Minden jóra fordul

A Sebes-körös partján egy csendes kis faluban, Biharugrán élt Kelemen András, a felesége Margit, lányuk Róza és fiúk, kicsi András. Szorgos munkával éltek. Múltak az évek, Róza lassan eladó sorba került. Már gyűjtögették a kelengyéjét, sőt néha-néha szóba került az alkalmasnak tartott férjjelölt, a falu legmódosabb gazdájának a fia, Balogh Áron neve is. Egyszer aztán vége szakadt a nagy idillnek, a szomszéd faluba, Magyarhomorogba költözött Budapestről a Társi család, nekik is volt egy legény fiúk, ez még nem lett volna baj, de szegények voltak, napszámból tengették az életüket és az ő Laci fiúk és a Kelemenék Róza lánya bizony egymásba habarodtak. Lett is ebből nagy patália. Margit mindenféle pletykákat sugdosott férje ura fülébe, hogy így az a betyárfajzat, úgy az a pesti aszfalt koptató, hogy már három tisztességes, jóravaló helyi legény fejét is beverte a kocsmában. A jó András uram, csak hallgatott, de mikor Margit asszony azt is a fülébe súgta, hogy a három jóravaló legény közt ott volt a Balogh Áron is, hát magához rendelte Róza lányát és kemény atyai szigorral ráparancsolt, tartsa magát távol attól a pernahajdertől. Persze Margit biztos akart lenni a dolgában, ezért újabb fortélyt eszelt ki, addig tüzelte urát, hogy vesztegessék meg azt a pesti stricit, mert az mindenre képes. Kihívták a Körös partra, hogy a lányos apa szeretne vele szót váltani. Így is történt. A megbeszélt időpontban András és Kicsi András elindultak, Laci már ott várta őket a parton, de a magyarhomorogi oldalon. Ő már látta, itt nem lesz találkozó, mert a Sebes-Körös megáradt és a vize már átfolyik a keskeny fahídon, ami a túloldalra átvezet. A két András is látta a nagy vizet, de Kicsi András nagy esztelenül megindult a túlpart felé. Alig lépett hármat és már vitte is az ár, az apa megdermedt a látványtól. Mire kiáltani tudott volna, addigra már Laci hatalmasakat szökkenve bent volt a híd közepén és amilyen közel csak tudott a gyerek mellett termett a vízben. Két ügyes mozdulattal a hátára fordította a fiút és a bal karja alatt átnyúlva a fejét kiemelve a vízből, háton úszva elindult az apa felé. Hosszú percekbe telt mire az apától jó száz méterre a partra evickélt. Már az öreg Andrással, partra húzták a fiút. Még segített az apának a szekérre feltenni a gyereket. Mikor az öreg a lovak közé csapott és köszönés nélkül távoztak, még hosszan utánuk nézett és mint ha azt mormolta volna a fogai közt „ viszontlátásra!” Így telt egy hónap, mindkét faluban az árvíz elleni védekezéssel voltak elfoglalva. Kb. egy hónap után a Kicsi András üzenettel érkezett Társi Lászlóhoz, tisztelettel meghívunk házunkba a holnapi vasárnapi ebédre. Kelemen András és családja. Laci másnap délelőtt megfürdött a kútnál és a legszebb ruháját, az érettségiző öltönyét öltötte magára. A nadrág és a fehér ing csak-csak ráment, de az elmúlt három év vidéki élet nagyon megerősítette a vállait, így a zakó csak panyókára vetve került rá. A Kelemen házhoz érve a házi gazda pálinkával várta a kert kapuban. Majd bekísérte a házba és leültette a terített asztalhoz ahol már a család többi tagja várta. Majd az asztalfőre ballagott elégedetten végignézett családján és csendesen ennyit mondott: „ Róza lányom, ülj oda a párod mellé, mert az úgy illik.” Margit mosolyogva Lacira nézett és a tekintetében benne volt: „Na most már két fiam van!”

Bodor László

Budapest 2012. 07. 26.

