A boldogság veled van.


Ha már minden ellened fordult, és magányosan botorkálsz utadon,
Csak az jár fejedben, elégvolt. Nincs tovább, feladom!
Sértő dolgokat mondassz, írsz, de Te észre sem veszed,
Fordulj magadhoz, hallgasd, mit súg, testedbe zárt lelked, szíved.
Amikor már csak sötétség vesz körül,
Amikor úgy érzed, mindenki csak a Te nyomorodon örül.
Ha úgy érzed, már a levegő is megfagyott körülötted,
Fordulj magadhoz, hallgasd, mit súg érzékeny lelked, szíved.
Amikor nem látod a csillagokat, csak az éj sötétjét
Amikor nem hallasz mást, csak hörgést, és nem az élet zenéjét
Akkor fordulj magadhoz, és törd össze a bűn bilincsét, mi béklyózza életed,
Fordulj magadhoz, hallgasd, mit súg testedbe zárt lelked, szíved.
Amikor magányodban, Ember, és Isten, ellen ágálsz,
Mikor úgy érzed, a világ bűneivel szemben, már csak Te, egyedül állsz.
Ha úgy érzed, minden bűn és rosszaság össze fogott ellened,
Fordulj magadhoz, hallgasd, mit súg testedbe zárt lelked, szíved
Amikor az esőcsepp összeolvad könnyeiddel, úgy érzed életed nélküle sivár,
Úgy érzed egyedül vagy, forró patakokban folynak könnyeid, mint az ár,
Szomorú vagy, szeretnél teljes szívedből, de úgy érzed ellened fordult a világ
Fordulj magadhoz, hallgasd, mit súg szíved: Gyere itt a boldogság!

Bodor László
Budapest. 2009-08-01
 

Rekviem a Magyar tábláért.

Kígyólelkű, áruló, spicli népség,
Kiknek fáj, ha valahol béke van, és szépség.
Kik nyalják a talpát a hatalomnak,
Árulkodni mindig készek, sőt rohannak.
Nekünk is volt egy kedves kis szigetünk,
Nem volt mindig béke, de együtt voltunk, és csevegtünk.
Kezdtünk lassan igazi jó csapattá összeállni,
Ezzel egy időben: nem a mi fajtánk szemében, veszélyessé válni.
De köztünk is volt két magyarok szégyene, emberke,
Ki ellenvéleményét nyíltan vállalni nem merte.
Nyomtak is a játékmesternek az alfelére sok-sok csókot,
Miközben szennyes lelkük vigyorgott és nyáluk bőven csorgott.
Játékmester élvezte a talpnyalást, nyálas bókot,
Mire észrevettük, már késő volt, vérszemet kapott.
Ha nem hajlongtok, egy kattintás, és vége a fórumnak,
Ha nem tetszik, amit mondok, majd jól kirúglak.
Így kéjelgett a mannon imádó, rongylelkű senkiházi.
A két talpnyaló meg igyekezett felszívódni, köddé válni.
Mi tudjuk, kik vagyunk, egy kicsi nemzet kicsi sejtje,
Igaz Magyar szívünk, vezérel majd, a végső győzelemre.

Bodor László
Budapest. 2009-08-13

Erzsike Születésnapjára.


 Elérkezett, hozzád, itt van a Te napod
Legyen e-kis vers, szívmelengető ajándékod.
Remélem, szereted, és nagyon tetszik
Mikor csak eszedbe jut szíved mindig, felmelegszik.
Telnek, múlnak a napok, hónapok és az évek,
Kedves szép emlékeim között, örizgetlek Téged.
Legyen ajándékaid száma sok, torta és kosárszám virág,
S, ha meglát boldogan csoválja farkát, kedvenc kiskutyád.
Tudom nehéz dolog, átélni a mindennapokat,
De soha ne feledd,a jó barátokat.
Gondolj mindig arra, nem vagy egyedül a nagyvilágban,
Ott van szerető családod, barátaid, nem sülyedhetsz el a magányban.
Családod, barátaid tegyék számodra széppé az életet
Övezze életed mindig, boldogság és szeretet.
Végezetül mit kivánhatnék Teneked,
Még száz ilyen boldog nap, szinesitse az életed

Bodor László
Budapest. 2009. augusztus 22.

A füredi ház.

Álmaimat olykor, vissza-visszahúzza
Egy borostyánnal lepett, öreg füredi villa.
Felhőtlen nyugodt gyermekkor
Árnyas fenyőfák és egy szederbokor

Az ablakból látttam a befagyott tavat,
Ahogy a szél hordta a szikrázó havat.
Emlékszem a borzongós tavasz illatára
Mennydörgés szerü, balatoni rianásra.

