Részeg magyar

Megy a részeg tántorogva
Körbe pislant merre haza
Eltévedt a tántorgásban
Merre menjen a világban

Betévedt a köztudatba
Jobbra menjen itt vagy balra
Olyan vagyok mint az ország
Megtalálom a zsákutcát

Tántorog így jobbra balra
Nézi a nép: ni de marha!
Nézik őt és kiröhögik
Pedig ők is csak ezt teszik

Teszik ezt már jó pár éve
Az országot elkefélve
Húznak jobbra, húznak balra
Véletlenül sem összetartva

Röhögik, mit részeg csinál
Hogy jobbra-balra kóricál
Pedig velük is ezt teszik
Ide oda megvezetik

Jobbos balos dumagyurkák
Részegítik a sok butát
Hangos pártos szlogenekkel
Hazug olcsó igérettel

Rajtunk röhög a nagy világ
Ki látott már ilyen csodát
Kis országunkat megrángatják
Szakadékba betaszítják

Józanodjál végre magyar
Ne hülyítsen a sok ganaj
Dobjuk ki az összes lomot
Mit a politika ide hordott

(Ismeretlen szerző)

 

---

---

 

 

1848. Március 15

Március tizenötödike
A Magyar Nemzet, dícső ünnepe.
 Nemzetünk nagy pillanata.
A szabadságvágy diadala.

Magyar Népünk százhatvanegy éve,
Úgy döntött, az elnyomásnak vége.
A nyomdába vitték, a lázadó fiatalok,
Mit kiván a Magyar Nemzet, a 12 pontot.

Petőfi elszavalta a Talpra Magyart.
S a dicső nép, forradalmat akart
Felelős kormányt Budapestre
Kik oda figyelnek az emberekre

Másnap, az elnyomó kormányt elzavarták,
Egységes volt a nép, mindannyian ezt akarták.
Vállat vállnak vetve, mint testvérek énekeltek,
Az idegen túlerőnek, hösiesen nekimentek.

Határok, és korlátok közé szoritott nép,
Úgy döntött elég, és felemelte a fejét.
Azóta Március tizenötödike,
A Magyar Nép reménytkeltő ünnepe

Bodor László
Budapest. 2009-03-15

 

---

 

Az én Hazám.


A Kárpátok alján terül el egy kicsi ország,
Természeti kincsekben bővelkedik, úgy hívják: Magyarország
Hegyei, völgyei, vizei közel állnak hozzám,
Én csak úgy hívom, az én Hazám

Városait, falvait egy szorgos okos nép lakja,
Mégis, minden században, népünket más, és más sanyargatja.
Pusztított bennünket, tatár, török, osztrák és orosz,
De mostani vérszívónk, a legfőbb gonosz.

Liberálisok nagyorrú, pénzimádó, rusnya népe,
Vérünket szívják, már több mint húsz éve,
Fennhangon állítják, senkik voltatok, de mi szabaddá tettünk,
Ebbe a nagy szabadságba, már megrokkant testünk

Ha tiltakozunk, gázzal fújnak, gumibottal vernek,
Gumi lövedékekkel lőnek, nem néznek embernek.
Ha magyarnak születtél, nem lehetsz más, csak rasszista,
A talpnyaló média szerint, minden magyar, nyilas vagy fasiszta.

Kormányok jöttek - mentek, de az ország dolga nem haladt,
Kormánypárt, és ellenzék, csak leste a másikat.
Négyévenként a népnek hamis szóval udvarolgattak
Fűt – fát, Kánaánt ígértek, ők kapják a hatalmat,

A Parlamentbe jutva, gyorsan, mindent feledtek,
Miközben bennünket nyúztak, a markukba röhögtek.
A húsz év alatt jó párszor volt olyan is, hogy egyet értettek,
Mikor saját zsíros jövedelmeikről döntöttek.