Szeptember elején Budapestet egy újabb hő hullám öntötte el. A globális felmelegedés, vagy csak a nyár utolsó rúgása, de a hőmérők újra 38 fok fölé kúsztak. Az emberek tikkadtan álltak sorba, egy pohár vízért, vagy a Vörösmarty téren a cukrászda előtt egy fagylaltért. A cukrászda előtt ácsorgott egy 8 év forma kisleány is. Könnyű kis ruhácskábanmezítláb, a kis pénzecskéjét, kicsi markában szorongatva. Mikor végre sorra került, boldogan mondta ki a várva várt mondatot. „Egy gombóc vaníliát kérek” a pultos rá nézett és megkérdezte: „aztán olvasni tudsz -e „ Mire a kisleány büszkén: „igen tudok, már másodikos vagyok” A személyzet ránézett nagy komolyan és közölte ítéletét. „ Ha tudsz olvasni menj ki az ajtó elé és hangosan olvasd el nekem mi van a táblára írva” A kisleány büszkén megindult a kíváncsi szemek kereszt tüzében az ajtó felé. Mikor oda ért, elkezdte tagoltan olvasni a táblát: „ HA NINCS CIPŐD, NINCS KISZOLGÁLÁS ” Elkezdtek folyni a könnyei és lehajtott fejjel megindult az utcán elfelé a cukrászdától. Körül-belül 5 métert tehetett meg mikor egy hatalmas kéz nehezedett a kis vállára. Állj csak meg Tündérke! Itt az én cipőm igaz 43-as, de én már annyit csoszogtam benne, hogy belefáradtam, most rajtad a sor. Én leülök itt a járda szélén nyalogatom a fagylaltomat, és megvárom míg vissza hozod a cipőimet. Így is tett leült és lerúgta a cipőit, kedves mosollyal nyújtotta a kisleány felé. A leányka bele lépett a hatalmas csónakokba és büszkén vissza csoszogott a cukrászdába. Az emberek mosolyogva félre álltak az útjából és rögtön a pulthoz engedték. A pultos megpróbált jópofásodni: „Ezt, mivel ilyen ügyesen megoldottad én adok neked egy plusz gombócot” Mint derült égből a villám csapás jött a válasz: „Köszönöm, de én csak egy gombóc vaníliát kérek, erre van pénzem” Mikor megkapta a fagyiját köszönt és kicsoszogott a nagy emberhez, akinek nem csak a teste, és a lába volt nagy, de a szíve volt a legnagyobb. Illedelmesen megköszönte a cipőket, és szaporán nyalogatva a fagylaltját, nehogy egy csepp is kárba vesszen, sietősen kapkodva pici lábait a forró aszfalton eltűnt a sarkon. A nagydarab ember még egy ideig mosolyogva bámulta a kislány útját, majd komótosan felhúzta a cipőit és elindult az ellenkező irányba...

Bodor László

2012.12.01. Budapest

A 2012-es év legnagyobb cikije...

Valamikor az ősz folyamán a kis Drágámmal az Ország egyik wellness fürdőjében töltöttünk egy hétvégét. Én mint bizonyos kort megért férfiember készültem. Megdumáltam a kolléganőimet hozzák már egy kicsit rendbe a fejemet. Már az is furcsa volt, hogy nem nagyon kérették magukat, pedig különben két igazi hárpia, de nem fogtam gyanút. ( Mind a ketten 30 alatt vannak, ezért aztán nem nagyon foglalkoztam vele mikor könnyedén bele egyeztek a sminkem elkészítésébe ). Szóval megbeszéltünk egy időpontot és ők eljöttek hozzám. Ittunk egy két pohár bort aztán Ők nagy vihogva nekiálltak a fejemnek. Mit mondjak mire végeztek, nekem nagyon tetszett amit láttam. Deres őszes halánték, igazi fekete Jávor bajusz, komolyan úgy éreztem simán letagadhatok egy húszast. Szóval úgy gondoltam nagyon szerencsés vagyok. Mikor végre elmentek nekiálltam a fanszőrzetemnek. Mire végeztem, olyannak gondoltam magam mint egy Adonisz. Eljött a nagy nap találkoztunk és én mint aki tisztában van előnyeivel úgy viselkedtem mint egy igazi dzsigoló. Elindultunk és én végig vittem a prímet, ez kb 4 óra út volt, de nem esett nehezemre, az volt a meggyőződésem én vagyok a világ legtökéletesebb pasija. Bejelentkeztünk, és rögtön mentünk is a fürdőbe. Ehhez tudni kell, amíg kint vagyunk a közösségi térben a fürdő ruha kötelező, de ahogy belépünk a szauna térségébe csak úgy közlekedhet az ember mint ahogy megszületett. Meztelenül. Szóval alig vártam, hogy beérjünk a privát zónába, az én kis Drágám egy gyönyörű Nő, és szerintem Ő is készült mert, folyamatos bizsergést éreztem, pedig csak fürdőruhában volt. Végül is eljött a nagy pillanat, én még beképzeltebb voltam mint valaha. A kis Drágám a feszes melleivel , és popsijával, csodálatos hátteret adott bevonulásomnak. Ráadásul még szerencsém is volt, csupa aszott seggű vén ember volt jelen egy pár szégyenlős fiatalabb hölggyel. Szóval a csúcson éreztem magam. Egy csodálatos nővel az oldalamon, gyűjtöttem a vágyódó pillantásokat. De azt hiszem kicsit túlzásba vittem az öncsodálatomat. Eljutottunk a bárig, és én elkezdtem megcsodálni a pultos hölgyet, felül semmi, alul semmi, szóval fent akadt a szemem. Az én kis Drágám csak tűrt egy darabig, de mikor a pultos hölgy, lehajolt és feltárta nekem csodálatos alsó testét, csak annyit mondott: Drágám szólnod kellene a fodrászodnak, a bajuszod túl fekete, a hajad meg túl ősz, így nem látszik, hogy már elmúltál 64 éves... Mi ebből a tanulság? Az ember gyereke nézelődhet, kereshet, talán még találhat is, de mikor arról van szó, hogy megtaláltam-e a párom. Azt kell mondjam, kevés olyan szerencsés ember van mint én! Szeretlek Drágám!