A Balatonban tetszelgő nyári napsugárra,
Őszi szinekben pompázó, Tagore sétányra.
Hogy az a ketető rosszspic vinne el
Az a drága gurulós nagyim zsémbel

Álmodom még, bajszát festő, mosolygós nagyapámról,
Mit kezéből ki nem adott: Sobri Jóska rézfejü fokosáról.
A gyógyitó vizü Kossuth Lajos forrásról,
És persze a világ hires füredi Annabálról.

Gyermekkorom csodálatos világa
Az a bizonyos füredi villa, vágyaim vágya.
Elhatároztam, teveimbe bele vettem
Ezt a csodát, unokáimnak megszerezzem

Egy borostyánnal lepett öreg füredi villa
Amely lelkemet örökre megfogta
Az a csodákkal teli, édes gyermekkor,
Pirosló földieper, és az a sárga rózsabokor.

Bodor László
Budapest. 2009-09-06

A régi kalendárium

Nemrégiben egy régi kalendárium került a kezembe,
Hónapjaink ősi magyar nevei ötlöttek a szemembe.
Olvasás közben lepergett előttem egy teljes év,
Találó és láttató volt, minden egyes magyar név.

Január a FERGETEG hava, és én láttam a száguldó fergeteget,
A jégvirágos ablakokat, és a tavakat jótékonyan lefedő jeget.
A sötét viharfelhőkkel vastagon borított eget
A télikabátomat is fütyörészve átjáró csípős szelet

Február a JÉGBONTÓ hava, előttem az olvadó jég a folyón,
 Elfolynak a jégcsapok a csurgón, mennydörögve rian a Balaton.
Nyakukat behúzó fázós emberek, csúszós latyak az utakon,
Nedvesen csillogó tollú varjak ülnek a kopasz fán, az udvaron.

Március a KIKELET hava a csodás tavasz első óvatos hajtásai
Hazatérnek a gólyák, fecskék, szép Hazánk vándorló madarai.
A Hóvirág és Ibolya, a tavasz szerény, de annál kedvesebb virágai.
Sarjad már a fű, és csivitelnek, a kertek hasznos kis gondnokai.

Április a SZELEK hava, már nem borítja vastagon hó a tetőket,
A langyos szél, borzolja, pásztázza a zöldellő réteket és legelőket.
Az éledő fákat és bokrokat, a smaragdzöldbe öltözött mezőket.
Élettel tölti meg a hosszú tél után álmosan sóhajtó erdőket.

Május az ÍGÉRET hava, zöldellnek a fák, virágoznak a bokrok,
Virágba borulnak a gyümölcsfák, párjukat keresik, a magányos kócsagok
A napfényétől ragyogó táj ontja illatát, a pacsirta trillázva, csattog.
Az emberek is készülnek, várja őket a tavaszi munka, úgy érzik boldogok

Június a NAPISTEN hava, az életet adó Nap aranysárga sugaraival,
A mezőket, erdőket virágba borítja, az élet maga a mámoros diadal.
Érik a gyümölcs, termését kínálja a föld, nagy a Napisten hatalma,
Éhes fiókák riognak, tele van minden fészekalja.

Július az ÁLDÁS hava, és láttam, amint a szélben hajladoznak,
A terméstől roskadozó gyümölcsfák, az érett aranysárga kalászokat.
Tisztavizű folyóinktól nagyfogást remélő jókedvű halászokat
Az erdőt járó, kicsinyeiknek táplálékot kereső, apró és nagy vadakat.

Augusztus az ÚJKENYÉR hava, ott voltam az aratókkal a földeken,
A frissen kaszált tarló illata betölt mindent, ó mennyire szerettem.
Éreztem a frissen sülő kenyér, a kemencében sült lángos illatát,
Ahogy a kis nádfedeles házikót boldogsággal töltötte meg, járta át.

Szeptember a FÖLDANYA hava, a természet átöltözik tarkába
Zöld levelek szint váltanak, bordóra, sárgára, barnára.
Szorgos kezek hordják a terményt a padlásra, górékba, pajtába.
Daloló asszonynép esténként a fonóban fűzi a guzsalyt a rokkába.

Október a MAGVETŐ hava, gépek és emberek szorgoskodnak,
Szántanak, vetnek kis magoncok a földben félősen, megbújnak.
Napközben még süt a Nap, de szöllő szemeket, megcsípte már az első dér
Szüretelők cipelik a teli puttonyt, kóstolgatják a mustot, jókedvük az égig ér

November az ENYÉSZET hava, a növényzet ruháját a földre hullatja.
A vastag lombtakaró alatt, az új életről ábrándozik a sok kis magocska.
Zorddá, ködössé válik a világ, egyre rövidebbek a nappalok,
 Elhervadt már minden virág, korán világosodnak az ablakok.