A nép, az Isten adta nép, csak tűrte hatalmukat,
A képviselőik meg, egyre gazdagabbá tették magukat.
Míg az utcán éltek emberek, és éheztek a gyerekek,
Ők pofátlanul tömték, dagasztották, a saját zsebüket.

Lassacskán ébredezni kezd a nép, nyitogatja már a szemét,
Ha eljön az idő, újra felemeli a fejét.
A hatalmat, az érdemtelenektől elveszi,
A gazembereket, naplopókat megérdemelt helyükre teszi

Büszkén kiáltja a világba
A Magyar Nemzet nem tűr igát a nyakába.
A Kárpátok alján terül el egy kicsi ország.
Az Isten óvjon. Magyarország.

Bodor László
Budapest. 2009-07-20

 

---

 

1956. október

Tanították, egy kis ország hős leányai fiai
Hogyan kell a Hazáért harcolni, meghalni.
Fényt gyújtott a világban a forradalom,
Őrjöngött a kommunista szovjet birodalom.
Vérbe fojtották egy nemzet szabadság vágyát
Gyászba borítottak több ezer Magyar Anyát
Régen halott ifjak és gyerekek
Nektek szól a tisztelet és a kegyelet

Nem a politika, nem érdekek
Egyszerűen, Hazaszeretet
Be nem teljesedett álmok,
Fiatalok, fiúk és leányok.
Munkások, egyszerű emberek
Kik Hazájukért feláldoztak mindent, életüket
Régen halott ifjak és gyerekek,
Nektek szól a tisztelet és a kegyelet

Kiknek első volt a Hazájuk,
Szabadság volt minden álmuk.
 Mentek kéz a kézben vállvetve
Fejüket büszkén felvetve
Ruszki tankokkal, katonákkal szemben,
Hittek a szabadságban, győzelemben
Régen halott ifjak és gyerekek
Nektek szól a tisztelet és a kegyelet

Mit tett akkor a világ?
Csendben volt, behúzta a nyakát
A szabadság hazája, Amerika,
Hallgatott, ez volt a politika.
Uncle Sam-ot elfogta a rémület
Magyarhonban fiatalok, ontották a vérüket
Régen halott ifjak és gyerekek
Nektek szól a tisztelet, és a kegyelet.

Nem jött segítség Európától a művelt nyugattól,
Megijedtek az orosz tankoktól.
Nem úgy a Magyarhazában az ifjak,
Szabadságukért bátran, hősként haltak.
Vérben átgázolva, eltaposott halott ifjakon
Győzött végül a vörös hatalom,
De Tiétek minden tisztelet és kegyelet
Régen halott ifjak és gyerekek

Tanították, egy kis ország hős fiai
Hogyan kell, a Hazáért küzdeni, meghalni.
Fényt gyújtott a világban a forradalom,
Őrjöngött a kommunista szovjet birodalom.
Vérbe fojtották egy nemzet szabadság vágyát
Gyászba borítottak egy országot-
 -több ezer Magyar Anyát
Régen halott ifjak és gyerekek,
 Tiétek minden Tisztelet!

Bodor László
Budapest. 2009-10-26
 

---

 

A Szép jövő?

Ez a Nemzet halálra itéltetett,
Pedig semmit el nem követett.
Mindig igaz volt, becsületes,
Ebben kitartó, következetes.
Mégis pusztit a korupció, a rohadás,
Nem lehetsz itt Magyar, csak más!
Kormányok jönnek, mennek,
Amit tudnak zsebre, tesznek.
Zsidó. Cigány, vagy bármely náció,
A Magyar szép lehet, de sohsem jó.
Naponta sulykolják a fejünkbe,
Nem vagyunk emberek, csak egy csürhe.
Ez a Nemzet halálra itéltetett
Pedig semmit el nem követett!
Rossz helyen volt, rosz időben,
Hihetünk még a jővőben?
Van még egy picinyke mag,
A végsőkig Magyar maradt.
De mondd, mit hoz a jövő?
A Magyarság hajnala, tényleg el jő?
Ez a Nemzet halálra itéltetett,
Pedig semmit el nem követett.
Mindig igaz volt és becsületes,
Ebben kitartó, következetes!

