Felbontott, tönkretett, szép, és talán boldog frigyek,
Mondd Isten, mond, miért higgyek?
Szakadt nők, ócska zene, sok - sok pia.
Könyörgöm, válts már meg; Isten - fia!
Átmulatott részeg éjszakák.
Lombjuk vesztett téli fák:
Tántorogva botorkálsz haza.
Csak tudnád hol az otthon. Tehát hova?
Van lakásod, autód, azt mondják szép:
De becsukod a lelked, és se hang, se kép!
Sok kis, apró, vagy nagy hazugság:
Szerinted ez amit keresel ? A Boldogság?
Állj meg végre, nézz a tükörbe:
Az élet elől nem futhatsz örökre!
Mert néha azért Te is tudod:
A plusz köröket hiába futod.
Sorsod, balszerencséd nem foghatod az égre,
Állj meg: - hibáztam - valdd már be végre !
Amíg csak futsz, és menekülsz -
Az élet mocsarában csak mélyebbre merülsz.
Felhasadt megint a poklok szennyes búgyra.
Egyedül vagy megint: - Újra!
Mondd, miért kell neked mindig több? Miért?
Mit az élet számodra kijelölt, kimért!
Budapest:
2007.02.21.
.
Egy "jó" madár titkai.....
Figyelni az égen cikázó fecskét,
Élvezni, egy nyári kertben borozós estét.
Télen a kandalló mellett űlve, forró teát szürcsőlve,
Kedvesünk szemében elmerűlve, s kezünk összeér, felhevűlve.
Felidézve az elmúlt nyarat,
Álmodozva magunkra szórni a frissen hullott havat.
Szeretetet adni, minden apró csodának örülni,
Mondd: Barátom - szabad másképpen élni?
Csodálni a napsütést, érezni a langy esőt,
Viszontlátni egy rég elhagyott, de szeretett szeretőt.
Sétálni az utcán, hol rohanva tolongnak az emberek.
Reménykedni, látjuk felnőni a gyermekeket.
Az emberi jóságban hinni, Társunkban bizni.
Mondd: Van értelme? Szeretet nélkül élni?
Észre venni egy nyilló rózsabimbót,
Nem bántani a földön csúszó siklót.
Hanyatt fekve a fűben, hallani az apró bogarak neszét,
Boldogan figyelni az ég felé szálló madárka reptét.
Az emberiességben bizni, és a jóságban hinni,
Hidd el, nincs értelme, szeretet nélkül élni !
„Felszabadultan csodálni, bámulni a kék eget,
Legyőzni az előttünk tornyosuló bánat hegyet.
Magunk mögött hagyni, gondokat, bánatot,
S reménykedve várni, mindég a szebb holnapot.
Ha nem tudsz többé hinni, szeretni, bízni, Mondd barátom: Van értelme akkor még élni?”
Várni mindég egy új csodát,
Lelkedben érezni, az eső kopogásának ritmusát.
Érteni a fenyvesekben száguldo szél, duhaj indulatát,
Majd a simogató szellő, virágoktól csent illatát.
Mondd: Van értelme szeretet nélkül élni?
Meghunyászodva, gyűlölettel telve mindig csak félni?
Ha szeretettel éled életed, és megmutatod igazi lényedet,
Életed, soha, senki előtt nem kell majd szégyelned!
Budapest.
2007.07.20.
Egy elhallgatott szó
Egy elhallgatott szó.
Egy ki nem mondott gondolat.
Azt hisszük igy lesz jó,
Pedig csak növeli a gondokat.
Mondd ki bátran, szeretlek!
Ne hezitálj, csak mondd, és érezed.
Meglásd elmúlnak a félelmek,
Nem kell érzelmeidet szégyelned.
Egy ki nem mondott gondolat
Egy szó, ami soha el nem hangzott.
Megváltoztatta sorsomat,
És mennyi szenvedést hozott.
Lehunyom szemem, és a múltra gondolok:
Nem törődve a félelemmel,
Számot vetek életemmel.
Vajon, eljönnek értem az angyalok?
Elszállt a rohanó ifjúság, felváltotta a nyugodt tapasztalat.
