Egy édes emlék


Félelmetes gondolatok gyötörnek engem,
Szeretném megmutatni vérző lelkem.
Magam akarom adni, hogy engem láss,
Gondolataim, melyeket feléd küldök,
Álmaim, semmi más.

Egy édes emlék mely kisért, mi megmaradt,
Csodálatos álom, egy kéjes gondolat.
Egy őszi estén, két szív egymásra talált,
Nem voltak gondok, csak egymásnak voltunk,
Boldogságunkban kinevettük a halált.

Ültünk a kerti hintán, egymás kezét fogtuk, tanúk a fák
Kerti lombok susogtak, mosolyogtak ránk.
Lágy szellő suhant, és zenélni kezdett,
Ide-oda libbenve, lágy táncot jártak,
Színes virág testek.

Emlékszem, mikor megcsókoltalak,
Elöntötte testem, a mámor, a bódulat
Szívünk tudta, bár szóval sosem mondtuk,
Ez a pillanat már, örökre a miénk, egybe forrt
Jelenünk, jővőnk, múltunk.

Aztán neked menned kellett, haza húzott szíved,
Én néma voltam, eluralkodott rajtam a döbbenet.
Tudtam, ha most elengedlek, elvisz töllem a vonat
 Talán többé nem ölellek, nem csókollak,
Csak kergetem az álmokat.

Mondd, meddig kell még várnom reád,
Magányosan éreznem a tavasz illatát?
Ó meddig kell még álmodoznom, nélküled, de érted,
Nappal álmodnom szerelemről, gyönyörü szemedről,
Mely egyszer véletlenül reám tévedt?

Egy édes emlék, mi nem volt más, csak egy boldog pillanat,
Lelkemben őrzöm, visszavárlak ma is, itt a fák alatt.
Enyhiti a fájdalmam, hogy magányos vagyok
Elrejtem emléked, vigyázom szerelmünk,
A néma éjszakákba, néha-néha bele sírok.

Bodor László
Budapest. 2009-05-01

 

---

 

Éjszakai fények.

Csendesen, álmodozom, az éj sötétjében
Vigyázok, álmodban nehogy megzavarjalak
Most téged bálványozlak, a szívemben.
Ó hogy vágytam rá, hogy megtaláljalak

Megcsókoltál mielőtt aludni, mentél, Istenem, de rég volt.
Fények tünnek fel, ragyognak, álmodok, nyitott szemmel
Mosolyogva nézem, hogy változik a csillagos égbolt,
Vágyom reád, csodállak, tiszta szerelemmel
.
Lassan pirkad az ég, a sötétség elenyészik a fénynek tengerében,
Szerelmem is alszik, ragyog a Hold meg a csillagok.
Fürdik a lelkem az éjji nyugalomban, békességben,
De én csak Őt imádom, én álmaimban is vele vagyok

Bodor László
Budapest. 2009-05-10
 

 

---

 

CSAK EGY SZÍV

Lehunyom szemem, játszik velem a képzelet,
Kezemben tartom, újra, két kezed.
Kérlek, ne menj, maradj még velem.
Had játsszon kicsit még, a képzeletem.
Repessen szívem, mely csak érted dobban,
Őszintén, boldogan reszketve izgatottan.
Fogd a kezem, ne kérdezz, ne szólj semmit,
Hallgasd szívem dobbanását, boldogsága neszeit.

Lehunyom szemeim és érezlek újra
Itt vagy velem, néhány futó pillanatra.
Gyengéden, érzéssel simogatom arcodat
Epedve vágyom mézédes csókodat.
Várj, ne menj még. Maradj itt velem,
Remélem, tudod? Tiéd az életem.
Egy szerelmes szív, mely csak érted dobban,
Vállalva mindent, de ha kell, titokban

Fogd a két kezem, kérlek, ne szólj semmit
Figyeld szívem ritmusát, az érzelmeim neszeit.
Megérintenélek, de tudom, hogy nem lehet,
Csak agyam játszik, ez csupán képzelet,
Csak téged látlak, ajkakban, szép szemekben,
Álmodozom, velem vagy, itt élsz a szívemben
Kezemben tartom, most újra két kezed,
Ha lehunyom szemem, játszik velem a képzelet

Bodor László
Budapest. 2009-05-26

---

 

 

Álmatlanul.

Álmatlanúl forgolódom az ágyamon,
Gondolatok, mint villámok, cikáznak át az agyamon.
Szívemben érzem, velem vagy, nem vagyok egyedül.
De tested melege, kezed érintése, hiányzik kegyetlenül.
Várom a pillanatot, mikor a fejem a párnámra hajtom,
Érzem szíved dobbanását, mert drága tested, átöleli karom
Egyszer majd, ha leszáll az éj,
Karjaimban pihen, ki mindennél többet ér.
Tudom egyszer még teljesül ez az álmom,
Álmatlanul, a pillanatot szív repesve várom.
Addig is, éberen forgolódom az ágyamon,
Szeretlek, hiányzol Kedvesem, nagyon.