A megvilágosodás reménye.

A férfi ült a temetőben egy padon, és az alkonyatban nézegette a milliónyi égő gyertya fényét. El volt keseredve. Kereste apja névtábláját az obeliszkeken, de sehol nem találta. Ezért elhúzódott egy félreeső helyre, és meggyújtotta a magával hozott mécsest. Miközben a gyenge lángocskát figyelte arra gondolt mennyi mindent kellett volna még megbeszélni az apjával. De sem idő sem figyelem a másik iránt nem volt. Most meg már késő, és még a névtábláját sem találja. Egyszer csak arra lett figyelmes, a pici lángból milliónyi szikra pattant ki, és a szikrák össze álltak egy emberformává, majd szemben állt vele egyszerre fiatalkori önmaga! A fény ember megszólalt az apja hangján, ahogy csak ő emlékezhetett rá. „ fiam ne szomorkodj, gyere megmutatom azt a fránya táblát, ha ennyire elkeserít” Ezzel elindult az egyik közelben álló emlék oszlop felé. A férfi felállt és önkéntelenül, szinte álomban követte. Ahogy ránézett az oszlopra azonnal meglátta a nevet amit előtte, órákig keresett, végtelen nyugalom és boldogság szállta meg a lelkét. Rá nézett apjára és csak annyit mondott „köszönöm Apám”. Ekkor már biztos volt benne az apja áll mellette! A fényember megint megszólalt „ gyere fiam még sok megbeszélni valónk van, üljünk vissza oda a padra a mécsesed lángjához” Leültek a padra, a férfi apja szemébe nézet és nagyon halkan mintha csak magának mondaná, elkezdett beszélni: Tudod Apukám, én mindig nagyon szerettelek és a példaképem voltál, de valahogy mindig úgy alakultak a dolgok, hogy ezt soha nem tudtam elmondani. Az én makacsságom, vagy csak a kicsinyes félelmeim, mindig visszatartott. Inkább keménynek próbáltam látszani, pedig ma már tudom akkor lettem volna igazán kemény ha nem szégyenlem az érzéseimet. „ Hagyd el fiam én ezt mind jól tudom, emlékszel mikor kijöttél ide hozzám egy üveg borral? Itt kiabáltál Apa, Apa hol vagy? Hoztam neked jó kis itókát. Gyere elő beszédem van veled! Akkor még nem mutathattam meg magam, mert még egyikőnk sem volt elégé érett hozzá, de ott sírtam veled és éreztem a fájdalmad. Most viszont figyelj rám, megkaptam azt a kegyet, hogy elmondhatok neked egy történetet. Ez már nagyon régen történt. A családunk 7 szilvafás nemes volt, mint azt Te is tudod, nem voltunk gazdagok, de szegények sem. De a legfőbb értékünknek a becsületünket tartottuk. A lényeg, hogy volt nekünk egy cselédlányunk, egy helyre kis menyecske, akire szemet vetett az egyik ősünk. Szegény kislányt addig szédítette amíg az kötélnek állt. Kilenc hónap múlva aztán felsírt a szerelem gyümölcse. Akkor ez az ősünk, hogy mentse a „becsületét”? Mindenféle tolvaj rágalmazó népségnek lehordva, kutyákkal zavarta ki a lányt a tanyáról. A leányanya elvánszorgott szülei kunyhójába letette gyermekét az édesanyja kezébe. Elrohant és bele vetette magát a folyóba.. Ősünk, nem csak megtagadta, de álnok módon még misét is mondatott a templomban, hogy