Bodor László
Budapest. 2009-12-12

 

---

 

A Nép felemeli a fejét!

Az égen rohanó sőtét, fekete fellegek,
Reményt hozó, Magyarszívű seregek.
Fellhőkön, átvillanó, gyenge fénysugár,
Mi itt élünk, nekünk ez több mint muszály!
Gyülölettel, félelemmel tekint ránk a világ,
Reményt adsz, fénysugár vagy, Magyarország.
A földbe került, elhullajtott parányi mag,
Melynek a napsugár életet ad.
Kárpátok ormairol, lezúdul a dühödt szél,
Aki magyar, felemeli fejét, többé nem fél!
Ezred év haragja, szégyene zúdul alá,
A remény sugara csillan, koszos házak falán,
Reszkess! Kapzsi, mocskos világ,
Él a Nemzet, és lázad újra, a kis Magyarország..
Oly sokszor hittünk az álnok hazug szónak,
Itt az új világ, majd sokkal szebb lesz a holnap.
Jön az új ezer év, mi hozzuk a reményt,
Már nem értjük, Nemzetünk miért félt, mégis mit remélt.
Egy ezred év szégyene, szenvedése, csak a múlt már.
A sötét fellegek közt, büszkén rikolt, a Magyar Turulmadár!
Reményeinket, életre keltő, Magyarszívű seregek,
Elsöpörnek mindent, az égen rohanó, sötét, fekete fellegek.

Bodor László
Budapest. 2010. 03. 15.
 

---

 

1956. NOVEMBER

Ragyogott a város a Novemberi napfényben.
Csodás volt, nekünk gyermekeknek -
Kik hetek óta lent éltünk a pincékben.
Szüleink, kihoztak végre a napfényre,
Azt hittük szabadok vagyunk, végre, végre, végre!
A város szélén, dübörögtek a „ruszki” tankok,
Mi nem hallottuk, elnyomták, a boldog gyermekhangok
Gyermekhangoktól, volt hangos újra a város.
„Egyforint a forró lángos, le van tojva Kádár János”
Ludovika tér, Fűvészkert, Baross utca, Kálvária tér,
Sírhantok, fiatalok, gyermekek, mind halottak.
Hitték, az életük szabadság nélkül semmit sem ér.
Nem gondoltunk akkor, mi ilyen fenkölt dolgokra,
Mi csak játszani akartunk, és nem a pincében suttogva.
Cérnahangon kántáltuk, hadd hallja a város.
„Egyforint a forró lángos, le van tojva Kádár János”
Szüleink mutatták a téren az egyszerü sírokat,
Mi nem értettük, honnan szedték a pompázó virágokat.
Itt pihen a Vogel Bandi, a kerékpárversenyző,
Ha az oroszok le nem lövik, nagy bajnok lehetett volna Ő.
Itt nyugszik, két, Ti korotokbeli ismeretlen gyerek,
Úgy hírlik, talán testvérek voltak, sosem tudtuk meg, lehet.
Valahol egy géppuska dühödten, életre éhesen felugatott,
Folytó füst borította el a várost, nem láttuk a ragyogó napot.
Visszavittek bennünket a fényről a sötét pincébe.
Reménykedve, holnap újra feljöhetünk kicsit a felszinre.
Csak suttogtunk rettegve, meg ne hallja egy ávós,
„Egyforint a forró lángos, le van szarva Kádár János!”

Bodor László
Budapest. 2010-08-07

---

 

A fájdalom kiáltása.

A mélyből kiált egy Nemzet, hallják-e urak?
Egy szerencsétlen eb, a Holdra felugat.
Egy országból kiáltok, hol sírni nem lehet,
Emelt fejjel halnak, nyomorgó emberek.
Egy Hazából kiáltok, hol a gyomor hörög,
Hol a szemét, s éhbér, a szemünkbe röhög.
Egy országból kiáltok, hol az élet oly nehéz
Hol, holnapot fal, a mocsok és penész.