Bodor László
Budapest. 2009-05-30
 

---

 

Én szeretni foglak…


Ha megöregszel, és nem vágyik rád már férfi, igaz szerelemmel,
Akkor is melleted leszek, ne sírj, ott leszek, szerelmes lelkemmel.
Álmot hozok majd, könnyes szemedre,
Nyugalmat, békét bánatos szívedre.
Nem engedem, hogy szép szemed könnyeket sírjon,
Nem engedem, hogy a bánat egy percig is kinozzon.
Védelmezlek mindég, ahogy csak tudlak,
Halálom után, még a pokolból is, vigyázni foglak.
Én ott leszek veled mindég, minden percben
Egy huncut mosoly, bánatos szívedben
Én veled leszek amig csak, lélegzel,
Mindig mosolyogni fogsz, amint rám emlékezel.
Ott leszek veled, mikor a magány elől menekülsz,
Én szeretni foglak, akkor is, majd ha megőszülsz.
Vigyázom vágyaid, ne dönthessék romokba.
Örökké, szép szavakat, rimeket fűzök neked, sorokba.
Szeretlek kedvesem amig csak élek,
Téged boldoggá tenni, még az ördögtől sem félek.
Ha megöregszel, és rád már senki sem néz, igaz szerelemmel,
Akkor is melleted leszek, ne sírj, ott leszek, szerelmes lelkemmel.

Bodor László
Budapest. 2009-06-06
 

---

 

Szerelmemnek

Gondolataim hajtják egymást, zaklatott agyamban,
Csak hallgatok, és itt ülök magamban.

Csendesen ülök, s nézegetem rám mosolygó, képed,
Nem tudom elmondani, mennyire szeretlek Téged.
Egyszer talán, majd írok egy könyvet,
Akkor lehet, Te is ejtesz majd néhány csepp könnyet.
Üres az életem, fáj a szívem,
Szenvedek, mert nem lehetsz mellettem.
Amit Te adtál nekem, az egy Isteni csoda,
Amit Te adtál, azt mástól nem kaphatom meg, soha.
Egyszer majd leírom, sok – sok rímmel,
Hányszor vártam rád, torkomban dobogó szívvel
Raboddá tett szemed sugárzó fénye,
Szerelmednek, felém áramló ténye
Egyszer úgy lesz, ahogy Te is akarod
Nem csak álmomban, ölel majd, két karod
Nincs semmim, csak szerelmem mit adhatok,
De a szerelmem boldoggá tesz, ha elfogadod
Ne félj, soha nem írom meg azt a könyvet,
Hisz, engem kinozna, minden csepp könnyed

Bodor László
Budapest. 2009-06-14
 

---

 

 

Várok, Rád.


Egyedül járom, magányosan az utam,
Elszáguld mellettem, egy csintalan szélroham.
Mondd mennyit ér az élet, mindig csak nélküled
Mondd mit ér az élmény, ha nem osztozhatom rajta, Veled?
Felnézek az égre, ott látok milliónyi fénylő csillagot,
S, nem értem, az a sok csillag miért csak rám ragyog.
Ó ha tudnád mily sokat, érsz nekem,
Egy szóval boldoggá tehetnéd az életem
Nézz fel az égre, a ragyogó csillagokra,
Lenéz majd rád két szemem, mosolyogva
Gondolataim éjjel, s nappal csak körülötted forognak.
Ettől, nem csak a csillagok, de szívem és lelkem is ragyognak.
Tudom, hogy még nagyon, sokat kell várnom rád.
De azt is tudom, a szívemben lesz elég erő, és bátorság.

Bodor László
Budapest. 2009-07-19

 

---

 

Te vagy

Te vagy számomra a szerelem,
Nélküled, magányos az életem
Benned van, minden mi kell nekem
Te vagy a legcsodásabb érzelem.
Mindenem Te vagy, az örömem, s a fájdalom
Te vagy a fénysugár, az ébredő hajnalon.
Te vagy, ami örök, mi múlandó,
Fagyos télen a frissen hullott hó.
Benned látom legmerészebb álmaim,
Neked adom, féltve őrzött titkaim.
Te vagy a legcsodálatosabb álom.
Frissitő forrásvíz, tikkasztó, forró nyáron.
Te vagy a jóság, jobbik felem, igaz énem
Az első hóvirág a zöldülő réten.
Te vagy a legcsodálatosabb érzelem,
Az egyetlen, az igazi szerelem

Bodor László
Budapest. 2009-08-02

 

---

 

 Én, lennék.