Isten kegyelmezzen meg szerencsétlen bűnösnek. Aztán minden évszázadban született, egy fiú és leány aki az ők reinkarnációjuk volt, de valamiért soha nem tudták teljesíteni a küldetésüket. Most nagyon figyelj fiam, Te vagy a reinkarnációja ennek az ősünknek, és az a hölgy akivel három éve megismerkedtél az a leányanya akit egykor megtagadtál és ezzel a halálba kergettél. Értesz?” A férfi csak bólintani tudott, hang nem jött ki a torkán. Kezdte érteni a dolgokat történéseket, egy pillanat alatt megértette miért nem lehetett neki soha kislánya, mert már akkor megtagadta mielőtt megszületett volna. Kezdett megvilágosodni életének sok homályos érthetetlen történése. Visszaemlékezett szinte hihetetlen megismerkedésükre. A lány hideg elutasítására, majd mosolyogva gondolt lassú felengedésére. Később mikor már kéz a kézben sétáltak az utcán, hirtelen leszakadt egy nyári zápor ami talán az égiek boldogságtól eleredt könnyei voltak Gondolatban újra végig járta az eltelt három év történéseit. Érezte a szeretetet. Egyszer csak a távolból harmonika szó foszlánya csendült fel „Most a rónák nyár tűzében, ring a délibáb”. Ezzel egy időben újra hallotta apja hangját „ Fiam nekem most mennem kell, ne felejtsd el neked küldetésed van, mi bízunk benned, hisszük helyre hozod a vétked, tudod engem itt mindig megtalálsz” Mosolyogva kacsintott és eltűnt. Isten veled Apám! A férfi még egy darabig vakon bámult bele a sötétségbe, míg egyszer megint látta a milliónyi gyertya fény lobogását az esti sötétben. Felállt és könnyed léptekkel elindult az élők birodalma felé, a fény felé.

Bodor László

2013. 11. 03.

" Saját magunk szőjük a sorsunkat,

A jót is, a rosszat is,

Eltéphetetlenül.

Az erény és a bűn érintése

alig-alig hagyja rajta a kéznyomát."

"Mintha kihűlt volna az öröm a földön. Néha, pillanatokra, parázslik még valahol. Az ember lelke mélyén él az emlék valamilyen derűs, napfényes, játékos világról, ahol a kötelesség szórakozás is, az erőfeszítés kellemes és értelmes... Nézd meg az arcokat! Amerre jársz, a világban, a kis és nagy közösségeken belül, mennyire feldúltak az arcok, milyen gyanakvók, mennyi feszültség, feloldatlan bizalmatlanság, görcsös ellenkezés az arcvonásokban! Ez mind a magány feszültsége. Ezt a magányt lehet magyarázni, s mindegyik magyarázat felel a kérdésre, s egyik sem tudja igazán megnevezni az okot... És mentől mesterségesebb közösségeket építenek föl az emberek világán belül politikusok és próféták, mentől kényszeredettebben nevelik a közösségi érzésre már a gyermekeket is ez új világban, annál irdatlanabb a lelkekben ez a magány. Nem hiszed? Én tudom. S nem fáradok el beszélni erről. Ha olyan mesterségem lenne, amely módot ad, hogy beszélhessek az emberekhez... tudod, pap vagy művész, író... könyörögnék nekik, lelkesíteném őket, hogy térjenek meg az örömhöz. Felejtsék el a magányt, oldják fel. Talán nemcsak ábránd ez.