A mélyből kiáltok, hol minden zord süket,
Politikusként árulja magát a becsület.
Egy országból kiáltok, Hol az ármáy jutalma a diadal,
Hol sok a márkás autó, és barátoké a zsiros hivatal.
A pokolból kiáltok, hol nem látni az eget,
Hol nem érték, de kinszenvedés a lelkiismeret.
Egy országból kiáltok, hol a fény is csak egyeseknek ragyog,
Hol társakkal is, mindig, csak magam vagyok.

A mélyből kiáltok, hol már, régen nincs kegyelem,
Hol ezrek törnek, ármánnyal, orvul ellenem.
A Hazámból kiáltok, elszántan vakmerőn,
Védekezve, a félelem, ne falja fel az agyvelőm.
Csak azért kiáltok, ne legyen többé sötét
A barát, ne lopja, barátja ötletét
A Hazámból kiáltok, legyen minden magyar szelid,
A Magyar egymással megférő, és emberibb.

A mélybõl kiáltok én béklyós árva rab,
Keresve a társat, s társamban magamat.
A mélybõl kiáltok. Nem hallják az urak?
Pedig EMBER az, ki a holdra felugat!

Bodor László
Budapest. 2010-08-10



 

---

 

Politikusok

Sőtétséget súgárzó mélyen ülő szemek
Dögök fölött körző, zöld köpő legyek..
Embert nyúzó, sátáni gondolatok,
Rothadó szemét, parlamenti politikusok.
Mosolygó, soha be nem váltandó igéretek,
Eljött az idő, rám szavazzatok emberek!
Mindegy, mi a nevük, Gyurcsány vagy Orbán,
Csak a zsebük teljen, az ország romján
Sötétséget sugárzó, disznó szemek,
Mocsokban rajzó, lárvák, ürülékfaló legyek.
Szitják, a nyomort, kórokat, gyülöletet
Emberek, takaritsatok végre. Ébredjetek!

Bodor László
Budapest. 2010-09-25

 

---

 

 

A vörös katasztrófa.

Vörös iszap boritotta el Devecsert, és Kolontárt
Vérvörös trutymó, lepte be a határt.
Az élettől, roggyant váll, görbe hát.
Vénember áll a gáton, kezében egy szál lapát,
De nem adja fel, lapátol keményen
Hiszi, reméli, megsegiti az Isten
Mezőink boglyáink, elégtek – e vészben
Házaink fedele, csak játékszer a szélben.
Menti itt, ami menthető, Magyar, Sváb és Cigány
Csak zsidó nincs, nem, azért mert erejük nincs, vagy mind puhány.
Nekik csak újabb hasznot hoz, a szenvedés, a vörös áradat.
Sürgős dolguk akadt, Ajkán, verik felfelé a bérleti dijjakat,
Soha sem lesznek ők, fiai a napnak,
Csahos ebek ők, kik csontokért ugatnak
Mi a Nap fiai, lent a sárban, az életért küzdünk,
Vörös portengerben, az életről beszélünk.
Roggyant hátunk, végsőkig feszített ereje,
Mentünk amig lehet, ezért van az embernek szíve.
Enni hoz nekünk, egy vénséges vén cigányasszony,
Legyen erőtők, az Isten bennetek megáldjon.
Hazánknak szép tája, a zsidóknak csak gyarmat,
Nem engedünk pusztulni, nem árthat a vörös harmat.
Amig csak bírjuk, mozgásra fogjuk megfáradt karunkat,
Hisszük, tudjuk, Isten igy meghallgatja estéli imánkat.

