenért, hangosan morogni.
Azután sírnál, de nem mersz,
Helyette, kajánul fel-fel nevetsz.
És azt hiszed minden rendben,
A megszokott régi mederben.
Azután egy napon feleszmélsz,
Rájössz, nem tudod minek is élsz.
De akkor legyél nagyon erõs,
Ne félj az éjtõl, igaz sötét és felhõs.
De gondolj arra, ragyognak a csillagok,
Mond nekik: Hiányoztatok, látjátok
most itt vagyok.
Õk boldogan magukhoz hívnak majd,
S te végre elfelejthetsz
minden gondot bajt.
Az Elmúllás
Nagytestü fekete madár:
Õ a Halál.
Szétterjeszti szárnyait az ablakon, S Te bámulod õt vakon. Az idõd ha elérkezék, Õ rád teszi a két kezét !!!
By, Bodor Laszlo
Copyright 2000
Édesanyámnak.
Anyámat jöttem most köszönteni,
De mit is mondjak: nem tudom eldönteni.
Hogy, megtanítottál szépre, jóra,
Csodásan csengő magyar szóra.
Kicsi voltam, Te vigyáztál rám,
Támogattál, mikor elhagytam hazám.
Velem voltál az élet rögös útjain
Átsegítettél, mindenféle gondjain,
Anyámat jöttem most köszönteni,
Mit is mondjak, nem tudom eldönteni.
Mondjam: Neked köszönhetem életem,
Te adtad hogy, nincs bennem félelem.
Hoztam neked egy szál virágot.
Boldog Anyák napját kívánok!
Ez ugyan nem fejezi ki az érzéseimet,
De boldoggá tesz, ha megfogod érte a kezemet.
Anyámat jöttem köszönteni,
Mit mondjak, nem tudom eldönteni.
Talán mondjam: Drága Édesanyám,
Köszönöm hogy, gondoskodtál és, vigyáztál rám.
Felém nyújtod most is óvó kezed,
Elmond nekem mindent, aggódó szemed.
Ne sírj anyám, látod, itt vagyok,
Körém fonhatod reszkető karod.
Tudom, már mit mondjak, tudom ám:
Nagyon szeretlek, Drága Édesanyám!
Bodor László
Stockton, Ca. 2000. 05. 02.
Fehérbe öltőztek az akácfa ágak,
Ők igy köszöntik az édesanyákat.
A fákon a madarak, ünnepi dalt zengnek,
Anyukáját, puszilja most minden gyermek.
S hogy létre jött ez a kis iromány,
Ezt is neked köszönhetem, drága Anyukám.
Megszülettem, és ilyen lettem. Szoktam volt mondani.
De a jót és szépet, mit Tőled kaptam, vissza tudom-e még juttatni.
Három műszakban dolgoztál,
Közben három gyermekről gondoskodtál.
Fehérbe öltöztek az akácfa ágak,
Ők így köszöntik az édesanyákat.
A fákon a madarak, ünnepi dalt zengnek,
Anyukáját köszönti most minden gyermek.
Volt ideje mind hármunkra,
Útat mutatott számunkra.
Most mégis magányosan él,
S a holnaptól bizony már Ő is fél.
A nagy világba szétszórta.
A három testvért, a jó vagy rossz sorsa,
Tehát most enyém a feladat,
Biztosítsam, megérdemelt nyugalmadat.
Amíg csak élek, bizton számíthatsz rám,
Amíg az életem tart, szeretlek Anyukám!
Fehérbe öltöztek az akácfa ágak,
Ők igy köszöntik az édesanyákat.
A fákon a madarak, ünnepi dalt zengnek,
Anyukájára emlékezik, most minden gyermek.
Bodor László Budapest:
2008. 05. 04. ( Május első vasárnapja, az Édesanyák napja )
Ha az idő győz.
Ha ősz leszek , s öreg...
Mikor nem kell más csak a szöveg.
Mikor csak a multrol fecsegek,
A szerelem szó hallatán, csak nevetek.
Ha a Nöi nem már nem érdekel,
Bosszant , mert valaki jó kedvében énekel.
Ha ősz leszek és öreg...
Lelki eröm porladni kezd, mint a százados kövek.
Eljön majd az idö,
Ki hullott hajam helyett, már másik nem nö.
Mikor csak fájdalmat hoznak a hajnalok,
Eljött az idö, s csendben meghalok!
Ha ősz leszek, s öreg....
Lehet hogy, csak befestettem azokat az ősz fürtöket:-)))
Bodor László
2007.11.17. Bpest.
Hiányérzet
Egyszer melegem van, aztán fázom, Olyan ez, mint egy lázas álom. Minden kék és hideg, Aztán tobzódnak vad furcsa színek. Helyedet nem tölti be más, csak a hiány.
Előre nézek, és nem látok, Kérdéseim előtt, csak tétován állok. Átkozom a magas egeket, Miért küldték e sötét felleget. Helyedet nem tölti be más, csak a hiány.
Elvesztettem, békés szigetem, Hiába tiltakozik az eszem,
Kívánságom kimondani nem merem. Akármit teszek, minden silány, Helyedet nem tölti ki más, csak a hiány!
László Bodor 1/ 25 / 99 Stockton CA
A kormos nyakú kormorán félre sikeredett története.
