Az egyetlennek. Tündérkém, szerelmem, Makrancos Katám.
Akibe szerelmes lettem, s mily könnyedén, és lazán.
Már tíz napja vagy a hitvesem.
Megváltoztattad az életem.
Én, aki féltettem magányom, a szabadságot.
Most tőled remélem, megkapom a boldogságot.
Minden perc mit veled tölthetek.
Meghosszabbítja számomra az életet.
Minden vágyam, hogy elsüthessek egy esetlen bókot.
S kapjak érte végre, egy igazi forró csókot.
Már tíz napja vagy a hitvesem.
Megváltoztattad az életem!
Nappal a gondolataim körülötted forognak.
Éjjel a vágyaim hangosan zokognak.
Már tíz napja vagy a hitvesem.
Egy boldog várakozás az életem!
Bodor László
Budapest. 2008.07.09.
Egy romantikus éj emlékére.
Te kedvesen suttogtad a verssorokat.
Én ábrándozva néztem a csillagokat.
Elkezdtem egy idézetet,
Te végig mondtad, befejezted.
Nem emlékszem a versre magára.
Csak a fájdalmas, mégis szép hatásra
Az éjszaka lágy karjával átölel.
Távol vagy tőlem, mégis oly közel.
Látom kedves mosolyod,
Ha összeér kezünk, zavarod.
Nem volt köztünk szexualitás.
Egymásra talált két lélek, semmi más.
Mit évek óta nem kaptunk meg érzéseket.
Csókolgattam a lelked, te az enyémet.
Távol vagy tőlem, mégis oly közel.
Az éjszaka védelmezőn átölel.
.
Hódolni, ennek az új csodának.
Gondolataim, azóta is csak nálad járnak.
Érzem, a szikrázó reggel közeleg.
Lassan ébrednek az emberek.
Meg környékez, óvatosan az álom,
Én mégis a szavaidat várom.
Távol vagy tőlem mégis oly közel.
Az éjszaka, lágy karjával átölel.
Bodor László
Budapest. 2008-07-10
Ébren álmodom.
Álmodozva nézem a fodrozódó vízet.
Gondolatban veled vagyok, fogom a kezed.
Jó lenne, ha itt lennél velem.
Az álomképre, könnyel tellik szemem.
Ifjúságom, harsányan int felém,
De a jelen fájdalma hasít most belém
Betűk, betűk, ti réveteg vonalkák,
Búm guzsaján sodrott, halk fonalkák.
Körülöttem, fiatalok, gyerekek.
A fákon a madarak, csivitelik nevedet.
Szeretlek, hiányzol nagyon.
Ez nem képzelgés, érzem, tudom.
Egy pici kislány önfeledten totyorog.
Eszembe jut erről is a mosolyod.
Betűk, betűk, ti réveteg fonalkák,
Búm guzsaján sodrott, csendes fonalkák.
Nézem a gyermekek, játszanak a dombon.
Egy pillanatra elfelejtem minden bajom, gondom.
Aztán belém hasít megint a fájdalom.
Könycseppek peregnek, az arcomon.
Félek megint, soha nem lehetsz az enyém.
Nincs más tőled, csak a remény.
Betűk, betűk ti réveteg vonalkák,
Búm guzsaján sodrott, halk fonalkák.
Hiányzik és kivánom mosolyod.
Látlak, ahogy a blúzodat gombolod.
Szeretlek, szeretlek, szeretlek.
Elmondom, ezt minden embernek.
Te vagy a reményt adó, ragyogó csillagom.
Szerető, gondoskodó Angyalom.
Betűk, betűk, ti réveteg fonalkák
Mondjátok szerelmem, mikor ölel át?
Bodor László
Budapest. 2008-07-12
A szerelmemnek.
Megéltem életemből sok – sok évet,
Mikor végre megismertelek téged
Sorsom bármit hozhat már az életben,
Nekem csak te vagy a szerelem
Veled fekszem, veled kelek,
Rád gondolok, mikor ébredek.
Nyitott szemmel álmodom,
Derekad öleli, két karom.
Elborít a vágy, körül ölel a csend,
A vérem ereimben szédülten kereng.
Látom, ahogy kezem fogod,
Tűzes szemed, bájos mosolyod.
Látványod nyugodni egy percre sem hagy,
Csak nézlek. Nézlek. Gyönyörű vagy!
Kezemben érzem, kezed melegét.
Beszívom, szájadnak, édes leheletét
Szemem tágra nyílt, nem tud betelni veled.
Bújj hozzám! Érezzem lángoló tested.
Hódolok, szép vagy,
Kontrolom elhagy.
A vágy már színte fáj,
Muszáj,
Hogy megérintselek,
Érezzem bőrödön kezemet.
Az imádat hatalmába kerít,
Lelkemre fátylat terít.
Szerelmedből szőted szálait
Felszítsa a férfi vágyait.
Már mindenem, reszket, remeg,
Lehetetlen betelni veled.
Ó milyen gyönyörű vagy.
