"Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.
A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.
Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítna:
zokog, zokog a csontvázembered.)
Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!
Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba…"
Wass Albert
JEVGENYIJ JEVTUSENKO: A LELKED SZOBÁJA
Ki tud legyőzni téged,
tündérlányát a télnek?
Te bűvösen ragyogsz,
de hűvösen rajongsz!
Megfagyasztottad lelked:
mindenütt dér dereng.
Megszakasztod a lelket:
ki belép, didereg.
Parancsolod: legyen jég
s mindent fagyasszon át,
s telerakod - legyen még
díszesebb - mint szobát
csecsebecsékkel,
s lehet, mindegyik szép
csiszolt és drága ékszer -
nekem mindegyik: jég.
Nem moccan ott a lég.
Virág
nincs
ott.
Mint tömör, sima jég
a parkett csillog.
Valahol: utcalárma -
Parázs nap tündököl fenn.
Itt -
zongora szén-szárnya
s jég-higany a tükörben.
Itt égő nap sosem vakít.
Itt lámpa fénye csöppen.
Csillár
álmos jégcsapjai
csüngenek csöndben.
De én mást akarok: lármát,
emberek zsivaját.
E szörnyü jég-szoba árnyát
nem bírom ki tovább.
Szabó Lôrinc - A tükör vallomása
Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör.
Beszélj magadról: felelj neki, tükör!
- Elkapom arcod és a pillanat
szeszélyét, minden mozdulatodat,
mint mély eget a mély tenger színe,
befogadlak, mint senki sohase,
hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint,
és szeretlek a parancsod szerint,
sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,
néha barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz s imád,
és nem akar lenni, csak általad,
csak árnyéka annak, ami vagy.
- Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör,
Szólj még magadról: felelj neki, tükör!
- Égsz, átgyúlok, és hideg maradok,
sírsz, visszasírok, s mégis hazudok,
szolgádnak hiszel, s nincs hozzád közöm,
felszínem ábránd, mélységem közöny,
tükör vagyok, nem sejted, míly csodás,
megfoghatatlan, tiszta látomás,
mert látomásod is visszaverem,
nem érezlek, nincs emlékezetem,
agyonlőheted előttem magad,
kihullsz belőlem, mint a pillanat,
kihullsz, nyomtalanul, üresen, bután,
mint az öröklétből a földi árny.
/1938/
Baranyi Ferenc
A nyolcadik ajtó
Kékszakállú, én adom most:
íme, itt a nyolcadik kulcs.
Csak belülről nyitja ajtód,
mely saját magadra tárul,
nem torzíthat már a fény, mely
rólam visszaverve rádhull -
nem vagyok már. Tűnhetsz annak,
ami vagy - s nemcsak lehetnél.
Senki sem lát, csak a nyirkos
várfalak közé rekedt éj.
Mássá tett a nő-jelenlét:
úgy lehettél hős, kegyetlen,
dús, gyengéd, s országgal ékes,
hogy a tükröd én lehettem,
gyöngeséged s múltad titkát
féltve is büszkén szemérmes
úgy lehettél, jó uram, hogy
volt egy asszony, aki kérdez.
S ha hét ajtód meg se látom?
Ha semmit se kérdezek meg
s azt sugallja hallgatásom,
hogy kicsit sem érdekellek?
Akkor sértve inkább lennél?
Akkor inkább lenne részem
bús magamra-hagyatottság
várad örök éjjelében?
Lettem volna - mint sok asszony -
üres szívű, puszta szájú?
Milyen kellett volna lennem?
Mondd meg nékem, Kékszakállú!
Enyém most már minden éjjel -
és mindig is éjjel lesz már.
S vak az éj. Senkise lát, csak
a rajtam kívül rekedt vár.
Fedd magad fel önmagadnak,
mérd, amit raksz és amit dúlsz.
Kékszakállú, én adom most:
íme, itt a nyolcadik kulcs.