Lelkiismeretem már – már kínzó
Agyamban izzik sok ki nem mondott szó,
S kínoz sok elhallgatott gondolat.
Bodor László
2007-11-13
Bpest
Bizakodás
Látszólag segítő emberek,
Kik kínjaidon csak nevetnek,
Mégis mindig akad egy- kettő,
Kiknek szándéka valóban segítő.
Ők adják vissza a hitedet,
Érdemes, továbbra is küzdened.
A remény csillaga mindig ragyog,
Gondolkozzatok! Kicsik és nagyok.
Édes istenem. Add vissza a hitemet!
Ne büntess, tovább engemet.
Higgyem újra, az emberek jók,
Kedvesek, és szeretetet adok.
Mondd: hogy a nap ragyog megint.
S, nincs olyan ember, aki csak legyint.
Hogy, a remény csillaga ragyog.
Hogy, gondolkozom, tehát vagyok.
Még jönnek, szürke hétköznapok,
Magányos hajnalok.
Taposhat az élet,
De nem félek!
Alattomos kezek, lehúznak majd a mélybe,
De én kimászok! Mindig jobbat remélve.
Mert a remény csillaga, mindig ragyog!
Gondolkozom, tehát vagyok!
Bodor László
Stockton, Ca. 2000. 09. 22.
Pünkösd.
Május, virágok, madarak, kikelet.
Haverok, emberek, ékszerek.
Nem értik, ha mondom: díszítsd fel a lelkedet.
Barátság, Isteni szeretet.
Ne röhögtess! Ez, a te érdeked?
Nem kell az ünnep, nem kell a látszat,
Csak a kezemet érintsd meg, s enyém az alázat.
Nem kell az ünnep.
Nem kell a május!
Hol van a szeretet, az Isteni mágus?
Jézust emlegeted, és a szeretetet.
Közben nevetve gyilkolod, saját élettered.
Félelem és fájdalom tölti ki lelkedet.
Nem kell a látszat! Minek az ünnep?
Ha gyűlölet, tölti el szívünket.
Elsöpör a magány, hiába a vagányság.
Egyedül vagy, hiányzik a társ, a barátság.
Gyere, add a kezed, díszítsük fel a lelkünket!
Nem kell az arany, a csillogás, és a májusi ünnep.
Csak az kell nekem, a szeretet töltse fel szívünket, lelkünket.
Bodor László
Budapest. 2007.05.28.
Körhinta.
Olyan az életünk, mint a körhinta.
Mindenki benne ül egy hajóban,
Kössétek hát be, jól magatokat
Születéskor indítják a motorokat.
Egyszer fent, aztán lent
Egyensúlyt az élet, így teremt.
Forog életünk kereke,
Mégsem juthatunk előre.
Azt hisszük most nagyon jó,
Akkor jön a buktató.
Egyszer fent, aztán lent,
Egyensúlyt az élet, így teremt.
Vágyakozol és űzöd a reményt,
Nem érted, miért nem szeretik az erényt.
Gazember leszel és csalsz,
Mégis tisztelnek, pedig te igencsak nyalsz.
Egyszer fent, aztán lent.
Egyensúlyt az élet, így teremt.
Szeretsz, azt hiszed boldog vagy már,
Asztalodon pezsgő és kaviár
Társad van, de te jobbat vársz.
Fel sem eszmélsz, és már válsz.
Egyszer fent, aztán lent.
Egyensúlyt az élet, így teremt.
De én megmaradok embernek,
Mihaszna, senki nem leszek.
Bármerre forduljon életem kereke,
Emelt fővel nézhessek a tükörbe.
Egyszer fent, aztán lent,
Egyensúlyt az élet, így teremt.
Bodor László
Budapest, 2003. jul.10.
Séta a füredi parton.
Sétálok a parton,
A napfénybe tartom,
Arcom
Felidézem, az ifjúság nyarát,
S a Balaton őrjöngő viharát.
A Beloiannisz tragédiáját,
Mikor sok magam korú gyermeknek,
A víz okozta halálát.
Évekkel később; itt csattant az első csók,
Csillogott, ragyogott, a vízen a Hold.
A víz felett repkedő, szitakötők, lepkék,
Elfeledett, sok szép emlék.