December az ÁLOM hava, elsötétül a világ, leesik az első hó,
Földanyácskánk álomba szenderül, mindent ellep a hótakaró.
A gyermekek vidáman várják a Karácsonyt, csörgő diót, mogyorót.
Meleg ködmönkéikben gyúrják a hógolyót és lesik az érkező télapót

Mily szép is a magyar szó, egy öreg kalendárium került a kezembe nem rég,
Felidézve bennem ősi szavaink, múltunk és feltört a tengernyi emlék
Ápoljuk és tiszteljük hagyományainkat, nyelvünket, mert ez Nemzetünket éltető
Hiszen a múlt és anyanyelvünk nélkül, nincsen jelen, és nincsen jövendő.


Bodor László
Budapest. 2009-09-16

Az Ősz.

Gyengéd, szív melengető napsugár,
Mi ősszel a nyár tűze után, reád vár.
Életünk legszebb időszaka az Ősz,
Ember és természet ünnepi ruhát őlt.

Elmúlt már a Tavasz, s a Nyár heve
  Hegy oldalán borrá érik, a szölő leve.
Messze már a bohó, hebrencs ifjuság
Őszhajszálak, erős érzelmek, komolyság.

A színesen pompázó levelek, mint sok szép nyári virág,
Beért a termés,a sok gyümölcs, mint karneváli kavalkád.
Itt az új kenyér, piros alma, és sárga körte,
Sötét barna hajam is, rég átváltott már őszbe

Az, ami ősszel, a nyár tűze után reád vár
Langyos érzelemmel teli, szív melengető napsugár.
Ember és természet ünnepi ruhát őlt,
Életünk legszebb időszaka, a ragyogó színes Ősz!

Bodor László
Budapest. 2009-10-04

 

Nyársirató.

Szitálva hullik, áztat, a csendes őszi eső
Ragyogón világit, a szomszéd házon a tető
Nedvesen csillog, e-csendes, magányos hajnalon
Eső cseppek, szikrázva gurulnak lefelé az ablakon.
Siratja a nyarat a felhőkbe búrkolódzott, fázós ég.
Hiányzol kedvesem, a szívem fájdalmasan ég.
Az éj csendjében, halkan bekopogott az Ősz,
Erdőalján párját keresve, barcog egy magányos őz.
Nedvesen fénylenek, a fákon a sárguló levelek,
Sűrűn hullnak a szomjazó főldre, az eső cseppek.
Hová lettél, te virágoktól, pompázó csodás nyár?
Szerelmes szívem, amig dobog, mindég visszavár.
Nem sokára megérkezik, jeges zimankójával a Tél,
A természet aludni készül, álmában új nyarat remél.
Nagyzoló reményeim, a nyárral együtt tovaszálltak,
Már csak álmaimban, lakjuk be, azt a füredi házat.
Az éjszaka, a nyár tovaszállt, hajam is őszre váltott,
Érzem már koromat, nem akarom megváltani a világot.
Csendesen hullik, szomoruan szitál az őszi eső,
Álmodom lesz még nyár, talán lesz bennem elég erő.
Az eső cseppek, szikrázva gurulnak lefelé az ablakon,
Nedvesen csillog szemem is, e-csendes, őszi hajnalon.

Bodor László
Budapest. 2009-10-11
 

Falusi ünnep

Mily szép is, egy kora őszi ünnep,
 Lócáikon öregnénék sutyorogva ülnek.
Megy a locsi-fecsi, pletykálnak ezerrel
Egyik-másik, ha kell, akár szemmel ver.

Arcukat feltartják a kellemes fényre,
Várakoznak, némi témára, élményre
Sóváran pislognak fel, a ragyogó égre.
Jön egy csapat viháncoló leány, végre.

Nézd má’ az ott nem a Tót Zsuzsi?
Ki volna más, a szöszi, az a kis duci.
Hogy meg nőtt, az a kis ikszlábú,
Pedig, alig látszott ki a pólyábú’.

Nem sokára Ö is bekapja a legyet,
A sok némber, egy jó ízűt nevet.
Így múlatják az időt, a szép őszi napot,
 A falú apraja-nagyja, mindenki kapott.

A férfinép miért van oly nagyon csendbe?
Nem illik e-csend az ünnepi rendbe.
Bűneiket gyónják tán a templomba?
Ugyan, itt vannak mind a korcsmába.

Csendesen méláznak, hunyorognak ásítva,
Poharaikból időnként, nagyokat kortyolva.
Elnyomta őket az ünnepi ebéd,
Fárasztó is, nékik, mostan a beszéd.