Bodor László
Kolontár. 2010-10-13

 

---

 

 

Végszó Márai verséhez
( Menyből az Angyal )



Elmúlt az óta, ötvennégy év
Rabságban él még mindég ez a Nép.
Ahogy Nostradámus, rég megmondta
Vezetőik Gyurcsány, Orbán, róka, és hiéna.
Orbán csak egyet gondol
Államosit, otthonodból kipakol
Súlytja az országot, árviz és vörös iszap
Nemzete felett, az ármány, hatalomvágy átcsap
Indulj, Angyal menj hát sietve
A megkinzott, elárult Budapestre

Most mikor legnagyobb a szükség
Elkellne a segitség
Imáink csak hozzád szállnak,
Isten segits ennek a kis Országnak
Addj egy kis reményt, talán biztonságot,
Lerázzuk ezt, az álszabadságot
Elfolyt itt már oly sok vér
Ez a Nemzet még egy esélyt kér.
Indulj Angyal, menj hát sietve
A megkinzott, elárult Budapestre.

Kérve kérünk Téged Isten
Szemforgatóknak, itt helye nincsen.
Méltó büntetést az árulóknak
Végre szabadságot a Magyaroknak
Eljutottunk türelmünk végére
Nem tudom, hiszünk – e, még Istenbe.
Indulj hát, Angyal menj hát sietve
Az elárult, megkinzott Budapestre
Mondd el nekik, végre itt a szabadság
Történelmi helyére lép a Magyarság.

Bodor László
Budapest. 2010-10-23


 

---

 

A király.

A királyt, nem hatják meg az érvek,

A nép nevében, sanyargatja a Népet.

Nyilatkozott a Nemzeti Egyetértésről

Forradalmat teremt, a szavazófülkéből.

Mostantól mindenki köteles engem szeretni.

Az egyetértést meg ki fogjuk belőletek verni.

Minden hatalom az enyém, csak az enyém!

Mi kéne nektek? Mi az, hogy remény?

A nyugdíjasoktól a 3 ezermilliárdos elvonás,

Csak új gazdaságpolitika, nem megszorítás

Minek nektek Sajtószabadság?

Majd én megmondom mi az igazság.

Még azt mondják mindenféle népek

Nyomor fakad, ahová csak lépek.

Nincs ellenzék, csak lehallgatás, cenzúra,

Így dohog a talpnyalók, büdös szájú ura.

A királyt már nem érdeklik az érvek

Meghajoljanak előtte, kezet csókoljanak a népek.

És mi, Ő felsége legújjabb találmánya?

Bebetonozza magát az alkotmányba.

Ne felejtsd, magyarok magad formálta királya

Magyarország, a Szent Korona Országa!

Budapest 2011-01-15
(Ismeretlen szerző)

 

---

 

 

Honfoglalás.

 

A bolgárokkal Árpád és Kurszán

Háborúztak kint a pusztán

Ráküldte a védtelen családjaikra, Etelközben

Simeon, a besenyőket, galádul e-közben

Így faggatták a vezérek Álmost:

Honfoglalunk ? A tervünk hogy áll most?

Ott előttetek, a vadregényes Kárpátok.

Gyorsan hívjátok csak, Árpádot!

Ott lakik a völgyben Szvatopluk

Az országot egy fehér lóért megkapjuk.

Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Nyék, Megyer, Kürtgyarmat.

A törzsek, Kárpát medence felett, átvették a hatalmat

Árpád, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm.

A vezérek, vérszerződtek, Magyarok lesznek ők, örökön.

Később a Besenyők után

Besompolygott egy rakás, Dákoromán

Aztán a besenyők szépen csendben, kihaltak,

De a románok, bezzeg maradtak.

 

Bodor László

Budapest. 2010-12-29




 

---

 

 

Az új nap eljön…

Az új nap eljön, az új nap eljön
Orbán, meg megy, egy fekete felhõn
Ezt az élményt több mint száz napja várom
Sokszor álmomban, börtönben látom
Várom a pillanatot, már hosszú ideje
Mikor a kötéltõl elvállik a feje
Az új nap eljön, az új nap el jön
Kishazám elindul felfelé a lejtõn!
Úgy gondolom a sötétséget, felváltják a jó idõk
Gyurcsányok, Orbánok mind kötélen végzik õk
Ha nem is ezen a tavaszon de az öszön
Az új nap eljön, Tudjuk az új nap eljön!