Lennék az első Napsugár, magányos reggelen,
Utad világitó Hold, sötét éjjelen.
Lennék szelő, mely lágyan borzolná hajad
Édes gyümölcs, érzéssel érintve ajkad.
Lennék bóditó virágillat, lenyügözve tested,
A rózsaszál szépsége, megérintve lelked.
Lennék ragyogó csillag, gyönyörű szemedben
Lennék a szerelem, ott élnék a szívedben.
Mindened lennék, ha úgy akarod,
A fénylő Nap, mely örökké csak rád ragyog.
Lennék költő, a világ minden szerelmes versével.
Meleg takaróként óvnálak, hűvős éjjel.
Lennék a boldogság, igaz társad,
Én lennék a csók, felszítva vágyad.
Lennék a szerelem, a kis kópé, Ámor,
Tűzes vörösborként, én lennék a mámor.
Lennék hűsitő forrásvíz, mellyel szomjad oltanád,
Békés sziget, mi boldogságot, nyugalmat ád.
Lennék a hajós, ki a boldogság kikötőjébe evezett,
Az egyetlen, aki igazán szeret.

Bodor László
Budapest. 2009-08-08
 

 

---

 

Csak Te.

Annyira szeretlek, talán elmondani sem tudom,
Csak Téged akarlak, átölel két karom.
Ragaszkodom hozzád, és többé el nem engedlek,
Keresztjét hordom, ennek az izzó szerelemnek.
Boldoggá tesz, ha látlak, de még most sem értem,
Ez az érzés az? Amitől annyira féltem?
A szívem csak érted dobban, egy pillanatra sem feled.
Miért kell magányosan élnem? Miért nem Veled?
Mi az, mit tőled kapok? Magam sem tudom.
De amíg boldogok vagyunk, addig akarom.
Ez a szerelem soha nem múlik, ugye lehet.
Éjjel-nappal álmodom, mindig csak veled.
Hiszem, s akarom, létezzen erő mi valamit, tehet
Te is így szeress örökké, engemet.
Amíg él a remény, ad majd legyőzhetetlen erőt.
Elfeledjem múltam, és higgyem a jövőt.

Bodor László
Budapest. 2009-08-26

---

 

A csend hangjai.


Hallgatom a csendet, fáj a fejem, a fülem zúg.
Gondolkodom, figyelem a szél vajh mit is súg.
A füredi ház kertjében Te, mily szépséges álom.
Egy szebb életről ábrándozom, ez, amire vágyom.
Estefelé, mikor gondolatban összegzem a napot,
Ráébredek, csak álmodozom, egyedül vagyok.
A szívem hevesebben ver, míg dobog, remél
Arcomon könny csorog, de halkan biztat a szél
Gondolatban, holnap, az árnyékból a fényre lépek
Korlátaim adottak, de a kihívásoktól, még nem félek.
Néha megkísért a harag, vagy elönt a szánalom,
De nem győzhet rajtam, sem a düh, sem siralom.
Rózsák közt a kertben, ragyog a nap, gyengéd szellő
Kezed érintésétől a hibiszkusz virágzik, mily tündöklő.
Szerelmedet feltétel nélkül, magamnak akarom,
Nem vehet el tőlem senki, nincs az a hatalom.
Álmodozom, hallgatom a szél vajon mit is, súg
Magam ülök a csendben, csak a fülem zúg.

Bodor László
Budapest. 2009-10-19


 

---

 

Várakozás közben.

 

Bent ülök, a csendes szobámban,
Várok reád, remélem nem hiába.
Érzelem, mely szívemmel együtt dobog,
A szerelem egy furcsa dolog.

Miért vagy oly távol tőlem?
Szívemet, kitőlti a szerelem
Hevesebben ver a szívem,
Ha ölelésed, csókjaid érezhetem

Soha ne menj el melőllem
Miért vagy oly messze tőlem
Szeretlelek, ha mellettem vagy,
Szeretlek, ha nem,
Te vagy az életem.

Hogy, mondjam: csak Te vagy nekem
Te vagy az életem
Az életem, ami csupa félelem,
Azt hiszem ez a szerelem.

Hogy mondjam el?
Szeretlek.
A vágyam legyűr,
De nem vagyok egyedűl

Boldog vagyok, hogy Te vagy nekem
Talán ez a szerelem?
Szeretem, hogy szeretlek
Nélküled nem élhetek.