Kertek alatt legény csapat, vidáman várja a párját,
Szeretnék begyűjteni a lányok fejéről a pártát
Vidáman csapják a leányoknak a szelet,
Tudják: az nevet, aki a végén nevet.

Pattog a karikás, érkezik a konda,
Széled az asszonynép, várja őket a konyha.
Ballag hazafelé, a korcsmából az apjuk,
Friss vízzel tölteni, a barmoknak a vályút.
.
Vacsorát követelve, érkezik sok gyerek
Hangosan kezdenek, csaholni az ebek.
Vörösen izzik, lobban még egyet a nap
Holnap majd újra, vidáman ragyoghat.

Közeleg az éj, csillagok álmosan pislognak,
A kutyák kötelességből, még egyet ugatnak
A baromfik is csendesen elülnek,
Így ér véget, egy szép, őszi ünnep


Bodor László
Budapest. 2009-10-21
 

(Komolytalanságok, vagy mégsem?)

Egy csikk sírámai.

Nemrég még szép voltam és fehér
Bennem dohány, egy lórugással felér.
Valaki a képembe parazsat nyomott,
Majd szívott, s mint egy csikket eldobott.

Bennem a dohány, szürke hamúvá vált,
Bosszúból, kék füsttel, hoztam a halált.
Egy száj, csak szívott, szívott,
Majd szó nélkül, egy kéz eldobott.

*
Egy pohár bor története.

Szöllő voltam illatos
Aztán lettem kékfrankos.
Egy darabig értem én,
Akkor még volt, remény

Egészséges gyümölcs leszek
Nem valami lőre, vagy ecet.
De valakik megtapostak,
Majd egy hordóba, bedugtak.

Pihentettek egy évig,
De talán, csak félig
Majd egy pohárba kerültem,
Legvégül a WC-be ürültem.

Bodor László
Budapest. 2009-10-23
 

A körte éneke.


Helló, én vagyok a császárkörte,
Magyar kertek, izes gyümölcse.
Szólgálóim, Szabolcsból hat alma
Virusoknak, nincs felettük hatalma.

Védelmezőim, a ringló, és a szilva,
Gondosan kezelt, kristály tiszta párlata.
H1N1 virusa rohan az országon át,
Há’ egy-en egy szabolcsi almát.

Helló, én vagyok a császárkörte,
Kukacos, de kész mindig a flörtre.
Egészséged, igy, vagy úgy, megvédem,
Ki gyógyszerekhez fut, azt lenézem.

Én vagyok az egészség, végtelen az uralmam,
Nem korlátozhatja semmi a hatalmam
Uralkodok a többi gyümölcs felett,
Tudja ezt minden felnőt és gyerek.

Szolgáim még az öszibarack és a szöllő,
Ezt eszed, csak ragyogó lehet a jövő.
Hagyma, paradicsom, paprika,
Kinek kell a gyógyszer a patika?

Én vagyok a császárkörte,
Magyar kertek, ízes gyümölcse
Lehet kicsit, nagyképü vagyok,
De senki nem potolja, amit én adok!

Bodor László
Budapest. 2009-10-25

 

Gondolatok a Hóról.

Hófehér lepel borította be a tájat,
Eltakart minden mocskot, ami fájhat.
Belepte a hó, a várost, és vidéket,
Felidézve bennünk, sok szép emléket.
Mikor még béke volt szívünkben, szeretet,
Nem megosztottság, és nem gyűlölet.
Igaz, fehér lesz a Karácsony,
De hány ember fagy meg az utcákon?
Az aluljárók, hajléktalanokkal telve,
A hó elől, fedél alá menekülve.
Fáradtan, megtörten, húzzák be a nyakukat,
Nem hallani mást, csak fájó sóhajokat.
Láthatnak ők is, kastélyszerű, jó meleg, házat,
Budai dombokon, építettek vagy százat.
Vidáman bodorodik a füst a kéményekből,
Más a vélemény arrafelé, hóról, ünnepről.
Vidáman szánkóznak, hógolyóznak a gyerekek,
Az aluljárókban közben, megfagynak emberek
Hófehér lepel borította be a tájat,
Eltakart minden mocskot, ami fájhat?

Bodor László
Budapest. 2009-12-16

 

Magyar vagyok.