Budapest. 2010. 12. 25.
( Ismeretlen szerző )

---

 

A Nemzeti Gárda

Dolgoztatnak, de nincsen fizetésünk,
Antiszemitáznak, ez a bérünk.
Változtatnunk kell hát rajta
Csak a miénk, a Magyar Gárda
Haza árulóknak, nincs hazája,
Őket, felejtés, és halál várja.
Gyurcsány tiltja, Orbán tiltja,
De, él a Nemzet, él a Gárda
Nemzetünkre nem jellemző,
Magyar szívben él a jővő.
Az én Nemzetem, már nem árva,
Vigyázza a Magyar Gárda
Semmink sincsen, gyomrunk kordul.
Tudjuk sorsunk jobbra, fordul.
Magyar szívben van még vírtus,
Jőjj el hozzánk Jézus Krisztus.
Az én Nemzetem már nem árva
Vigyázza a Magyar Gárda.
Kis Hazánkat széjjelhordták,
Nagy hatalmak darabolták.
De Nemzetünk, feleemelte a fejét,
Reszket is már, a sok szemét.
Az én Nemzetem, már nem árva
Vigyázza a Magyar Gárda.
Felírják majd a kéklő égre,
Felébredt a Magyar, felébredt végre!

Bodor László
Budapest. 2011-02-19

 

---

 

A Világ reménye, Magyarország!

 

Magyarország, Magyarország Te drága kincs,

Ilyen kincs a világon sehol sincs!

Összefog újra a Magyar Nemzet

Mind itt vagyunk, kit magyar szülő nemzett.

Ne hazudj, ne hazudj tovább

Tűnj az életünkből, liberális világ.

Minden alattomos terv, a porba hull,

Miénk a szabadság, a felemelkedés jutalmul.

Felemelünk! Édes Magyarország

Reszkess, remegj liberális világ!

Mi vagyunk a remény és a szabadság Nemzete

Megkínzott anyák, szépreményű gyermeke.

Apánk hitte az otthon melegét,

Anyánk adta az Isten szeretetét.

Magyarország, Magyarország Te drága kincs,

Ilyen kincs a világon sehol sincs!

Nem vesztettük még a háborút csak a csatát,

Felemeljük, dicsőségre visszük a hazát.

Leszámolunk mindenféle herékkel, seggnyalókkal.

Előre hát, az Árpádsávos zászlókkal.

Ugrásra készen vár a Magyar Gárda

Nem ijeszti Őket a liberalizmus árnya.

A szabadság olyan mint a levegő,

Minden nemzet kívánja, értéke egyre csak nő

Magyarország, Magyarország Te drága kincs,

Ilyen kincs a világon sehol sincs!

A szent korona dicsősége vissza tér,

Mert nem válhat vízzé a Magyar vér.

Ennél már rosszabb nem lesz a helyzet,

Dicsőség vár rád! Magyar Nemzet.

Magyarok! Isten Nemzete!

E világnak megváltó gyermeke!

Magyar ember, most a harc vár reád,

Ezt kívánja a világ, és meggyötört Hazád!

Magyarország, Magyarország Te drága kincs,

Ilyen kincs a világon sehol sincs!

 

Bodor László

Budapest. 2011.03.15.

---

 

 

---

 

Föltámadott a Nemzet.

 

A Nemzet fővárosát, elöntötte a Duna,

Pusztít az ár, nagy a kár,

Falvak városok veszélyben

Összefogásunkra itt az idő már,

Senki nem gondolt a múltra kevélyen.