Tóth Árpád: Elejtetted a napot
Rád gondoltam délután,
Fönn az arany nap sütött
S lehunyt szemhéjaimon
Rózsaszínnel átütött.
Fáradt arcom szeliden
Tözesítette a fény
S szemlehunyva a szokott
Utazásra vártam én,
Arra, mikor -halk hajó
Titokzatos tengeren,-
Fekvőszéken útrakél
S lázam sodrán ring velem
Felelőtlen, gyönyörű
Fantázia-tájakig,
Ahol romló életem
Némely bús álma lakik:
Mindaz, ami sose lesz,
Mindaz, ami sose volt,-
Így indultam ma is el,
Hunyt szemekkel, mint a holt,
Álmodozni: életet.
És úgy hajlott rám a nap,
Mintha pilláimra a
Rózsaszínű parazsat
Az a szent fény ejtené,
Mit még ott látott a szem
Isten-atyja kebelén,
S melyre szomjas szüntelen.
És egyszerre úgy esett,
Telin, forrón, hirtelen
Rád gondoltam s arra, hogy
Messze vagy és jaj nekem.
És megriadt szemeim
Felpattantak: a hegyek
Csúcsain már pirosan
Búsultak a fellegek.
És egy furcsa vízió
Vad erővel elkapott.
Úgy éreztem: kezeid
Tartották ma a napot.
Azért volt oly kölönös,
Minden fénynél édesebb,
És én ezt csak most tudom,
Amikor már este lett,
Mikor kezed fáradtan
Elejti már a napot
S szivemben is csöndesen
Elhallgatnak a dalok.
Puskin: Tatjana levele Anyeginhoz
Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet.
De ha sorsom panasz-szavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem,
És higgye el, hogy szégyenem
Nem tudta volna meg sosem,
Amíg titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják, untatja kis falunk,
A társaságokat kerüli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudtunk jöttén örülni.
Miért jött el? Békességesen
Rejtőzve mély vidéki csendbe,
Tán meg sem ismerem sosem,
S a kínt sem, mely betört szívembe;
Tudatlan lelkem láza rendre
Enyhülne tán s leszállana,
S akit szívem kíván, kivárva,
Lennék örök hűségű párja
S családnak élő, jó anya.
Másé!... A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...
Rég álomhős vagy éjjelemben,
Látatlan is kedveltelek,
Bűvöltek a csodás szemek,
Rég zeng hangod zenéje bennem...
Nem álom volt, színezgető!
Beléptél, s ájulásba hullva,
Majd meglobbanva és kigyúlva
Szívem rád ismert: ő az, ő!
Nem a te hangod szólt-e újra,
Ha egy-egy csendes, bús napon
Ínséges szívekhez simulva
Vagy imádságban leborulva
Altattam égő bánatom?
Nem te vagy itt árnyék-alakban,
S nézel reám e pillanatban
Az áttetsző homályon át?
Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kisértőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.
Lelkem talán csak vágya csalja,
Tapasztalatlanság vakít,
S az égi kéz másként akarja...
Hát jó. Sorsom gyanútlanul
Gyónásommal kezedbe tettem,
Előtted könnyem hullva hull,
Könyörgök: védj, őrködj felettem...
Gondold el, mily magam vagyok,
Nincs egy megértő lelki társam,
Így élek néma tompulásban,
Én itt csak elpusztulhatok.
Várlak: emeld fel árva lelkem,
Nézz biztatón, ne adj te mást -
Vagy tépd szét ezt az álmodást
Kemény szóval. Megérdemeltem.
Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében...
Csendes az éj, az égen ezer csillag.
A Hold égi útján felfelé ballag.
Telt arca fentről a Földre mosolyog,
Benéz az ablakon, szeme ránk ragyog.
…….
Valahol messze egy manó útra kel,
S az Éjtündér most csak nekünk énekel.
Hallgasd csak, kedves, milyen szép ez a hang,
Hallod már Te is, hogy cseng a kis harang?