Magyar vagyok, magyarnak születtem
Szeretettel, büszkeséggel a szívemben
Szeretettel, bűszkén élek
 Szembenézek a halállal, - én nem félek!
Vannak, kik csak birka Nemzetnek hívnak,
De közelg az idő, pénzük mögé nem bújhatnak.
Oly régen lett volna ezerkilencszázötvenhat?
Mikor elsöpörtük a nagy Szovjet hatalmat?
Ha kell, újra kiegyenesitjük a kaszát, kapát,
Dunába szórjuk az élősködők hadát.
De mi tűrünk, amig csak tűrhetünk,
Mert mi mindenkit, egyformán szeretünk.
De ha egyszer, elfogy majd türelmünk
Feléltük már minden szeretetünk.
Tordánál újra megjelenik, Szent László király
Oldalán tizezer, jó székely harcos áll.
Székely, s Magyar testvér egymásra talál
Zászlaikon, vígan repked majd a Turulmadár
Egyesül újra a két testvér
Nem hiába folyt el századokon át, annyi drága vér
Székely, Magyar ifjak génjeikben hordozzák a tüzet,
Nem győzhet rajtuk senki, nincs az a gyülölet.
Büszkén álmodozok, és remélek
Szeretettel, félelem nélkül élek
Hazám szeretetével a szívemben,
Magyar vagyok, magyarnak születtem!

Bodor László
Budapesr. 2009-12-26

Önéletrajz helyett


Vándor, az út keresztfa tövénél,
Leroskad, megpihen? Vajon mit remél?
A látóhatáron a múltra tekint,
Felálljon, induljon tovább? Majd lemondóan legyint.
Őserő szövi át szíve csendjét,
Kétkarjára, fáradtan lehajtja fejét.
Ő már békét nyert, a szavak reményzöld sürüjében.
Viharpihentető, magyarszavak erdejében.
Gondolati formában is zenél a magyar szó,
Ez csak a mi nyelvünk, Istentől való!
Itt hittel rak fészket, s vidáman trillázik a költészet,
Tölgyfa lombsátrában a dalos madár, hiszi, nem létezik enyészet.
Az emberi élet folyamán oly sok a buktató,
Mint télvíz idején, a sűrün hulló hó.
Ha elfáradt, a tilosba tévedt, űzött elme.
Megnyugodva figyel, a szívéből fakadt csendes versre.
Itt mindig nyugvóhelyre talál,
Versben a szó megdicsőül, mint a déli Napsugár.
Incselkedik, táncol, ragyog a kispajzán
A keresztút megfakult, pléhkrisztusán!


Bodor László
Budapest. 2010-02-13
 

Kékmadár 2

Egész életünkben, hajszoljuk az álmainkat,
Előtérbe állitva, sekélyes, kapkodó vágyainkat.
Rohanva élünk, pergetjük a napokat,
Elszalasztva közben, a Kékmadarat.
Pedig mindig velünk van a Kékmadár,
Lelkünk az, figyeljünk rá, csak erre vár.
Mikor elérjük, álmunkat, nevetséges céljainkat,
Hátat forditunk, és kapkodva választunk egy új utat.
Ez a mókuskerék, egy örökös körforgás.
Nem élet ez. Értelem nélküli vegetálás.
Elfogadni azt, amit az élet számunkra tartogat,
Békében, szeretetben megélni a napokat,
Nem mutatni többet társainknak, mindig csak magunkat,
Nem kell többé keresnünk, megtaláltuk, a Kékmadarat.
Tudom az élet nem ilyen egyszerű,
Nem csak móka, kacagás, és csupa derű.
Van keserűség, és pillanat, amely nagyon fáj,
De a Kékmadár tűrelmes, és csak mireánk vár.

Epilógus:
Egyszer eljön majd az a pillanat,
Látod majd az életed, nagyreményű önmagad.
Mikor nem segíthet már a Kékmadár,
A másik oldalon, az elmúllás, a Halál vár.
A túlélők megőrzik, vagy csak feledik tetteidet.

Boldogan, vagy fájdalommal engeded el a lelkedet?!

Bodor László
Budapest, 2010-10-03
 

„Szép új világ”

Divat lett manapság, tagadni a hitet,
Mosolygok, és nem adom a lelkemet.
Nem hat reám ez az elméleti divat,
Hiszek, és büszkén vállalom sorsomat.
Szabad lélek, saját gondolat,
Megvilágosít, mutatja a kiutat.
Világi hívság, látszólagos cifrasága,
Nem érdekel, nem vonz, mássága.
Felszines, tudálékos, hitetlen világ
Nem irigyellek, az anyagnál, nem látsz tovább
Az én lelkem tiszta, és szabad,
Hiszem, amig élek, az is marad.
A hitben én semmi rosszat, nem látok
Nem érdekel, ha gúnyoltok, sem az átok.
Én a lelkemet nem ajándékba kaptam,
Sokáig kerestem, eltévedtem, de kutattam.
Míg egyszer, mélyen magamba néztem,
Ráébredtem, fel kell szabaditanom a lelkem.
Kemény harc volt, de megérte
Hitet kaptam, szeretetet cserébe.
„Új világrend” pénzre cserélted a hitet,
Megfeszithetsz, de nem adok, csak szeretetet.