Összefogtak a Magyarok, a tettek győztek, nem a duma

 

Partium, Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja,

Az emberek jönnek

Nem a pártoskodást vallja,

Hiszem, hogy győznek,

Mert Ők a Nemzetek Királya, és nem az alja.

 

Anyaországi, önkéntesek ezrével,

Senki nem kérdez,

Teszi dolgát, amit kell,

Az özönvíz tombol,

Pusztít, rohan az ár,

A múltra nem gondol,

Össze fog a Nemzet,

Egy szál lapáttal elébe áll.

 

Jöjj, csak jöjj, pusztító áradat,

Mutasd meg erődet,

Nem adjuk a miénket, Hazánkat.

Mi állunk elébed,

A Nemzet végre felébredt.

 

Vagy tán ébren is van már régen,

Csendben figyelt, álmatlanul

Várt mikor leszünk készen,

Összefoghassunk a veszélyben

Megmutathassuk, a Nemzet az úr!

 

Bodor László

Budapest. 2013. 06.09.

 

 

---

A szélvihar lázad....

 

Repülni mint a szélvihar,

Mely sötét felleget kavar.

Ébredj végre Nemzetünk

Örökre szolgák leszünk?

Évszázados fekete napok

Sorsunk volt, a robot.

Nyeltük könnyeink,

Dicső, büszke eleink,

Letűnt nagy neveink.

Sóvárogva, csak várva

Megcsonkított Hazába,

Fogaink csikorgatva

Néhanap lázadva

Fényeztük láncaink.

Égbe nyúló bérceink,

Szikrázó kék tavaink,

Nyugtalan álmaink,

A szélvihar lázad

Ébreszti a pusztákat.

Emelt fővel, büszkén járni

egyenes derékkal, szembe állni

Félre verni a harangokat,

Érezzük a Turul madarat.

Tüzeljük már a haragot,

Nem engedjük a Magot,

Jövőnket felélni,

Mások, jó lesz hát félni.

Kik kezünkbe martak,

Uralkodni, akartak

Meglátjuk végül ki arat,

Vágyainkban, álmainkban

Nem csak, a sóhaj maradt!

 

Bodor László

Budapest. 2015.12.01.

 

---

Ezer éves álom...

 

 

Arcotokat mély barázdák szántják,

Lelketeket, időtlen idők kínjai bántják.

Ezernyi átok, mit kimondtak rátok,

Közben alattomosan, ellopták Hazátok.

Nem ismeritek, hős őseitek harcát,

Hogyan törték szét, rab igájuk láncát.

Tétlen nézitek az idő múlását,

Néztek okosan, és vágyakoztok.

Égre függesztett szemekkel imádkoztok,

Áldást vártok, miről ábrándoztok?

Közben az idő elszáll feletetek,

Sorsotok lassan, megpecsételtetett.

Tunya életmódotok, hajítsátok már félre

Őseitek hagyatékát becsüljétek meg végre!

Magyar Hazánkból egy rögöt sem adunk!

Vérünkkel öntözött, ősi földünk, a mi jussunk.

Kiáltásotok, harsanjon az égig,

Legyetek emberek, de ne csak félig!

Vezessen benneteket az Ősi Turul

Meghallják hangotok, a bérceken túl.

Erdők mélyén, tavak partján,

Túl jutott, ezer éves bénító álmán,

Árpád hős népe fel állt! Újra a talpán.

 

 

Bodor László

Budapest. 2016.02.03.

---

A huszonegyedik század paradoxona...

 

Van-e még talpalattnyi földje e-Hazának,

Mit idegen lábak megnem tiporának?

Van-e még tenyérnyi hely,

Ahol nem kiontott magyar vértől zöldel? 

 

Mégis, mégis a magyar és idegen ifjak,

Az Andrássy úton tivornyáznak.

Esznek, isznak, drogoznak,

A gender elméletről, szónokolnak...

 

Egy hős Nemzet, elsatnyult ifjusága,

A huszonegyedik század furcsasága.

Az egyetemen nem tanulnak ők történelmet