Aztán eltelt, sok - sok év,
Feldereng néha még egy név.
Ifjúságom, Balatonfüred,
Csopakon, egy őszi szüret.
Már csak a két bronz alak a régi,
A Pákászok.
A Tagore sétányon,
Megnőttek a platánok.
Sétálok a parton,
A napfényébe tartom,
Arcom.
Teljesítve szívem óhaját,
Elengedem,
Múltam sóhaját....
Budapest: 2007. Nov. 20
Bodor László
Sétálok a parton,
A napfénybe tartom,
Arcom
Felidézem, az ifjúság nyarát,
S a Balaton őrjöngő viharát.
A Beloiannisz tragédiáját,
Mikor sok magam korú gyermeknek,
A víz okozta halálát.
Évekkel később; itt csattant az első csók,
Csillogott, ragyogott, a vízen a Hold.
A víz felett repkedő, szitakötők, lepkék,
Elfeledett, sok szép emlék.
Aztán eltelt, sok - sok év,
Feldereng néha még egy név.
Ifjúságom, Balatonfüred,
Csopakon, egy őszi szüret.
Már csak a két bronz alak a régi,
A Pákászok.
A Tagore sétányon,
Megnőttek a platánok.
Sétálok a parton,
A napfényébe tartom,
Arcom.
Teljesítve szívem óhaját,
Elengedem,
Múltam sóhaját....
Budapest: 2007. Nov. 20
Bodor László
Ősz
Az égen gyűlnek a sötét fellegek,
Hullnak a sárga megbarnult levelek.
Új dallamot kezdett hárfáján a szél,
Domboldalain, csendesen kúszik le a tél
Ezer színben pompázik a természet
Őszapó kedvére, mindent összefestett.
Mint, park füvében a hajnali dér.
Hajam színében is, megjelent a fehér.
A nap is lustálkodik, egyre később kel,
Felhők mögött pihen kicsit, nyugtot lel.
Néha még átbújnak a felhőkön a sugarak,
Olykor-olykor dalolnak még a madarak.
De ez, csak a nyarat búcsúztatók dala,
Megérkezett, itt van már a tél elő hava
Beérett a termés, elérkezett a szüret,
Az emberek a kályhákban élesztik, a tűzet.
Kertekben, mezőkön dolgoznak serényen,
Szaporodik a krumpli a pincékben, vermekben
Nők a konyhában főzik a lekvárt, hatalmas üstökben.
A padláson aszalódik a szilva, alma a szőlő fürtökben.
Elérkezett az ősz a csendes kis falvakba.
Befőtt lesz a sok finom gyümölcsből, a túlérettből pálinka.
Gyűlik a takarmány, kukorica a góréban,
Hangosan visítanak a kövér disznók az ólakban.
Az erdőben is az élet, mozgalmasabb, sokkal hangosabb,
A szarvasok, agancsaikkal vívnak, eldöntsék ki a rangosabb.
A mókusok a makkot, diót gyűjtik kupacba,
Legyen mit enniük a hideg télen a meleg odvakban.
A róka is udvarol, egy csinos rókalánynak
Kiszemelte rég kölykei anyjának.
Az őzsuták csordákba verődve, hangosan barcogva,
Hívják a bakokat, vívjanak értük, míg ők gyönyörködnek a harcukba.
Már hűvösek a hajnalok, és csípnek a korai fagyok,
Gazdagok, színesen szépek, az őszi hónapok.
Szeptember, Október, November
A télre készül a természet, és az ember.
Az égen gyűlnek a sötét fellegek,
Hullnak a sárga megbarnult levelek.
Új dallamot kezdett hárfáján a szél,
Domboldalain, csendesen kúszik le a tél.
Bodor László
Budapest: 2008-10-06
A piac
Hétvégén, mint minden szombat reggel,
A piacra indultunk a Kedvesemmel.
Virágmintás, selyem ruhájába felöltözött,
Vörös hajára halványzöld kendőt kötött.
Karjára vesszőből font kosarát vette,
Felém fordult, száját csücsörítve.
Ugye Drágám, a műanyag szatyrokat te hozod?
Tudod egy hölgy, olyanokkal mászkálni nem szokott.
AJÁNLOM AZ OLDALT