Én vagyok az az ember, akiből nincs más,
Telve fájdalommal, egy részeg látomás.
Ha lenne, én lennék azok,
De igy csak egyszeri vagyok

Rossz az, amit annak érzek,
Ha szeretsz, soha ne bánts, kérlek
A szememmel látok, az orrommal érzek,
A bőröm tudja, ha itt vagy.
Itt vagy?

Bodor László
Budapest. 2009-11-29

 

---

Jó annak.

Jó lehet annak, kinek Te vagy a társa
Őrökké bánni fogom, mért vagyok ily gyáva
Soha ne tudd meg, hogy a magány milyen
Mikor visszatart a benned lévő félelem.
Tudom jól, hogy erősnek kell lenni
De érts, meg kérlek, nem tudok már, nélküled élni
Szép lehet annak, kinek Te vagy az élet
Úgy gondolom. Kettesben az élet szebb, és könnyebb.
Boldog lehet az, kit simogat a kezed
Sajnos ezt nem miattam teszed.
De én megpróbálkozom a lehetetlennel
Szembe nézek az életemmel.
A szerelmem semmi nem gátolja
Boldog lehet az, kinek Te vagy a párja
Számomra, legtöbbet a szemed ér
Úgy hiszem, kettőnkről az mindent elmesél.
Veled a társad, megtalálja a boldogsághoz vezető utat
Rám találsz majd egyszer, ha szíved szívemben öszintén kutat
Jó lehet annak, akinek Te vagy a Társa
Vágyom szerelmedre, és ezt nem adom fel soha!

Bodor László
Budapest. 2009-12-06

 

---

 

Szerelem

Lehet elcsépelt szó a szerelem,
Itt él, lelkemben ez az érzelem.
Új életet, színes virágokat fakaszt.
Mint a mindig visszatérő tavasz.

Szerelem és szívből jövő szeretet,
Ők teszik szebbé, élhetővé az életet.
Csak hús, nélküle semmi vagyok,
A szerelemtől a lelkem ragyog

Igaz néha sajog, sőt nagyon fáj,
Olyankor sötét az ég, szürke a táj.
Olykor hull a hó, nem nyilnak virágok
Szomoruak, ködösek a hajnalok

Felvillan egy csillag, reménysugár
Trillázva dalolni kezd egy kismadár,
Gyönyörű mosolyod, ha látom
Köddé válik, elszáll a rossz álom.

Kicsit elcsépelt szó, a szerelem,
Lelkemben még is dúl, az érzelem.
Nagyon fáj, szépséges kedvesem,
Nem lehetsz mindig, csak velem

Bodor László
Budapest. 2010-04-04
 

---

 

Most csak….

Most csak én vagyok itt teljesen egymagam,
Te vagy az első, akinek igazán hinni akartam
Kivánom, soha se tudd meg mi az a magány,
Rájössz, egyedül vagy az utcán, egy hideg éjszakán.
Az éjszakába kiáltod kedvesed nevét,
Nincs válasz rá, mily félelmetes a sötét
Most csak én vagyok itt, teljesen egymagam,
Száraz leveleket sodor, egy váratlan szélroham.
Az elmúllás dallamát fütyüli a szél,
Mit tehet az ember? Csak remél, és fél.
Szeretlek, ameddig csaik élek,
Rád nézek, és boldogan remélek.
Most csak én vagyok itt, teljesen egymagam,
Egész életemben, ezért harcoltam? Ezért sírtam? Zokogtam?
Szerelem nélkül, csak létezik az embr, de nem él.
Minden ember az egyedülléttől, a magánytól fél.
Melleted lenni minden vágyam,
Átölelni tested gyengéden lágyan.
A csend tágitja, lelkemben az űrt,
Boldog órák, percek, mind hova tünt?
Most csak én vagyok itt teljesen egymagam,
Már csak halványuló emlék, mit tőled kaptam
Nehéz lesz, nem akarom tudni, hinni,
Szeretni akarlak, míg élek, remélni
Suttogni a füledbe, szerelmes szavakat,
Bókolni, szemedre csókolni, varázsos álmomat.
Ezt kellene tennem, de nincs hozzá hatalmam.
Most csak én vagyok itt, teljesen egymagam!