Egyetlen emberből kell megcsinálni azt a hangszert, amely minden dallamot érzékeltetni tud.

Azt kérded, mi az igazság, a gyógyulás, az örömre való képesség módja? Megmondom, két szóval.

Alázat és önismeret. Ennyi a titok.

... emberek között, akik valaha szerették egymást, nincs és nem is lehet soha igazi harag. Lehet düh, bosszúvágy; de harag, az a szívós, számító, váró harag... nem, ez lehetetlen.

... mert az életnek nem lehet új tartalmat adni, mert nem lehet az érzés nélkül élni, hogy szükség van reá a világban, valakinek, annak az egynek, elsőrendűen szüksége van reá.

Öröm, persze ez nem egészen pontos szó... Egy napon csendes lesz az ember. Már nem vágyik az örömre, de nem is érzi különösebben kisemmizettnek, megcsaltnak magát. Egy napon az ember tisztán látja, hogy mindent megkapott, büntetést és jutalmat, s mindenből annyit kapott, amennyi érdeme szerint jár neki. Amihez gyáva volt, vagy csak nem volt eléggé hősies, azt nem kapta meg... Ennyi az egész. Nem öröm ez, csak belenyugvás, megértés és nyugalom. Ez is eljön. Csak nagyon sokat kell fizetni érette.

Ez a legtöbb az életben: hogy marad utánunk valami, amiből haszna van a világnak, az embereknek.

Lehet, hogy nem vagyok hős, de nem vagyok gyáva sem, mert van bátorságom a szenvedélyeimhez." Az interneten olvastam ezeket a sorokat, miért is írom őket ide? Talán gondolat ébresztőnek, de lehet, hogy csak ilyen hangulatba kerültem. Szerintem viszont az ami történt, a 196-os busz megállójában: Mikor leszálltam a buszról én is azt gondoltam „részeg disznó”, de valahogy képtelen voltam tovább menni. A szemeimet vonzotta valami a férfi teste felé ahogy kétségbeesetten próbált a két kezére támaszkodni. Közelebb lépkedtem és megláttam mi volt ami nem engedett tovább menni. A két lába valahogy mintha nem tartozott volna hozzá, szembe álltak a lábfejei, szörnyű látvány. Még közelebb léptem és megláttam a mankóit is! Ekkor már rohantam, ne értsd félre, nem el, hanem az emberhez! Lehajoltam, hozzá, és a lehető legmegnyugtatóbb hangon, megkérdeztem. „ Tudok segíteni uram?” Az Ő válasza valami leírhatatlan kétségbeesést, és fájdalmat, hálát és reményt sugallt. „Uram ha segítene felülni a padra, hogy vissza tudjam csatolni a műlábaimat” Be nyúltam a hónaljához és megpróbáltam megemelni. Hát mit mondjak a szemeim elkezdtek kimászni az üregükből, ráadásul nem tudtam levenni őket a megelevenedett műlábakról. Persze egy kis trükkel, felfektettem a felső testét a térdeimre és kézzel lábbal felültettem a padra. Mire Ő felült valahonnan a semmiből ott termett egy babakocsit toló Anyuka. Megkérdezte: „ Tudok segíteni?”

Mondtam talán most már semmit, megcsörgetem a mentőket, és ők majd gondját viselik az úrnak. Erre szerencsétlen elkezdett tiltakozni, nem kell mentő, vissza csatolom a lábaim, és minden rendben lesz. A Hölgy megkérdezte: uram vegyek önnek egy üveg vizet? Nem tudom én azt kifizetni, jött rögtön a válasz. Én nem kérdeztem semmit, csak beszaladtam a közértbe és vettem egy üveg kristályvizet. Mikor vissza tértem megitattam, a babakocsiból előkerült egy rakás fehér törlő kendő és elkezdtük a csuklóját és a homlokát a vizes kendőkkel megtörölgetni. Egyre jobban lett, és azt kérdezgette, hogy fogom én ezt meghálálni önöknek. Csak az jutott eszembe, uram ha lábra áll és hazajut akkor már meg is hálálta! Haza fogok! Ezzel lábra állt és a két mankóval a hóna alatt elszaporázott a sarok felé. Mi összenéztünk a kismamával elmosolyodtunk és mi is elindultunk az utunkra. Gyönyörűen ragyogott a nap, Budapesten ma 33 Celsius fok volt!