Egy új szerelem hajnalán,
Gondolkodtam egy balladán.
Eszembe jutott egy kormorán,
Ki sosem utazott gondolán.
Ha utazott volna gondolán
Ismerné a szerelmet, talán.
Nem csúszkálna itt balgán,
Januárnak csúszós haván.
Leírom hát gorombán
Csak, mert, nem játszom a zongorán.
Ez az ostoba kormorán,
A földön csúszkál, a tomporán.
Mily buta ez a madár,
Nyitva előtte minden határ.
Ő mégis inkább meg - meg áll
Halat is csak, nyersen zabál.
Az emberek úgy hívják " a gödény "
Ez az élet bizony kemény.
Lassan elszáll, minden remény,
Fogy is rendesen a pia, a tömény.
Az ön sajnálat, nem az én kenyerem,
Megvigasztal, egy nem létező szerelem.
Miért kell nekem ez a sötét verem?
Hisz tudom, ez sem segíthet e - versemen.
A tanulság, mi meg maradt,
A sok lehullott vakolat.
Kínomban levakartam a falat,
Minek keresni az okokat
Nem sajnálom az ostoba madarat,
Meg a sok elpusztított halat.
Leteszem hát a tollamat,
S a balladából, csak ez maradt.
Bodor László
Ó azok a combok
Fákról hulló lombok,
A vágytól úgy izzok.
Feszülő sortok
Nadrágomról pattogó gombok.
Elfojtott sóhajok
Ó azok a combok,
Jaj miket mondok.,
Egyre lejjebb csúszok
Végre, nyakamban a combok.
Völgyek, s lankás dombok
Aztán jönnek a gondok,
Elégedetlenül morgok.
Valaki az ajtó előtt mormog
A szomszéd dohog
Az a kölyök, állandóan dobog
Azt mondta a gondnok:
Kirúg, ha jönnek a gondok.
De oly szépek azok a combok!
„Menjen a francba”! A gondnok.
Bodor László
Budapest. 2008-10-06
Leesett az első hó
Leesett az első hó.
Nincsen elég hókotró.
Csúszkálnak a kerekek.
Az emberek mérgesek.
Miért nincs elég hókotró?
Nincs közlekedés, csak Metró!
Az egész város csak csúszkál.
Minden latyak, és csupa sár.
Minden latyak, és csupa sár,
A városi tél ebből áll.
Bezzeg vidéken, ha hull a hó,
Vígan, s kevélyen siklik a szánkó.
Kiscsizmák alatt, ó de jó,
Vidáman ropog, a frissen hullott fehér hó.
Hógolyóznak a gyermekek
Boldogok az emberek.
Nagy pelyhekben hull a hó,
Eljött hozzánk Télapó.
Az ablakokon jégvirág,
A kályhában egy nagy hasáb
Ontja is a meleget,
Befűti a légteret.
Odakint minden fehér és ragyog,
De a tűzhelyen teavíz forr, s lobog.
Messzeségben fehér hegyek,
A lejtőn siklik a sok gyerek.
Csúszkál, és visongva hempereg,
Vidáman kiabál, míg csak be nem reked.
Betakar mindent a fehér hó,
Vidámságot hozott Télapó
Bodor László
Budapest. 2008-10-09
A világegyetem gyermeke.
Valahol valamit megbocsájthatatlanul elrontottunk
Végzetünk felé, dogmáinkkal, tanainkkal robogunk.
Földünk, ez az "idős hölgy" még él, de meddig?
Már magán viseli egy elaggott ember, fáradtságának jeleit
A világegyetem ismeretlen, hideg, és mégis vonzó,
Az Embert megismerni végre, ne legyen többé torzó
Az iskolákban tanitják, ősrobbanás, világegyetem,
De hol van az Ember, Te tudod gyermekem?
Darwin tanitja: Őseink lemásztak a fáról,
A Biblia tanitja: Eredetünket, Ádámtól, Évától
Ez a sok maszlag, hidd el, nekem már rég nem kell
Mondd barátom, csak ennyi lenne egy Ember?
Koppernikusz, Galilei, csak lemásztak volna egy fáról?
Einstein meg kiugrott a biblia valamely oldaláról.
A világegyetem, rejtélyesen szép és ragyog.
A világegyetem gyermeke én, az Ember vagyok
Mert, Te nem ismersz, félsz, és szépségem tagadod
Attól még én, Ember, a világegyetem gyermeke maradok!
Bodor László
Budapest. 2010. Aug. 28.
Vallomás
Álmodozó elvarázsolt Emberek
Sokszor rajtuk én is csak nevetek.
Élek, szenvedek, majd nevetek
A legfontosabb, mégis Szeretek.
A fájdalom, néha elborít,
De álmaimtól nem tántorít.
Te ezt nem értheted,
Maximum megérezheted
Álmaimban neked adtam a szívemet.
Neked adtam a lelkemet.
Mégis, én döntöm el a kérdéseket,
Miként és hogy élem az életet.
Életünk csak egy van,
Éljük, hát a lehető legjobban
Álmodozó elvarázsolt Emberek
Sokszor rajtuk én is csak nevetek.
Élek, szenvedek, majd nevetek
A legfontosabb, mégis Szeretek.
AJÁNLOM AZ OLDALT