Bodor László
Budapest 2010-04-18

 

---

 

Ne add a csókjaid

Fénylik a Hold, feléd nyújtom kezem.
Halk mély sóhajjal, boldogan csukom le a szemem
A könnyek, és fájdalom emlékei elhalványulnak,
Kérlek, ne add a csókjaid soha, soha másnak,
Szétszakadt szív, ellopott álmok, ne kisértsék életedet
Soha ne sírj senki miatt, nem érdemlik a könnyeidet.
Senki, nem veheti el tőled, a szerelmemet.
Fekete felhők borithatják az eget. Ilyen az élet? Lehet.
Szerelmünk alakitja a változó jelent.
A tavaszi eső elmos majd mindent
Csillagport ragyognak, a szerelmes szemek.
Kacskaringós szavak, és homályos üzenetek,
Ne add a csókjaid soha, soha másnak
Hidj a szerelemnek, egy szál orgonavirágnak.
Sötét éjjel, hallok a messzeségből egy halk sóhajt.
Jövök kedvesem, szerelmem unszol, csak feléd, hajt.
Fénylik, ragyog a világ, és én, fogom a kezedet.
Ragyoknak az égen a csillagok. Álmodnak egy szebb életet,
Tündököl a boldogság, fényt ad a világnak,
Csak ne add a csókjaid soha, soha másnak
Szeretlek!

Bodor László
Budapest. 2010-04-24

---

 

 

Romantika, és szenvedély.

Szenvedély a vágy, és romantika,
Vágyaimat korbácsolja az erotika.
Gyarló lelkem, kiszolgáltat neki
Szépséged, bársonyos bőröd élteti.
Tébolyult éjszakák romantikájában,
Elvész az ész, a hunyorgó csillagokban.
Szeretlek, és Te szeretsz engem.
Eggyesülünk az izzó végtelenben.
Nem emlékszünk már, arra a szál virágra,
Mit remegő kézzel tüztem a hajadba.
Hol van már a vacsoránál pislogó gyertya fénye
Betölt mindent a lángoló szerelem élménye.
Ölelő, vágytól reszkető karjaidban,
Szeretlek a Holdfényben, bodultan.
Eléget, elemészt a csókod heve,
Érzem, mikor kibuggyan, vágyad első gyöngyszeme,
Emlékszem az első gyatra bókra,
Felvillan emlékeimben, hogy vágytam arra az első csókra.
Loptam neked, három szál vörös rózsát
Csak reméltem, szívem megkapja jutalmát.
De ezt álmodni sem mertem,
Te leszel az élet, a szerelmem.
Szenvedélyed, idézi most a háborgó tengert,
Én játszom rajta a védtelen embert.
Villámok, menydörgés, számomra Te vagy az éjszaka virága.
Csókjaid, szerelmed, őlelésed, szenvedélyes mámora.
Csodálatos tested útvesztőjének foglya vagyok.
Vágyaim, pezsgő mámorát megmutatod.
Szerelmünk, a Napsugarán hordozza tüzét,
Gyönyörű szemeiddel csak fokozod a hevét.
Ha veled vagyok, tudom, miért születtem,
Csak érted ég, lobog szerelmem.
Dús keblü, sellő testü angyalom
Veled a szerelmet én örökké akarom.
Kivánom, esdeklem veled a gyönyört,
Vágyam-szenvedélyem, lávaként kitört.
Nyugalom, és béke nem a mi otthonunk
A szerelem és szenvedély ez a mi utunk
Nem nézek más eget, nem érdekelnek más szemek,
Veled akarom élni az életem, csak Veled!

Bodor László
Budapest.2010-05-24



 

---

 

 Hétszáz Nap

Még harminc nap, és eltelt két év,
Mond, meddig, meddig kell várnom még?
Mikor megismertelek, tudtam, mibe fogok,
Sok idő eltelt, ma már többet akarok.
Teltek a percek, napok, hónapok,
Én még ma is, magányosan, egyedül vagyok.
Várok, egyre várok, mit hoz a jövő, jót vagy rosszat?
Reménykedek, jövőnk már, csak jót hozhat
Szegény vagyok, ezért csak álmodozok,
Álmaim Tiéd, és ezek nem áldozatok.
A ragyogó Hold fényében gyönyörü a tested,
Magamnak akarom, Napsugaras lelked.
Álmaimban mi ketten, együtt élünk,
Tombol a vihar a víz felett, de mi nem félünk.
A kertben szaporodnak a rózsa, és hibiszkusz bokrok,
Én meg majd mindenért, csak morgok.
De Te tudod, mennyire szeretlek,
Ezért csak legyintesz, és szemeid nevetnek.
Messzire kerülnek bennünket a gondok.
Ámulnak az emberek, két ember hogy lehet ennyire boldog?
Ők nem tudhatják azt, amit mi tudunk,
Egy életen át, csak a szerelemről álmodunk.
Holnap reggel, ha megébredek,
Még kómában, de Téged kereslek.
Aztán újra és megint csak reménykedek,
Egyszer majd, mindig, Veled ébredek.
Mikor megismertelek, egyedül voltam, és senkire sem vágytam,
Aztán egyszerüen, csak reád találtam.
Hétszáz napja, hogy a semmiből, elém kerültél,
Köszönöm szerelmem, hogy a mindenem lettél!