Bodor László
Budapest. 2010-10-03
 

Új világ

Csavargok a nagvárosi komor nyolcker negyedben,
Keresem a régmúlt, hangulatát a szívemben.
De nem találom, hová tünt az a régi fiatalos vidámság.
Csak öreg emberek, magányos hajléktalanok, sivárság.
Nem érzek bút, fájdalmat, talán egy kis félelmet
Cigánylányok pénzért árulják a szerelmet.
Nem bánt, mégis fáj az emberi gonoszság
Hová tüntél, Te szeretett, szegénységében is tiszta világ?
Nem félek, itt éltem, ifjúságom, szerelmeim, ez az én életem.
Elmúlt, hiába vágyok utána, ma már csak egy idegen.
A Kálvária utca, sötét, hideg, borzongok, talán ez a félelem.
Szembe jön velem, behúzott nyakkal egy kopasz cigány,
 Átmegy a túloldalra, azt hiszi én, vagyok a zsivány.
Nem hallok, mint rég, vidám gyermekhangokat.
Csak részeg, érthetetlen, ordináre, szúrós szitkokat
.Mi történt itt, hová lettél, Te regényes, régi világ,
Szerettelek, szívemben él ma is a romantikád.
Elmúlt, nem találom, hová tünt, az a régi, fiatalos vidámság
Csak öreg emberek, kopasz cigányok, és sivárság.
Keresem a régmúlt, hangulatát a szívemben,
Csavargok a budapesti, komor nyolcker negyedben.

Bodor László
Budapest, 2010-12-04

Sötét, hosszú téli esték...

Sötét, hosszú téli esték
Az égen korom színű fekete festék
Rideg, hideg fagyos éjek,
Távoli csillagok, pislákoló fények
Csillogó jeges varázsa helyett
Szürke köd vakítja a szemet.
Rideg, kegyetlen világ
Neked is hiányzik, az a szál virág?

Szélroham kavarja most a ködöt,

Furcsa alakzatokká válva pörög.
Süvítő szél fájdalmas nyögései.
 Fák, bokrok, nyugtalan holtak kísértetei.

Álmatlanul forgolodom az ágyamon
Egy fagyos faág, zörög az ablakomon,
Testem nyugtalanság hatja át,
Várom, nagyon várom, azt a csodát
Hová rohansz kegyetlen világ?
Neked nem hiányzik az a szál virág?
Magányomban, így gondolkodom,
Majd holnap jobb lesz, álmodom.
Egy kóbor kutya fázós vonyítása.
 Holdat hívná? Vagy csak a melegséget vágyja.
Lelkembe égetve ezt a lidérci képet,
Érzem, már nem félek.
Szét, kell tépnem ezt a csendet,
Mozdulok, ne csak a fejemben éljek,
Miért gyötörsz Te sötét világ?
Holnap nyílni fog, az a szál virág!

Bodor László

Budapest. 2011-01-18

You Can If You Think You Can!


If you think you are beaten, you are,
If you think you dare not, you don't.
If you like to win, but you think you can't,
It is almost certain you won't.
If you think you'll lose, you're lost,
For out in the world we find,
Success begins with a fellow's will.
It's all in the state of mind.
If you think you are outclassed, you are,
You've got to think high to rise,
You've got to be sure of yourself before
You can ever win a prize.
Life's battles don't always go
To the stronger or faster man.
But soon or late the man who wins,
Is the man who thinks he can.

~ C. W. Longenecker ~


Meg tudod tenni, ha igazán akarod

Ha úgy gondolod, hogy vesztesnek születtél,
Pofára fog ejteni, a lágy tavaszi szél.
Ha azt gondolod, hogy nem vagy elég bátor,
Biztos lehetsz benne, ez egy életen át. gátol.
Ha azt hiszed, Te győzni képtelen vagy,
Vesztettél, ezt teszi veled az agy.
Siker csak akkor jön, ha Te is akarod.
Az agyadban dől el, mire van hajlamod.
Ha azt gondolod, hogy kirekesztettek a társaid,
Kirekesztett leszel! Soha nem teljesülnek álmaid!
Mindig biztosnak kell lenned magadban,
A győzelmet, jó előre el kell döntened az agyadban.
Az élet nem mindég, diadal
Van, hogy jön a menydörgés, zivatar
Előbb vagy utóbb győztes leszel,
Csak azon mullik, Te magadban mennyire hiszel