Volt erőm ismét elhagy
Sorsom bármit hozhat már az életben,
Nekem mindig te leszel a szerelem.
Bodor László
Bpest 2008 07 22
Katának.
Kata, Laci boldog pár
Ennek harminc napja már
Megkértem a kezedet,
S, elnyertem a szívedet.
Azóta veled fekszem, és ébredek.
Szebbé teszed az életet.
Harminc napja vagy nekem,
Boldog lett az életem..
Szeretlek, szeretsz, boldogok vagyunk,
Ma éppen harmincnaposak vagyunk.
Bodor László
Budapest 2008. 07.29.
A szerelem csodája.
( átdolgozás )
Magányosan utaztam az élet háborgó tengerén,
Mindig voltak velem, mégis egyedül voltam én.
Lassan jött felém az elmúlás, a tél,
Szívemet is, rég belepte már a dér.
De csoda történt egy fényes tavaszon,
Meg ismertelek Téged, jöttél az utamon.
A bokrok, fák és az élet, virágba borultak.
Szomorú szép szemeid, csak nekem ragyogtak.
A dér olvadozni kezdett öregedő szívemen,
A tavaszi szellővel, rám köszönt a szerelem.
Megéreztem, szomorú mégis ragyogó lelkedet,
Másképp kezdtem látni ettől az életet.
Múltak az órák, napok, hetek,
Napról napra, jobban szerettelek.
Az idő repült, múltak a hónapok.
Követték egymást, a fájó sóhajok.
Az élet kemény, meg kell tanulni, fájni,
Nagyon nehéz most, újra tanulni, várni.
Igaz egyedül, járom az útam,
De többé soha, nem leszek már magam.
Nem tarthat vissza már, a legvadabb szélroham.
Jövök hozzád, jövök már Kata,
Hol szíved az enyémre vár, boldogan kacagva.
Kéz a kézben járunk majd az élet tengerén.
Boldog új világokat fedezünk fel, Te meg én.
Amerre járunk, az emberek csodálkozva szóllanak:
Nézd milyen szépek, és mennyire boldogak.
Bodor László
Budapest. 2008. 08. 03.
A vágy
Tüzel a vágy, hajt a vérem, eltűnt a szemérem.
Imádkozom, talán segít, remélem.
Kísérts! Nem! De mégis csókolj halálba.
Szeress! Lobogjon, égessen vágyaink lángja
Érezzem tested melegét, az eszem hol van már,
Az ösztönöm az úr, Istenem elsodor az ár!
Reszketek, fel akarlak falni,
Vágyom rád, harapni, marni!
A legérzékenyebb tájon,
Csak, hogy érezz, fájjon.
Egy rövid időre repíts fel az égbe,
Mikor meguntál, s bele fáradtál a kéjbe,
Taszíts el, én akkor is szeretlek,
Én imádkozom újra, hajtson hozzám az élet.
Bodor László
Budapest. 2008-10-10
Vallomás
Szerelem uralja a lelkem, szemed fénye hív.
Itt nincs már értelem, csak egy lángoló szív.
Szeretlek, és ez a szerelem, teljesen elvakit,
Nem érzek félelmet, a múlttól teljesen elszakit.
Szemed sugarát, ha rám veted,
Elmondhatatlan mennyei élvezet.
Azt a különleges sugárzást
Földöntúli ragyogást
Mi lelkedből árad, zúdúl felém
Szerelmed, vágyaid, és mégis a tiszta erény.
Esdekel, soha el ne eresszem.
Örökké szívből szeressem.
Szeretném boldoggá tenni az életeted,
Mindig ragyogjon, szeressen két szemed.
Ennél ember többet nem kérhet,
Mint, mikor egymásra talál két magányos lélek.
Eddigi életünk kinjainak, csodás kárpotlása
Hiszem szerelmünk, és boldogságunk az égiek ajándéka.
Bodor László
Budapest. 2008-10-11
Hiányzol
Elvakit a mámor, elmondanám százszor, szeretlek, imádlak,
De miért tenném, kinek? Hisz Téged csak néha - néha látlak
Mennyire szomorú és mégis vidám az élet,
Egyik nap szárnyalok, a másikban, titokban félek..
Amit az élettől kapok, bizony félve, remegve élem,
Hogy egyszer jobb lesz, csak remélem.
Csak, remélem Te is igy érzed.
Ölelésedért, csókjaidért a szívem reszket!
Szívem kertjében nevelek, egy gyönyörű virágot,
Ha akarod, vállamra veszem az egész világot.
Van egy aranyvirágom, ő az én kincsem.
Bizony a nagyvilágban másnak ilyen nincsen!
Tudom, s érzem Te is nagyon, szeretsz,
Velem vagy mindég, amikor csak lehetsz.
De önző én, többet akarok.
Sóhajtozom utánnad, ha magam vagyok!
Tudom, ahogy egymásra leltünk, az egy csoda,
Nem is engedlek el többé, soha – soha.
Az égiektől már csak egyet kérek
Soha ne szeressek mást, mindig csak Téged
AJÁNLOM AZ OLDALT