Bodor László
Budapest. 2010-05-29

 

---

 

Emlékkép.


Az iskolapadban én mellette ülök.
Szépségétől, már-már szédülök.
Nézem hosszú haját, szép szemét,
Ovatlanul enyémhez érinti, formás kiskezét.
Rám néz, és huncutul mosolyog.
Istenem, szép szeme, hogy ragyog.
Vége az órának, vége a napnak,
Útjaink egy időre, elválnak
El akarom mondani Neki, hogy szeretem,
Részemről ez nem barátság, ez szerelem.
Az elutasitástól félve: mégsem mondom,
Ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Csókold meg! Szívem hevesen ver, Igy úszit.
Rám néz és, arcomra nyom, egy búcsú puszit.
Telnek a napok, múlnak az évek,
De gyáva vagyok, és csak a barátságról beszélek.
Gimmnáziumi évek, majd a Főiskola,
Egy napon, elköltöznek egy másik városba.
Rám szakad az ég, vége a világnak.
Útjaink talán örökre, elválnak.
El akarom mondani Neki, hogy szeretem,
Részemről ez nem barátság, ez szerelem.
Az elutasitástól félve: mégsem mondom,
Ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Csókold meg! Szívem hevesen ver, Igy úszit.
Rám néz és, arcomra nyom, egy búcsú puszit.
Hetente, beszéltünk órákon át, telefonon,
Egyszer a szörnyü hírt is, így kapom
Hangtalanul zokogok, a nyitott koporsó előtt.
Istenem, legalább most adj, egy kis erőt,
El akarom mondani Neki, hogy szeretem,
Részemről ez nem barátság volt, ez szerelem.
Már nem félek, hogy visszautasít,
Többé nem mosolyog, és nem kapok búcsú puszit.
De ezt Ő már nem tudhatja, soha meg,
Arcomon folynak a könnyek, lábam remeg.
Az édesanyja megszólit: Gyere, adok neked valamit fiam.
A lányom naplója, ebben minden benne van.
Olvasom a sorokat, és csak vakon nézek,
Ezért inkább szószerint idézek.
„El akarom mondani Neki, hogy szeretem,
Részemről ez nem barátság, ez szerelem.
Az elutasitástól félve: mégsem mondom,
Ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Csókold meg! Szívem hevesen ver, Igy úszit.
Mosolyogva rá nézek és, arcára nyomok, egy búcsú puszit.”


Bodor László
Budapest. 2010. június 12.

 

---

Álomkép

. Volt egy álmom, mely valóra, sohasem vált
Két karom egy Tündért, örökre magába zárt.
Álmodtam, vidáman ugrándozó gyermekeinket,
Láttam, felhőtlen, boldog életünket
Távoli országok, kéklő hegyek, messzi vízek
Sok-sok év eltelt, és én még mindig hiszek
Kisért, értéktelen álmok, múló vágyak nesze,
Még eszembe jut, osdi képek, fakuló színe
Elcsukló, érthetetlen, semmit mondó szavak
Hűs szélben rebbenő, madár fütty, a Tavasz
Rég múlt álmaim, még visszaköszönnek rám,
Álmok, értük egyszer, elhagytam Hazám
Nem tanulok múltamból, és azt hiszem, nem is akarok.
Reménykedem, engem is várnak majd ölelő karok
Nem hiszem, hogy nincs a világon olyan virág,
Mely csak is nekem, nekem ontaná illatát.
Minden nő kedves, és szép nekem, dacosan, vagy kéjesen,
Ahogy a vállamon, fájdalomtól kisírt szemmel, megpihen.
A hölgy, akit én szeretek, meg nem mutathatom sohasem,
Ez a sorsom, amig élek, mindig csak Őt szeretem.
Talán nem is létezik, csak játszik velem a képzeletem

Bodor László
Budapest. 2010. június 13.


 

---

A vágy csókja.

A vágytól ajzott vagyok,
Érintésedtől, elolvadok
Ketten vagyunk, alkonyodik,
Vágyunk gyorsan bontakozik.
Lehelleted kiált felém
Csókolj, légy az enyém.
Elhaló hanggal: kereslek.
Szeretlek.
Ajkadba suttogott ajkam
Még ne!
 Már mozdulnál,
 Csókolnál
De nem engedem
Nyelvemmel ajkad hergelem
Ajkad tüzét
Nyelved ízét
Akarom
Ajkaid hosszan csókolom
Arcodra vágyak
Pírját gyújtom,
Tombol az élvezet,
 Tovább nyújtom
Szomjas nyelvem beljebb siklik
Testeden a gyönyör vonaglik át,
Ajkaim fent is, lent is, élvezik.
A kéj kicsorduló, mézzamatát.