C.W. Longenecker után
szabadon: Bodor László
Budapest. 2011-01-23

Gondolatok az akác sustorgó lombjairól…

Csillagos éjben bólogató akác lombja,
Körötte szikes puszta, az éj, a hőséget ontja.
Nyári szellő által borzolt, sustorgó levelei
Lelkem lantján, a húrokat pengeti
Emlékszem, itt a nagy városi zsúfolt utcán,
Milyen volt ifjuságom,
Az akácokkal, pásztorolt pusztán.
Emlékezem, egy forró nyári éjszakára,
Egy hosszú copfos, szépséges leányra.
Udvaroltam, bókoltam a fehér akácok alatt,
De a csók az ölelés, én balga, az elmaradt.
A boldogság emléke, szívemben megmaradt,
Ahogy sétáltunk kettesben, az akácok, lombjai alatt.
Csillagos éjben bólogató akácok lombja,
Körötte szikes puszta, az éj, a hőséget ontja,
A forró légben, az éjben, homokszemek,
Az akác liget, csendes békés sziget.
A fehér virágokat, vörösre festi a hajnal pírja
Fenn a magas égben danál, egy magányos pacsirta.
Az akácok szépséges, menyasszony csokor, sustorgó lombja,
Ne legyen kihalt a táj, a gerléket fészekrakásra hívja.
Sós, szíkes, Magyarföldbe kapaszkodnak gyökerei,
Ragyogó fehér virágaiban, az édes mézet termeli.
Mikor a rónák nyár tüzében, nyíllik az akácvirág,
Magyar szívek milliója, ébred rá: mily szép ez a világ!
Csillagos éjben bólogató akác lombja,
Körötte szikes puszta, az éj, a hőséget ontja.
Megannyi szúrós hegyes tüske,
Viharnak ellen áll, mint a magyar, büszke.
Fészke mélyén óvja a kicsi gerlét,
Fehér virágaival, hírdeti az életet, a békét.
Szikrázik az égbolt, ring az olvadt tarló,
Délibábtól fejen áll a világ, de aranyló.
Sehol az égen felhő, ragyog a nap a pusztára, a rétre.
Bősz erővel csap le, árnyas lombok tetejére.
De az akácos keményen állja
Fáradt vándornak pihenést ád, hüvös árnya.
Nap éget, szél tép, de Te büszkén egyenesen állsz
Világba szétszórt, Magyarnép fája, büszke Akác.
Az éj a hőséget ontja, körötted, homok és szikes puszta,
Csillagos éjben, bölcsen bólogat az akácfa lombja

Bodor László
Budapest. 2011-02-26


 

Gondolataim.

Egy sötét út, ahol senki sem vár
Ahol az emberi szó, csak sablon, sivár
Sétálok egyedül a csendes éjszakában
Ott érzem magam jól, a magányban.

Magányos séták, semmi sem változik,
Csak egy árny vagyok. Velem senki nem törődik
Egy szép szó, vagy egy meleg ölelés.
Miért várom ezt? Ez miért oly mesés?

Átverem magam. Szeretném, legyen még jó.
Tudom ez csak egy álom, hidd el fojtó.
Hazugságban élek, hazudok magamnak,
A tavaszi virágok, boldogságot hazudnak

Sötét az éj, vajon kihez menjek?
Űzött vagyok, nyomorult számkivetett.
Szembe nézek vele. Nem félek, sőt kérkedek
De azért, egy kis nyugalomban reménykedek.

Nem kérek sokat: csak egy meleg ölelést!
Végre talán, Én is megnyugodnék.
Mindegy, hogy ki, de segítsen rajtam,
Hadd éljek úgy, ahogy mindig is akartam!

Bodor László
Budapest. 2011-04-29
 

A magány hangjai.

Viharok dúlnak, tombolnak a lelkemben,

Sötét gondolatok, cikáznak a fejemben

A rádióban egy bús régi dallam szól,

Elgondolkodom, egy kicsit magamról.

Elmélyülten csodálom, a fülbemászó zenét,

Neked küldöm, szívem minden szeretetét.

Hiányod, könnyeket csal a szemembe,

Jégkezek hasítnak vérző lelkembe.

Forró könnyeim mossák az arcom,

Míg megsajnál, és betakar, a jótékony álom.

Azt álmodom, átölellek, itt vagy velem.

De csak a párnát, simogatom, ölelem.

Gondolataim, szédülten, rohannak fejemben,

Halk fájdalmas dallam hömpölyög lelkemben.

Szeretet, jóság számomra csak álom,

 Őket szórom szét, szerte a világon

Bodor László

Budapest. 2011-06-09

EMBER VAGYOK, ÉS FÉRFI.

Férfi vagyok, de Ember.
Talán kicsit macho,
Ide-oda vagdalkozó.
De soha sem gazember.

Mondják egy kissé „jómadár”
Illeg billeg, s tovább száll.
Ember, és férfi vagyok,
Kétséget e-felől nem hagyok.