Hát hunyd le szemed, és Te is láthatod
Az előttünk nyíló, mesés világot,
Ahol ezer csoda és varázslat vár,
Szoríts magadhoz! Gyere, induljunk már!
Nézd csak, ez az a hely, ahol minden más.
Itt nincs rossz, nincs harag, semmi rohanás.
Ez egy sziget, a Vágyak Birodalma:
Lelkemnek mélye, az álmok világa.
……..
Nélküled
Olyan magányos vagyok
Mint őszi esőben
Az üres parkokban alvó
Megkopott
Öreg padok
Rácz Sándor
Kamarás Klára: Búcsú egy régi baráttól
Meghaltál? Élsz még? Mindegy, úgysem értem.
A szél elfújta léted és neved.
Vagy tán a sors törölt le, mint egy írást
Barát voltál? Mindegy...Isten veled!
Felrémlik néha-néha kedves arcod
Egy - egy borultas őszi alkonyon
A remény olcsó, a hit drága jószág:
Hogy élsz , remélem, hinni nem tudom.
Ha a vadszőlőt kinn a szél cibálja
S sötéten, leng az omladó falon,
Káprázó szemmel szinte-szinte látom,
Te nézel be hozzám az ablakon.
Te szólsz hozzám a zörrenő levélben,
Bús ködpalástban te jársz kedvesem,
Foszló árnyékod látom átsuhanni
A dérrel hintett, fáradt kerteken.
De lám, az ég oly szürke, szürke egyre
És nem idézi kérdő kék szemed...
Meghaltál? Élsz? Ki tudja, jobb talán így.
Barát voltál? Mindegy, Isten veled
Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - s mindig
érdemes lesz, - hiszem.
Nehéz - s el kell fogadni,
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni
kikkel menetelünk.
Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj:
- a túloldal ne lássa,
mint hull szét táborod.
Emelni, vinni vállon,
ki gyenge s már kidől;
s mert rá is jut erődből,
ledöfne - úgy gyűlöl.
Naponként mosolyogni,
kínban, azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.
Menni velük - már régen
nem értük! - Csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.
Velük és ellenükre,
annyi közt egyedül,
- vívni, mégis azért,
mi csak együtt sikerül:
- mindez ma sem volt könnyű,
- s nem lesz könnyű sosem -
de törvény s vállalt sors ez,
ha érdemes - ha nem.
Magányos gondolatok
Szeretnélek szeretni,
Szép szemedbe mélyedni
Szemed tűzében elégni,
Mosolyodtól ragyogni
El akarlak csábítani,
Két karomban tartani.
Nem tudom, mit tegyek,
Érezzed, hogy létezek.
Azt mondod, vétkezek,
Pedig csak szeretek
Megmutattad lelkedet
Megszerettem lényedet.
Most már többet akarok
Magányosak a hajnalok.
Nagyon tetszel nekem,
Felborult az életem
Szeretném, ha boldog lennél,
Felhevülten átölelnél.
Nem lennék többé „barát”
Csókra kínálnád a szád
Te nem érzed, amit én
Nem maradt csak a remény.
Csak álmodozom,
Enyém leszel egy napon.
Nem érted, meg mit érzek,
fogd fel, szeretlek!
Várok rád, ez egy ígéret.
Várok rád, amíg élek.
Bodor László
Budapest. 2011-06-07
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!.
.
Az alábbiakban közlöm a meglévő színházjegyek listáját amely folyamatosan fog változni az eladott, és kapott jegyek mozgása miatt.
Lehet válogatni és küldeni az igényeket e-mail-en vagy telefonon. Folyamatosan küldöm a listát.
Elérhetőségem: 06/20 412 88 33 lehetőség szerint de. 10 óráig, vagy este 18 óra után mivel a közbeeső időben vagy árusítok, vagy a város különböző pontjain vagyok, és nem biztos, hogy meghallom a telefon csengést
AJÁNLOM AZ OLDALT