Bodor László
Budapest. 2010-08-08

---

 

Egy elmúlt éjjel.

Kialudt vulkán voltam, nem is oly rég,
Tűzem szunnyadt, kinzott az egyedüllét.
Eljöttél hozzám, gyönyörü szemeid, izgató szád,
Alig csókoltál még, és belőllem lávaként, tört elő a vágy
Modernkor, farmerom zippzárja kinyílt,
Kardom merev, biborban virít
Szádat nézem csak, meg kell, érintsem,
Nem csak a kezemmel, kell, hogy érezzem.
Néztem szemeid, izgató mosolyát,
Csak elém térdelt, szólni nem kívánt.
Nem emlékszem, hogy kerültünk az ágyba,
Régelmúlt vágyaink, hogyan folytak a mába.
Nem tudom, hogy vetközted le félelmeidet,
És adtad nekem, legféltettebb kincseidet.
Miként lettél forrób, a felkelő napnál
Nem számitott, csak élveztük, lettlégyen az oral, vagy anál.
Meztelen melleidre rátettem arcom,
Éreztem, csak most kezdődik a harcom
Csókoltalak, fent, majd lent,
 Habzsoltam, élveztem édes nedveidet.
Markoltam, téptem farod, ráhúztam tövig,
Éreztem, gyönyörtöl vonagló, rejtett járataid
Hangosan visitottál, még, még, még,
Élveztem, ilyet én sem éreztem már rég.
Csodás testét, nem csak néztem, de élveztem,
Szeretlek, és ma már tudom, nem hiába éltem

Bodor László
Budapest. 2010-08-15

---

 

Csak rád gondolok…

Míg csillagok ragyognak az égen,
Csak érted dobban a szívem.
Míg a folyók visszafelé nem folynak,
Míg élek, szeretni foglak
Amig ereimben folyik a vér
Lehet nyár, vagy hideg tél,
Mindig csak rád gondolok
Mosolyogsz rám, és a szemed ragyog.
Ha mellettem vagy boldog vagyok
Szeretlek amig élek
Míg testemből ki nem száll a lélek
Csak rád gondolok…

Bodor László
Budapest, 2010-12-04

 

---

 

 

 

Mene, mene, tekel, ufarszin:

 

 

Miért, menekülsz kis „húgom”
Hogy Te is szeretsz, jól tudom.
Minden egyes szívverésben,
Érzem minden vérlökésben.
Minden levegő vételben,
Jön a széllel az éterben
Agysejtjeim, lázas sodrán, tisztán,
Vagy alkoholtól, mámorosan, bután..
Reggel, ha jő a pirkadat,
Szerelemről suttog az alkonyat.
Éhségemben, szomjságtól kínban,
Bujkálva, vagy nevetve nyíltan.
Fájdalomtól torzult ajkam,
Mikor csak röhögnek rajtam.
De te ott vagy velem,
Te vagy a szerelem.
Meneküljek szemlesütve?
Vagy várjam szerencsémet, itt és ülve?
Szerelmedet szívemben magammal hordom,
Tiéd életem, tovaszálló pillanatom.
Tiéd minden fájó szavam,
Érted, megmérettem magam.

Bodor László
Budapest. 2011. február 13.

---

Álmok, vágyak.
 

 

Álmodtam:Vágytól feltüzelt percekről

Álmodtam: vad felhevült szerelemről

Álmodtam: magáról a csodáról

Álmodtam: testedről, a mindent elsöprő vágyról

Egyszer volt, Tőled kapott mámor,

A menybe vitt, miénk lett, a huncut Ámor

Éreztem combod,vágyad szorítását,

bársonyos bőröd, izzó forróságát.

Istennőm, nekem adtad, szerelmed tisztaságát.

Csókjaid, lángoló tűzében,

A menyben jártam, szerelmedtől, majd elégtem.

Szorítottál míg zuhantunk, a szédítő mélységbe,

Aztán boldogan repültünk, a szikrázó égbe.

Csókoltam, gyönyörű melleid, imádtad,

Szerelmedet önként, és büszkén adtad.

Lent gyönyörű combjaid közében

Ágyékod nedves kelyhében.

Már tombolt az örült láz,

Vágyja, betöltse, végre a nász.

A test magába testet fogad,

vér a vérrel eggyé olvad.

Közeledik, az oly rég vágyott pillanat.

Szád nyitva marad, sikoltás hagyja el a torkodat.

Pupilláid tágra nyílnak,

Már nem érdekel, íze a csóknak.

Testünk vonaglik, majd összesimul,

A tűz még pislákol, majd újra kigyúl.

Repülünk, az égbe, magasra szállunk,

Újabb és újabb csodákat látunk.

A percek, s órák? Elszálltak már

Még csókokat követel a száj.