Van Istenem, s szép a lelkem,
Ezt nem sokan tudják. Rejtem.
Ember vagyok, de férfi
Ki a szép nőket megnézi.

Éltetőm a szerelem,
Életem nem szégyenlem.
Évát, az örök nőt keresem,
Ezt soha nem feledem.

Férfi vagyok, és Ember.
Ha kell, egy vad berber
Sorsomon csak nevetek,
Jó vagyok, ahogy lehetek
Férfi vagyok, De Ember!

Bodor László
Budapest. 2011-07-19

 

Az Idő.

A réten pillangókat kergető,

Kérész idő

Később a szerelem, az első nő,

Férfivá érik a gyermek, felnő.

Az ősz csendesedő

Végül a szemfedő.

Minden kezdetnek, véget vet az idő!

Bodor László

Budapest. 2012.05.18.

Mai „Ikarosz”

Szállj fel, repülj a széllel

Nézz Keletre, Nap is ott kel.

Emlékezz, a rég elfeledett emlékre,

Legbensőd mélyére zárt, Lélekre.

Szállj fel, repülj a kék égbe,

Repülj bátran előre, a fénybe

Szárnyalj a csillagok felé, el a szörnytől,

Ne habozz, mert lassan gyötörve, megöl.

Szállj fel, repülj a széllel

Nyisd szemed Keletre, a Nap is ott kel.

A lélek szabadnak született,

Valahol a múltban, egy vízzsák fogja lett.

Menj keresd, és mutasd az utat,

Csillagok közt a szabadság,

Minden jel erre mutat.

Szárnyalj a csillagok felé, mindig csak Keletre,

Taníts minket, egy szebb tisztább életre

Szállj fel, repülj a széllel,

Kelet felé indulj, a Nap is ott kel.

Bezárva a mélybe, körül ölel a félelem a sötétség,

De az embernek sem jobb, élete reménytelenség.

Csillagok felé repülj, az utat keresd

Amikor meglátod, biztosan megérted,

Megérte kockáztatni érte a léted.

Egy elfeledett emlék, majd vezeti a szemed,

Tudni fogod, nem a sötétségben, a fényben a helyed

Szállj fel, szállj el a széllel,

Szabadságra vesd a szemed, a Nap is ott kel

Bodor László

Budapest. 2012. 07. 28.

Hajnalka Születésnapjára

A Nap ragyog, szórja a sugarait, mosolyog

A természet, ez csak a Te napod!

Huszonöt, vagy harminc? Ez maradjon örök titok.

Szép vagy, s nem látszik rajtad a korod.

Az őszi napsugár langyosan simogat,

Egy évforduló szerényen kopogtat.

Szerényen, szégyenlősen ajtód előtt vár,

Nyílt titok, szívedben ott tüzel a nyár.

Sok rajongód csodál, mily gyönyörű lány

Lamentálnak; Tündér? Vagy boszorkány?

Nem csak szép, de okos is,

Olvasd el, verseit, írásait.

Mikor lelkesen, felhevülve osztja az észt,

A férfiak szíve, már jelzi a vészt.

Felemel érzelmes dalaival, egy ítélettel porba súlyt.

Nekünk rajongóknak, mindig élményt nyújt.

Asztalodról ne hiányozzék az illatos rózsa,

Ajkad ne hagyja el, bús sóhaj soha.

Azt kívánom, mindig csodáljon a világ.

Amerre jársz nyíljon sok szép virág.

Boldog legyél, örökké mosolyogj.

Mindig olyan legyél mint a Nap, ragyogj.

Fogadd tőlem ezt a csokor szóvirágot,

Boldog Születésnapot Kívánok!

Bodor László

Budapest. 2012. 11. 21.-re

Ima a Szeretetért...

Fehér éjszakában, Hó pelyhek az ablak előtt,

Angyalok gyújtanak fényt, a Karácsony eljött.

Hallgatnak a fegyverek, alszanak békében,

Várjuk Jézus születését, mindenki ön ön hitében.

Szent Karácsony győzött a világ vége felett,

Mindenkit vár az Isteni szeretet.

Fehér minden, és amitől minden olyan szép,

Mert reméljük, hisszük győzött az emberség.

Hitünkben segítsen a szentséges Szűz Anya,

A szeretettet mindenki magába fogadja.

Minden gyermek oly hittel szülessen ezen a Földön,

A szeretete égig érjen és folyton csak nőjön

Szent Karácsony várunk gyere,

Minden embernek erősödjön a hite

Minden gyermek úgy szülessen e Földön

higgye Jézus megszületett, és ő hozzá is eljön.

Bodor László

Budapest, 2012-12-23