Az erdő fohásza

Karácsonyi mese felnőtteknek
A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye világított a legerősebben, nem ő volt az Esthajnalcsillag. A Nagy Medve sem ő
Amikor látta, hogy a betlehemi istálló feletti csillag milyen erősen fénylik, ezt gondolta: - Én is szeretnék egyszer így világítani! Egyszer ott állni az istálló felett, ahol a gyermek megszületett! De a Föld nagyon távol volt.A gyermek a jászolban mégis meghallotta kívánságát. És a sok-sok más csillag között a kis csillagot is meglátta.
Ezután a következő történt: a kis fehér pont lassan kezdett kiválni a Tejútból, és süllyedt mélyebbre, egyre mélyebbre. Ahogy egyre ereszkedett, úgy lett mindig nagyobb és nagyobb. Már olyan nagy lett, mint egy kéz, öt sárga csóvaszerű nyúlvánnyal. Úgy nézett ki, mint egy igazi csillag. És ekkor nagy csöndben leereszkedett egészen az istállóig. Odacsücsült a jászol szélére, de kissé ijedtnek látszott. Mária, aki éppen aludt, csodálkozott, hogy egyszerre mégis milyen világos lett.
- Karácsony van - mondta a gyermek a csillagnak -, kívánhatsz valamit. Tudom, hogy van egy nagy kívánságod.
A kis csillag látta a gyermek arcát, amint éppen rámosolygott.
- Nincs semmi kívánságom - mondta a kis csillag, egyáltalán nem szerénységből. Valóban elfelejtette, amit korábban oly nagyon kívánt magának. - Egyet szeretnék csak - mondta ki végül. - Hadd maradjak itt, a közeledben, ahol téged láthatlak. Mindig melletted szeretnék lenni. Maradhatok?
- Igen - válaszolta a gyermek. - De csak úgy maradhatsz velem, ha elmész. El az emberekhez, akik itt laknak a Földön. S ha elmondod nekik, hogy láttál engem.
- Az emberek nem fogják megérteni az én nyelvemet, s nem fognak hinni nekem - mondta a kis csillag. - És ... hogyan jutok el hozzájuk? Mind a házukban vannak. Az ajtók zárva, s olyan hideg van.
- Épp azért, mert hideg van, neked kell odamenned és felmelegítened őket. Az ajtók? Én magam fogom azokat kinyitni. Én is ott leszek azoknál az embereknél, akikhez te elmész.
A kis csillag hallgatott. Még kisebbnek érezte magát, mint korábban.

Nem tudhatod...
Nem tudhatod, mikor távozol e világból,
Küldetésed, meddig szól.
Vagy éppen a szeretett lény,
Kicsit meghal akkor a remény.
De Te maradj akkor is jóember
Köss békét, a lelkedben élő sok fájó emlékkel.
Az élet nagyon gyorsan elillan,
Rá jövünk, de már vége van
De ha jóemberként, éled az életed.
Az elmúlásba kísér a szeretet
Tedd meg, mindig mit tenned kell
Ha eljön az idő, békében távozz el
Így, nem múlsz el nyomtalan, magányosan
Gondolnak majd rád, még sokáig sokan!
Bodor László

Mikor majd...

Mikor majd meg érted, mi az idő,
Nem véletlen hull rád az eső...
Csak megvetés vagy lenézés a jutalmad
Mikor majd érted, az idő felett,csak neked van hatalmad.
Mikor majd, érted mások kételyét.
Rágalmaznak, de Te érted majd az okot,
Nem vonod soha kétségbe a szeretetet, és a jót.
Mikor majd, uralkodsz magadon, és ez nem fáraszt,
Nem undorodsz, nem utálsz, bár a gyűlölet eláraszt.
Mikor majd, szívedből adod a szépet, s a jót
Úgy érzed nem szeretnek, s mégsem ejtesz hamis szót,

Ha az élet sújt is, nem hagy el nyugalmad,
Mikor majd érzed, szebb lesz a holnap.
Mikor majd, nem szédít, csábít a siker,
Mit megteremtettél, más orozza el,
Mikor majd nem fáj,
Életed műve, csak rom már.
De Te felállsz, és újra kezded,
Mikor majd sebzett lélekkel is, befejezed.
Kockára teszed életed, mert azt diktálja a szíved,
Mert érted, és érzed, ettől megnyugszik a lelked.

Mikor majd, agyaddal tudod,
Idegeid és izmod már majdnem halott.
Mikor majd, nem csak tudod, de érzed,
Ki kell tartanod, s ebben nem lesz kétséged.
Mikor majd a tömegben is, tiszta tudsz maradni,
Nem érdekből, csak úgy, képes leszel majd segíteni.
Mikor majd érted az élet értelmét, nem csak felületét,
Becsülni tudod a föld ajándékait, minden kincsét.
Mikor majd becsülöd, az élet szépségét,
Elnyerted, barátaid, s elleneid tiszteletét.
Mikor majd érzed, minden percben élet van,
Akkor majd, elmondhatod, éltél, mi több, boldogan...

Bodor László
2017.04.27.

Szemek.

Lélek tükre, sötét szemek,
Nem látjátok? Szenvedek!
Összeszorított, dacos száj
Ne bántsatok, értitek ? Fáj.
Emberek, nézetek, szeretek,
Talán egyszer én is nevetek.
Van egy csodás testvérem,
Ő az éltetőm, őt Szeretem.
Beteg vagyok, de érző ember
Ha ő mellettem van,
bántani senki nem mer.
A hangos szótól is reszketek,
De már érzem a szeretettet,
egyszer majd újra nevetek
Felejteni, nem felejtek,
Nővéremtől, kaptam az életet!