Még útjára indul a simogató kéz,

Szemünk még tűzben ég, gyengéden becéz.

Lágy hajad simogatom,

Tiéd a szerelmem, elárulja mosolyom.

Még itt vagy velem, boldog vagyok,

Még nem háborgatnak, a holnapok

De már tudom, csak álom volt, olcsó vágy

Nélküled hideg, és üres az ágy.

Csak álmodtam, vad felhevült szerelemről

Álmodtam: Vágytól feltüzelt percekről.

 

Bodor László

Budapest. 2011.03.14.

---

 

---

 

Valami elkezdődött

 

Egyszer csak csoda történt, a tegnapi napon,
Ezer színben virágzó májusi tavaszon

Tegnap éjjel fent voltam? Vagy csak álmot láttam?

A csendes kisvárosban, gondolatban, Nálad jártam

A hangulatos sétány mellett, kanyargó folyópart

Éreztem jelenléted, ez az érzés felkavart.

Lelked fénye kellett, s az életet szépnek láttam.

Velem volt, rám ragyogott, életemben csak erre vártam

Tudom az akadály legyőzhető, de még mindég nagy.

Szeretném megköszönni, hogy megszülettél, és vagy.

Érzelmeim kavargását, tudom, nem irányíthatom.

Érzéseim, szerelmemet, mindig, büszkén vállalom

Érzem, tudom Te is boldog vagy velem

Mosolyogva, párnámra hajtom, elnehezült fejem.

Mélységes nyugalom szállt a lelkemre

A boldogság édes álmot csókolt a szememre

Jelen volt egy lélek, mely csillagként, lelkemben ragyog

De hirtelen reggel lett, és én megint magam vagyok

 

Bodor László

Budapest. 2011-05-27

---

 

Vallomás

 

Az első pillanatban, éreztem, tudtam jól,

Ez a történet most, csak rólunk szól.
A kíváncsi szemek még nem láthatnak
Éj rejtegeti, de ébresztgeti vágyunkat
Én hiszek benned. Te vagy a mindenem.
  Szeretném ha életed boldog lenne, örökké,  velem.

Rád gondolok, a vérem izzik, lobog

Szívem a Tiéddel, ritmusra dobog

Szépséges minden veled töltött pillanat

Az élet nélküled, nem más csak sivatag

Egész életemben, a tiszta lelked, kerestem,

Egyszer rád találok, mindig is hittem.

Ha majd megcsókolsz, tedd ezt hittel,

Szerethesselek, örökké, nekem csak ez kell.

 

Bodor László

Budapest. 2011 05.31.

---

Remény

( válasz a valami voltra )

 

Egyszer csak kibújik a Nap a fellegek mögül

Az ember lelke, ujjongva örül

Legszebb kék ragyogásával reád mosolyog az ég

Érzed, jön a boldogság, amire vársz oly rég

Feletted tündököl, pompázik a szivárvány,

Egy képről, csak rád mosolygott egy leány

Érzed véred újra pezsegni, kezd.

Mint a természet, tél után éledez…

Két orcádra csókot lehel a lágy szellő,

Szégyenlősen letekint, reád egy bárányfelhő

A pacsirta éneke trillázva szól,

Már rég érezted magad ennyire jól

Vágyad elragad, majd elcsitul

Szíved dobbanása, békéssé lesz, lelassul

A boldogság kékmadara a füledbe súg

A virágok körül egy méhecske, dong, zúg

Ragyogó szemmel felnézel az égre,

Eljött hozzád a Tavasz újra, végre..

Kéken ragyog feletted az égbolt

A Télnek már biztosan vége,

Kész, ennyi volt!

Bodor László

Budapest. 2011.06.01.

---

Repülj, repülj kismadár

 

Egy kismadarat leltem,

Pünkösd vasárnapján.

Sérült volt ő, a lelkem.

Mind két szárnyán.

Ápolgattam, becézgettem,

Minden sóhaját lestem.

Kinyitottam szívem ajtaját,

Behelyeztem, a kis árvát

Egy hónap elszállt, mint egy pillanat.

S, meggyógyult ő ezalatt

Repülj hát kismadár

A nagy kékség visszavár

 

De ha gyenge szárnyad elfárad,

Szívem számodra nyitva marad,

Bármikor megpihenhetsz.

Nálam szeretetre, békére lelsz.

Eldalolod, merre jártál

Vihar elől hova bújtál

Vágyódott-e utánam kis szíved,

Míg repkedtél a borús felhők felett

Ne félj, újra felragyog majd a nap,

És én élvezhetem boldog kacajodat!

Repülj, repülj kismadár

Szívem mindig nyitva vár!

 

Bodor László